2025 márciusában egy hatéves lány életét vesztette egy sanghaji kórházban, hét nappal azután, hogy a világon elsőként kapott olyan génszerkesztő kezelést, amely közvetlenül az emberi agysejteket célozta. A haláleset egészen idáig nem került nyilvánosságra; most a Science tudományos folyóirat és a tudományetikai oknyomozással is foglalkozó Retraction Watch közösen derített fényt az ügyre. Ezek szerint a kísérleti terápiát nagyrészt a kislány szülei finanszírozták, és egy olyan kórházi etikai bizottság engedélyezte, amelynek tagjai meg sem vizsgálták az állatkísérletek végleges biztonsági jelentését. Az eset következménye mindössze egy nagyjából 3600 dolláros bírság lett, amivel a kórházat sújtották – a kísérletet vezető kutatót nyilvánosan nem marasztalták el.

A terápia hátterében álló preklinikai kutatást idén év elején közölte a Nature – anélkül, hogy a tanulmány megemlítette volna magát a klinikai vizsgálatot, a halálesetet vagy a kezelés biztonságosságával kapcsolatos korábbi figyelmeztető jeleket.

Nem volt halálos betegsége

A kislány, akit szülei kérésére Mej (Mei) álnéven említ a cikk, az úgynevezett Snijders Blok–Campeau-szindrómában szenvedett. A betegséget egyetlen betűváltozás okozza (egy T egy C helyén) a CHD3 nevű génben – ez a gén szabályozza, milyen szorosan tekeredik fel a DNS a sejtekben, ami meghatározza, hogy a korai agyfejlődés során mely gének kapcsolnak be és ki. Világszerte kevesebb mint 240 emberről tudni, hogy ilyen mutációt hordoz, és a tünetek rendkívül eltérőek lehetnek: a súlyos esetekben epilepsziás rohamok, szívfejlődési rendellenességek és a beszédképesség teljes hiánya is előfordul, az enyhébbeket mérsékelt értelmi és mozgásfejlődési elmaradás jellemzi. Mej esete az enyhébbek közé tartozott: óvodába járt, egyszerű mondatokban beszélt, várható élettartama pedig nem tért el az átlagostól. A szülei azonban attól féltek, hogy a kortársaihoz képest mutatkozó lemaradása az évek során egyre nagyobb lesz, és hogy a lányuk soha nem tud majd önállóan élni – ezért kerestek olyan kezelést, amilyen akkor még nem létezett.

Végül a sanghaji Jiao Tong Egyetem idegtudósához, Csiu Ce-lunghoz (Zilong Qiu) fordultak, aki addigra jelentős közéleti ismertségre tett szert: az Egyesült Államokban töltötte posztdoktori éveit, vezető szaklapokban publikált, ismeretterjesztő könyvet írt, és még TEDx-előadást is tartott arról, hogyan lehet dacolni azzal a sorssal, amit a génjeink szabtak meg nekünk. Aláírója volt annak a nyílt levélnek is, amelyben több mint száz kínai tudós ítélte el Ho Csien-kujt (He Jiankui), azt a kutatót, aki 2018-ban titokban génszerkesztett csecsemőket hozott létre, majd később börtönbüntetésre ítélték ezért – azóta szabadult, és az Egyesült Államokban próbálja folytatni kutatásait.

Csiu Ce-lung egy olyan módszert ajánlott Mej szüleinek, ami az áttörő génszerkesztési technika, a CRISPR továbbfejlesztett változatán, a bázisszerkesztésen alapult, amelyet a Harvard Egyetemen dolgoztak ki. A hagyományos CRISPR a DNS kettős hélixének mindkét szálát elvágja, ami nem kívánt mutációkhoz vezethet, míg a bázisszerkesztés során csak az egyik szálon ejtenek bemetszést, és egyetlen betűt írnak át kémiai úton, a többit pedig a sejt saját javítómechanizmusára bízzák. Néhány héttel Mej kezelése előtt Philadelphiában ugyanennek a technológiának a segítségével kezelték a KJ néven ismertté vált, halálos anyagcsere-betegségben szenvedő csecsemőt – ez az eset széles körű sajtóvisszhangot kapott. Ott azonban a célszerv a máj volt, a szállítást pedig lipid nanorészecskék végezték – az agy elérése jóval nehezebb feladat.

Már az állatkísérletek is vészjóslók voltak

Mej kezelése előtt jelentős technikai akadályok tornyosultak, és több külső szakértő szerint alábecsülték őket. A génterápia során nem maga a szerkesztőenzim kerül a szervezetbe: a sejtekbe – ártalmatlanná tett vírusok segítségével – azt a génszakaszt juttatják be, amely alapján maguk gyártják le az enzimet. Egy vírusba azonban csak korlátozott hosszúságú genetikai anyag fér bele, a bázisszerkesztő génszakasza viszont ennél hosszabb, ezért a kutatók kettévágták, és két különböző adeno-asszociált vírusba (AAV) csomagolták. A bázisszerkesztő így csak azokban az idegsejtekben áll össze működőképes formában, ahová mindkét vírus eljutott. Steven Gray, a dallasi UT Southwestern Medical Center génterápiás kutatója szerint kétséges, hogy ez a kétvektoros megoldás elég sejtet tud-e átszerkeszteni ahhoz, hogy a betegnek érdemi haszna származzon belőle. Ráadásul a beadott vírusoknak csak töredéke jut be a célsejtekbe, ezért a dózis több száz billió vírusrészecskét jelentett – több ezerszer annyit, mint amennyi egy szokásos vírusvektoros oltásban van.

Nehezítette a helyzetet, hogy az az AAV-változat, amely az egereknél sikeresen működött, embernél nem jut át a vér-agy gáton, vagyis azon a szűrőn, amely az agyat védi a véráramban keringő anyagoktól. A csapat ezért egy másik, a génterápiában széles körben használt változatra, az AAV9-re váltott, és nem a véráramba adta be, hanem közvetlenül a gerinccsatornába, így a vírusnak már nem is kellett átjutnia a gáton. Ezzel azonban csak a gátat kerülték meg, a mennyiségi problémát nem: a nagy vírusmennyiségre adott immunválasz a génterápia legjobban dokumentált veszélye, amely a terület legkorábbi vizsgálatai óta számos súlyos szövődmény és haláleset hátterében állt.

Pedig már az állatkísérletek adataiban is megjelentek a vészjelzések, de a vizsgálat mégsem állt le. Nagyjából egy hónappal Mej kezelése előtt zárult le egy majmokon végzett toxikológiai vizsgálat, amely során mind a négy állat (az alacsony és a magas dózist kapók egyaránt) legalább közepesen súlyos májkárosodást szenvedett el. Az egyik, magas dózist kapó majomnál emellett vesekárosodás is jelentkezett, ami trombotikus mikroangiopátiára, vagyis mikroszkopikus vérrögök kialakulására utalt – ez az AAV-alapú génterápia ismert és akár halálos szövődménye. Biztosat azonban nem lehet mondani, hiszen a kísérletet végző cég épp a beadás utáni első hónapban, a kritikus időszakban nem gyűjtött adatot erről.

James Wilson, aki azt a hírhedt 1999-es génterápiás vizsgálatot vezette, amelyben a 18 éves Jesse Gelsinger meghalt – és aki ma már saját génterápiás cége élén áll –, úgy véli, hogy ezek az eredmények további kísérleteket tettek volna szükségessé a maximálisan tolerálható dózis meghatározásához. A kórház etikai bizottsága azonban a végleges jelentés ismerete nélkül engedélyezte Mej kezelését. A Science kérésére az anyagot áttekintő független szakértők a majmok agyáról készült, a módszer működését igazolni hivatott felvételeket is kifogásolták: a beküldött kéziratból hiányoztak a megfelelő kontrollminták, a megjelent változatban pedig a kontrollokat más időpontban és eltérő mikroszkópbeállításokkal dolgozták fel, mint a kezelt mintákat. „Ennek soha nem lett volna szabad klinikai vizsgálatig eljutnia” – mondta Steven Gray.

Több százezer dollár, pár iPhone és egy karton pia

A finanszírozás legalább ennyire szabálytalan volt. Mej szülei mintegy 860 ezer dollárt (több mint 270 millió forintot) kapartak össze megtakarításaikból és a rokonságtól, és a pénzt egy egyetemi alapítványnak, egy vírusgyártó cégnek, valamint a majomkísérleteket végző szerződéses kutatóvállalatnak utalták. Nagyjából 130 ezer dollár (több mint 40 millió forint) közvetlenül a kutatócsoport egyik tagjának magánszámlájára került, miután megegyeztek a díjazásról az egyetem melletti Starbucksban. Az apa ezenkívül több ajándékot is adott Csiunak: iPhone-okat, egy iPadet és egy karton drága kínai szeszes italt. Az egyetlen betegre szabott, úgynevezett n=1-es terápiák magánfinanszírozása önmagában nem szokatlan: Philippe Campeau klinikai genetikus, a szindróma genetikai hátterének egyik feltárója szerint Észak-Amerikában a publikált kutatás nagyjából egymillió, maga a klinikai vizsgálat pedig kétmillió dollárba került volna. A kínai jog azonban tiltja, hogy még nem bizonyított kezelésért pénzt kérjenek a betegtől, és a beleegyező nyilatkozat is azt tartalmazta, hogy minden költséget Csiu cége áll – a család ekkorra már több százezer dollárt fizetett ki.

A kezelésre végül 2025. március 24-én került sor. Az orvos lecsapolt egy kevés gerincvelői folyadékot, és a helyére befecskendezte a vírusoldatot. A harmadik napon láz jelentkezett, amit eleinte várható reakcióként értelmeztek. Mej ezután nem ürített vizeletet, ami veseelégtelenségre utalt, a vérlemezkeszáma pedig veszélyes szintre esett. Ezek a tünetek pontosan megfeleltek annak, amit a beleegyező nyilatkozat tartalmazott a lehetséges, azonnali ellátást igénylő szövődményekről. A kislányt intenzív osztályra vitték, és másnap reggel meghalt. Két nappal később a kórház etikai bizottsága rendkívüli ülésén megállapította, hogy a halál „egyértelműen összefügg” a kezeléssel, az okát pedig trombotikus mikroangiopátiaként jelölte meg. A szülők szerint a dokumentumok ugyan megnevezték a szövődményt, arról viszont senki nem beszélt nekik, hogy a vizsgálat halállal is végződhet. „Egy emberen először végzett vizsgálatnál a halál lehetőségét mindig meg kell említeni” – nyilatkozta a Science-nek Hank Greely, a Stanford Egyetem bioetikusa.

Az ügynek alig lett következménye. A kerületi egészségügyi hatóság 2025 szeptemberében mintegy 3600 dollárra (nagyjából 1,1 millió forintra) bírságolta a kórházat a vizsgálat hiányos felügyelete miatt, a felelős orvos mindössze szóbeli figyelmeztetést kapott, míg Csiuval szemben nyilvánosan semmilyen intézkedés nem született. A kutató egyeteme szerint a Nature-ben februárban megjelent tanulmány „semmilyen kapcsolatban nem áll” a család által finanszírozott kísérletekkel – bár a beküldött kéziratban még szerepelt Mej és szüleinek genetikai adatsora, valamint az anyagi támogatásukat megköszönő mondat is, a megjelent változatból mindkettő eltűnt, a majmoknál észlelt máj- és vesekárosodásról pedig egyáltalán nem esik benne szó. A Nature közlése szerint a lektorálás idején nem tudott a halálesetről, a szülőknek pedig azt válaszolta, hogy az etikai kérdések nem tartoznak a hatáskörébe. Pedig a tanulmányt a Science felkérésére átnéző szakértők közül többen úgy vélik, hogy már a fel nem tüntetett finanszírozás is indokolttá tenné a cikk visszavonását.

Hogy mindez ennyiben maradhatott, az a kínai szabályozás felépítésével is összefügg. Kína ugyanis kettős engedélyezési rendszert alakított ki, hogy biotechnológiai nagyhatalomként felvehesse a versenyt az Egyesült Államokkal: ebben a kórházi, kutatói kezdeményezésű vizsgálatok az országos gyógyszerhatóság jóváhagyása nélkül tesztelhetnek új génterápiákat. Joy Zhang, a Kenti Egyetem szociológusa szerint Mej halála és az azt követő hallgatás jól mutatja „a szándékok és a ténylegesen működő rendszer közötti szakadékot”. A szabályozáson túl azonban marad az a kérdés, amelyet a szakterület máig nem válaszolt meg: szabad-e halálos kockázattal járó kezelést először olyan betegen kipróbálni, akinek a betegsége nem halálos. „Olyan könnyű elvakulni a reménytől – akár a gyerekünkbe, akár a kutatásunkba, akár a cégünkbe vetett reményről van szó” – mondta Greely. Mej szülei azután léptek a nyilvánosság elé, hogy megtudták: egy online szülői csoport több tagja is fel akarja venni a kapcsolatot Csiuval a saját gyereke ügyében.