Enyhítheti a PTSD tüneteit egy elektromos stimulációval működő, otthon is használható fejhallgató

szeptember 23.
tudomány

A poszttraumás stressz zavar (PTSD) kezelésére számos traumafókuszú terápiás, illetve gyógyszeres kezelés létezik, azonban egy friss tanulmány a PTSD-ben szenvedő betegek állapotának javítására a vesztibuláris rendszer, azaz az egyensúlyközpont elektromos stimulációjának (VSS) lehetőségét vizsgálta meg – írja a Medical Xpress. Ez azt jelenti, hogy nem invazív eljárás révén enyhe elektromos impulzusok érik az agyat, a fültőhöz elhelyezett elektródákon keresztül. A Nature Mental Health című folyóiratban közzétett tanulmány eredményei azt mutatták, hogy a fejhallgatóhoz hasonlító eszköz csökkentette a PTSD-s tüneteket, az álmatlanságot és az általános szorongás súlyosságát, ezzel javítva az érintettek életminőségét.

A kísérlethez a Kaliforniai Egyetem kutatói és a Neurovalens egészségtechnológiai cég működtek együtt: a kutatók a biztonsági ellenőrzések után összesen 383 22 és 74 éves kor közötti résztvevőt toborzott, akiket véletlenszerűen két csoportra osztottak. Az egyik csoport megkapta az aktív Modius Spero fejhallgatót, míg a kontrollcsoport tagjait egy ugyanolyan eszközzel látták el a kutatók annyi különbséggel, hogy ez csak rövid ideig stimulálta a betegek agyát. A kísérlethez a résztvevőknek 12 hétig minden este 30 percig kellett viselnie lefekvés előtt körülbelül egy órával a fejhallgatót. Az aktív fejhallgató 0,0 és 1,5 milliamper (mA) közötti árammal stimulálta a vesztibuláris rendszert, míg az áleszköz egy percig 1 mA áramot adott le, majd utána visszatért 0,0 mA-re. Az értékeléshez a kutatók négy hetente vettek adatokat a résztvevőktől.

„Mindkét csoport állapota javult, ami gyakori, amikor az emberek áleszközt kapnak, figyelmet fordítanak a tünetekre, és rendszeres ellenőrzéseken vesznek részt. Az aktív fejhallgató azonban lényegesen nagyobb előnyt eredményezett: 23,5 pontos csökkenést a PCL-5 [20 elemes PTSD ellenőrző lista] értékében, szemben az álkezelés 12,1 pontjával” – nyilatkozta a Medical Xpressnek Peter Colvonen, a Kaliforniai Egyetem kutatója, a tanulmány társszerzője. Ezzel együtt a résztvevők az alvásminőségük és az általános szorongásuk esetében is pozitív változásokról számoltak be, miközben csak kilenc százalékuknál merült fel olyan mellékhatás, mint az enyhe szédülés.

Ugyanakkor Colvonen figyelmeztetett, hogy „ez az eljárás nem arra szolgál, hogy helyettesítse az első vonalbeli, traumafókuszú kezeléseket, például a hosszan tartó expozíciós terápiát vagy a kognitív feldolgozó terápiát. Segíthet azoknak, akik még nem állnak készen ezekre a terápiákra, kiegészítő kezelésként szolgálhat (például expozíció plusz Modius Spero), vagy támogathatja azokat, akik nem férnek hozzá PTSD-ben jártas klinikushoz”. Ráadásul a kutatás vezetője szerint az eszköz megbízható és széleskörű alkalmazása előtt a kutatást reprodukálni kell, és meg kell vizsgálniuk azt is, hogy hogyan reagál az érintettek agya az eszköz használatának abbahagyására.

Kapcsolódó cikk: