Szintetikus világot épített egy magyar kutató, hogy megértse, hogyan viselkedik az emberiség
Dávid-Barrett Tamás a kétezres években egy makrogazdasági-politikai kutatócéget vezetett, amely jó előre figyelmeztetett a 2008-as válsághoz vezető folyamatokra, ám a valós időben zakatoló pénzügyi rendszer nem tudott mit kezdeni a hosszú távú előrejelzésekkel, így jóformán senki nem hallgatott rájuk. A közgazdász-viselkedéstudós azon kezdett gondolkodni, hogy mi állhat emögött. Azzal a kérdéssel, hogy mi fog történni a gazdasággal – vagyis lényegében, hogy mit fognak csinálni az emberek –, rengetegen foglalkoznak, mégsem tudja rá senki a választ. Ahogy Dávid-Barrett fogalmaz: „Az emberiség nem tudja, hogyan viselkedik az emberiség.”
Ez a mondat azóta is a munkája középpontjában áll, és nagyjából mindent megmagyaráz abból, ami utána következett: miután elege lett a közgazdaságtanból, Új-Guineában vált antropológussá, hogy aztán Oxfordban evolúciós modelleket kezdjen építeni emberi társadalmakra, majd mindezt a mesterséges intelligencia világában hasznosítsa.
Ma az Oxfordi Egyetemen tanít, tagja a brit Királyi Antropológiai Intézetnek, kutat a Helsinki Népességkutató Központban, és nem utolsósorban a Future Human Systems Research nevű céget vezeti, amely szintetikus emberekből álló világszimulációt épít – ennek globális népessége már közel 900 millió, a szintetikus magyarok nagyjából 900 ezren vannak. Nem digitális ikrekről van szó, hiszen nem konkrét személyek AI-másolatai, és nem is valamiféle statisztikai átlag alapján építették fel őket: bár a konkrét módszertant nem kívánja felfedni, a kutató állítása szerint egyedi alakok, saját élettörténettel, státusszal és véleménnyel, akikkel úgy lehet beszélgetni, mint bármelyik mai chatbottal. „Ahogy minden ember egyedi, ezek a szintetikus emberek is azok. Az nehézség velük kapcsolatban, hogy míg az igazi emberek maguktól valósághűek, a szintetikus embereknél ehhez nagyon sok tudomány és modellezés kell.”
Ez a sok száz millió szintetikus ember adja ki azt a világmodellt, amelytől Dávid-Barrett szerint pontosan azt lehet megkérdezni, amit 2008 előtt senki nem tudott, ahogy azóta sem igazán: hogy mit fognak csinálni az emberek. Összesen 11 terméken dolgoznak, ebből öt már béta fázisban van. A Humanity Explorerben a világ bármely pontjáról meg lehet szólítani szintetikus embereket, akik a helyi kultúrához igazodva, de egyénenként különböző nézetekkel válaszolnak, míg a Research Studio kutatóknak segít, akár kontrollcsoportos kísérletek elvégzésében is. De van marketingeseknek és politikai elemzőknek szánt alkalmazás, valamint egy innovációs platform is a tárban – az alapító szerint mindegyiket használják már, Milánótól Szingapúrig.
„Buta embereket nehéz csinálni”
A cikk innentől csak a Qubit+ előfizetőinek elérhető.
Csatlakozz, és olvass tovább!
Ha már van előfizetésed, lépj be vele. Ha még nincs, válassz csomagjaink közül!