Az elmúlt hetekben egyre több az alkotmányozással kapcsolatos reflexió látott napvilágot – döntően alkotmányjogászok tollából. Egyre gyakrabban hangzik el az a – Tóth Gábor Attila által már 2021-ben felvetett – álláspont, hogy az illiberális rendszerből a demokratikus intézményekhez vezető átmenet során kétlépcsős alkotmányozásra lesz szükség. Ennek logikája világos. Egy új politikai többség aligha képes azonnal létrehozni egy széles körben elfogadott, hosszú távon stabil alkotmányos rendet. Ehelyett először egy átmeneti szabályozásra van szükség, amely megteremti az új alkotmány megalkotásának feltételeit, majd ezt követheti egy második szakasz, amelynek eredményeként megszülethet a végleges alkotmány.

Bármennyire fontosak azonban az alkotmányjogi részletek, nem biztos, hogy a probléma lényegét itt kell keresnünk. Egy új alkotmány sorsát végső soron nemcsak az dönti el, hogy milyen jogi eljárásban fogadják el, hanem az is, hogy képes-e társadalmi legitimitást szerezni. Az alkotmányjogi viták rendszerint abból indulnak ki, hogy milyen eljárási feltételek mellett tekinthető érvényesnek egy alkotmány. A történelem ugyanakkor arra tanít, hogy a formális jogi érvényesség önmagában semmit sem garantál. Egy alkotmány annyit ér, amennyire a társadalom tagjai hajlandók elismerni, és szükség esetén kiállni mellette.

Az új alkotmány legitimitása ezért nem elsősorban alkotmányjogi, hanem társadalmi probléma. Az alkotmányjog meg tudja mondani, hogy egy szabályrendszer megfelel-e bizonyos formai követelményeknek és jogi normáknak. Azt azonban már nem, hogy az emberek miért tekintenek egy (alkotmányos) politikai rendet elismerésre méltónak. Ez utóbbi kérdés a társadalomtudományok klasszikus problémái közé tartozik.