A cikk szerzői: Gabos András és Lelkes Orsolya, a TÁRKI kutatói.

A hőhullámok, villámárvizek és aszályok közepette egyre aktuálisabb a kérdés, hogy vajon a mindennapi életünkre milyen hatással van és lesz bolygónk természetes határainak túllépése. Alapvető egyensúlyvesztésben élünk ugyanis, ahol a gazdasági vagy politikai szempontok előnyt élveznek a természeti környezeti megfontolásokkal szemben. Miközben a gazdasági növekedésről és az ahhoz kapcsolódó fogalmakról (pl. termelés, fogyasztás) sokat hallunk a sajtóban és a politikusoktól, jóval kevesebb szó esik arról, hogy vajon ez a növekedés hogyan hat az anyagi boldogulásra, a mentális jóllétre, és mennyire törődünk a pótolhatatlan és érzékeny környezeti egyensúllyal, a bolygó véges erőforrásaival. „Minden nap tanúi vagyunk annak, hogy milyen következményekkel jár, hogy nem tudtuk egyensúlyba hozni a fejlődés gazdasági, társadalmi és környezeti dimenzióit” – mondta az ENSZ főtitkára, António Guterres 2025 májusában, miután a szervezet létrehozott egy magas szintű, független szakértői csoportot, ami azt vizsgálja, hogy az általánosan használt gazdasági mérőszámon, a bruttó nemzeti jövedelmen (GDP) túl milyen szempontokat érdemes figyelembe venni a fenntartható fejlődéshez. Ezzel a kérdéssel foglalkoztak a a TÁRKI kutatói is, akik az Európai Unió által finanszírozott SPES projekt keretében a GDP és a fenntartható jóllét alternatív mérőszámait vizsgálták, és áttekintették azokat a mutatókat, amik egyszerre veszik figyelembe a termelékenységet, a méltányosságot, a környezeti fenntarthatóságot, a társadalmi részvételt és a békét.

A fenntartható fejlődés mérése

A munka során, egy előzetes, meghatározott szakmai kritériumok és a projekt céljaival is összhangban lévő szempontok szerinti válogatást követően 14 mérőszámrendszert vettünk részletesen szemügyre. Ezek mindegyikéhez tartozik egy úgynevezett összetett mutató (composite index), amely egyetlen értékbe sűríti az adott indikátorrendszer mutatóit. Bár mindegyik megközelítés a fenntartható jóllét mérésére törekszik, a koncepcionális keretek jelentősen eltérnek egymástól: egyrészt a figyelembe vett jóllét-dimenziók és az azokat lefedő mutatók száma, másrészt az összetett mutató módszertani kialakításában.

Ezek az eltérések még azonos kiinduló koncepcionális alapokra épülő és korlátozott számú mutatót tartalmazó indexek esetében is megfigyelhetők, mint például a az emberi fejlettségi indexre (Human Development Index - HDI) épülő három összetett mutató esetén. Ezek kibővítik a HDI eredeti három komponensét – életszínvonal, egészség és oktatás –, és további dimenziókat, kiigazításokat vezetnek be. A három mérőeszköz azonban jelentősen különbözik abban, hogy milyen dimenziókat épít be az összetett mutatóba, és milyen súllyal. Az eltérések jobb megértéséhez először bemutatjuk a HDI számítási módját, majd két index esetében az eltéréseket az alábbi táblázatban összegezzük.

ahol a VÉI a várható élettartam index, az II az iskolázottsági index, a JI a jövedelemindex.

Ezen indexek mindegyike egy úgynevezett normalizált mérőszám, és úgy keletkezik, hogy az adott országra az adott évben vonatkozó értéknek a lehetséges minimumtól vett különbségét rávetítik az elméletileg lehetséges intervallumra, tehát a maximális és a minimális érték különbségére. Ez egyben azt is jelenti, hogy mindhárom index esetében meg kell választani az annak alapját képező mérőszám elméleti maximumát és minimumát. Az egyes indexek így 0 és 1 közötti értékeket vehetnek fel.

A VÉI esetében ez a mérőszám értelemszerűen a teljes népességben mért, születéskor várható élettartam, aminek maximuma 85 év, minimuma 20 év. Így ha egy országban a teljes népesség születéskor várható élettartama 85 év, akkor a mutató értéke 1, ha pedig 20 év, akkor 0.

Az II esetében két mérőszám képezi az alapot: az oktatásban eltöltött átlagos idő, amelynek minimuma 0 év, maximuma 15 év, és az oktatásban eltöltött maximális idő, amelynek minimuma 0 év, maximuma 18 év (a mesterfokozat megszerzéséhez szükséges időtartam). Az II e két részindex számtani átlagaként kerül kiszámításra.

A JI esetében az alkalmazott mérőszám az egy főre jutó bruttó nemzeti jövedelem (gross national income, GNI), amelynek elméleti minimuma a számításban 100 dollár, maximuma 75 ezer dollár.