Politikai szorongás: „olyan, mintha túlfűtenének egy hatalmas kuktát”

„Van bennem szorongás, és az utóbbi hetekben élesedett. Úgy érzem, ha tudnék, már holnap elmennék ebből az országból – mondja János, 55 éves egyéni vállalkozó. – Attól félek, hogy végképp tönkreteszik a nem kormányzati médiát, a civileket és ezzel sok ember egzisztenciáját. Meg persze mindenki tájékozódási lehetőségeit. Totális egypártrendszer lesz.”

„Olyan, mintha túlfűtenének egy hatalmas kuktát. Fel fog robbanni. Nyomasztó ez az egész. És amikor a törvénytervezetet még megfejelték az 1 százalékos kitétellel is, tehát, hogy visszamenőleg elvehetik, na, az iszonyú indulatokat keltett bennem. Ideig-óráig sikerült magamtól távol tartani az újabb és újabb fenyegető lépések híreit, de ez kiverte a biztosítékot. Nincs joguk az emberek rendelkezését felülírni. Nem véletlenül ajánljuk fel az adónk 1+1 százalékát nemes célokra, ha már a kormány nem hajlandó alapvető dolgokra költeni. Felháborító ” – mondja Eszter, aki 46 éves, és egy nagyobb, hazai tulajdonú cég alkalmazottja.

Adatok még nincsenek, szubjektív érzékelések lehetnek csupán – de egyre többektől hallani, hogy „a közélet átláthatóságáról” szóló törvényjavaslat benyújtása óta megnőtt bennük a szorongás, a félelem, és ezzel párhuzamosan a harag, a düh is. Olyanok is beszámolnak efféle érzésekről, akik eddig, védve magánszférájukat, nem engedték túlságosan közel magukhoz a hazai politika történéseit. Most ők is szorongást éreznek, mint mondják, „ez most nagyon közel jött” hozzájuk, és úgy érzik, ha a törvényjavaslat átmegy és alkalmazni kezdik, „bárkivel bármi megtörténhet”.

„Ha valakiben felerősödött ez a fajta politikai szorongás, annak két dologhoz lehet köze. Egyrészt úgy érzi, az asztalon lévő törvényjavaslat közvetlenebbül érinti, mint az eddigiek, másrészt súlyosabb következményeket vetít előre. Itt ez a kettő adódik össze – mondta a Qubit kérdésére Kende Anna, az ELTE PPK Szociálpszichológiai Tanszékének vezetője, a Pszichológiai Intézet igazgatója. – Tehát most nem az történik, ami például a CEU-törvény esetében, hogy elsősorban egy konkrét intézmény közösségét érinti a szabályozás, akikkel ugyan lehetünk szolidárisak, de nem valószínű, hogy átéljük ugyanazt, amit ők. Az új törvény éppen a homályos megfogalmazásai miatt szinte bárkire vonatkoztatható.”

Eddig azt hittük, hogy a nyugati kikötőbe tartunk