„A pszichiátriai betegek tízezrei nem kapnak ellátást Magyarországon”
Magyarországon ahelyett, hogy a páciens állna az egészségügyi ellátás fejlesztéséről való gondolkodás középpontjában, a tűzoltás közepette csak arra jut idő, hogy azzal foglalkozzunk, van-e elég orvos és ápoló. Ez a hozzáállás nem a betegek érdekeit szolgálja, nem támogatja az aktív részvételüket, így például a pszichiátriai ellátásra szorulók aligha érvényesíthetik azokat a betegjogokat, amik minden érintettet megilletnének. Oriold Károly a Lélekben Otthon Alapítvány alapítójaként azért dolgozik, hogy minél többen élhessenek a jogaikkal, de erején felül küzd azért is, hogy a pszichiátriai ellátás alapjaiban is javuljon.
Ehhez külföldi példákat igyekszik megismertetni a magyarországi döntéshozókkal és szervezetekkel, valamint minden támogatást megad az alapítványhoz forduló pácienseknek. Kérdés persze, hogy meddig lehet egy néhány évtized alatt lezüllesztett rendszert foltozgatni és a civil szféra helytállásával úgy-ahogy működtetni. A művészetterapeutával és analitikus csoportvezetővel a Qubit legújabb podcastjában arról beszélgettünk, hogyan sodródott veszélybe a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet (OPAI) működése, és hogyan érintheti a betegeket a pszichiáterek felmondása, az ellátás bizonytalansága. Szóba kerül továbbá, hogy mi segíthetne abban, hogy országosan javuljon az ellátás, illetve hogy felválthatja-e a szokáselvű gyógyítást az egységes, de legalább egyeztetett protokollokra épített kezelés.
A beszélgetés apropóját az OPAI működésének válsága adta, ugyanakkor a célunk az volt, hogy áttekintsük a teljes pszichiátriai ellátásra vonatkozó strukturális problémákat és a lehetséges megoldási javaslatokat. A felvétel időpontja óta az intézmény orvosainak egy része rövid határidővel letétbe helyezte felmondását, a szakembereket pedig több száz szakorvos biztosította a támogatásáról. Ézsi Robin főigazgató leváltásáról, vagyis az orvosok egyik fő követeléséről azonban azóta sem született döntés.
Hallgasd alább:
A beszélgetést Kun Zsuzsi vezette. Az epizód elérhető Spotify-on, Apple Podcasts-on, RSS-ben és egyre több csatornán. Iratkozz fel!
Hallgass bele ezekbe is:
Mihez kezd a modern jogrendszer egy fejkendővel, egy gyanúsan csengő névvel, egy gettóra utaló lakcímmel?
Az egyenlő bánásmód elve papíron jól mutat, de mit sikerült vele elérni az elmúlt 25 évben az unióban és Magyarországon? A Qubit friss podcastjában Kende Ágnes szociológus beszélget Farkas Lillával, az ELTE TÁTK docensével.
„Azért járunk babamasszázsra, hogy menedzser legyen a gyerekünk?”
Hogyan vált a gyereknevelés szakmai projektté a középosztály számára, és milyen intenzív anyaként kutatni az intenzív szülőséget? Erről kérdeztük Geambașu Réka és Szőke Alexandra társadalomkutatókat a Qubit podcastjában.
„Gyakorlatilag szifiliszjárvány van Magyarországon”
A nemi úton terjedő betegségek szűrhetők, és sok közülük kezelhető is. Ennek ellenére a stigma és a szégyen mellett a hiányos ellátórendszer is megnehezíti, hogy jelentősen csökkenjen a fertőzések száma. Tamási Béla bőr- és nemibeteg-gyógyásszal beszélgettünk.