2024-ig a magyar pártpolitika statikus volt: bár egyre nyögvenyelősebben, de mindig a Fidesz nyerte a választásokat, és az ellenzék szétaprózott jellege egyre kontraproduktívabbá vált. A Fidesz–Tisza váltás egy folyamatnak nem az első, hanem egyelőre az utolsó fázisa, ami persze nem végpont. Épp az a lényeg, hogy a pártrendszer egyfelől a politikai és társadalmi környezet változásainak tükre, másfelől a pártrendszert működtető elitek és személyek felismeréseinek következménye. S mivel az említett politikai és társadalmi környezet sokat változott az elmúlt évtizedekben, továbbá a pártok szerepére vonatkozó felismerések is nagyban módosultak, nem csoda, ha 2026-ban olyan pártrendszerünk van, amilyenre 1990-ben talán nem is számítottunk.

Elitcsoportok és pártcsírák 1990 előtt

A rendszerváltás időszaka az első periódus, amit röviden át kell tekintenünk. Itt egy sokpártrendszer jött létre, köszönhetően annak, hogy az 1985 és 1990 közötti időszakban számos elitcsoport kezdte megszervezni magát. Ebben az időszakban (vagy annak egy részében) pártok még nem alakulhattak, így a civil társadalom különböző kezdeményezéseiről beszélhetünk, de amikor legális lehetőség nyílt pártok alakítására, a sok civil kezdeményezés nem késlekedett, hogy párttá alakítsa magát. Ehhez (főként 1989-től) jöttek még a történelmi pártok, amelyeket 1948 után betiltottak, és bár 1956 októberében rövid időre feltámadtak, a forradalom leverése után végleg eltűntek. Az 1990. áprilisi első szabad választás előtt tehát rengeteg új párt bukkant fel a színen, és ezek közül hat be is került a parlamentbe. Közülük három kormányra, három pedig ellenzékbe került.

Mivel akkor az elsődleges cél a demokrácia megteremtése volt, senkinek nem okozott problémát, hogy a magyar pártrendszer sokpártrendszer. Magától értetődőnek tűnt, hogy a demokratikus pártrendszer vagy a demokratikus pluralizmus megkívánja, hogy a parlamentben minél több párt legyen, hiszen a rendszerváltáskor sokféle csoport fogalmazta meg az akaratát. Ebből adódóan soknak eminens helye volt az új országgyűlésben.

Az is fontos komponense volt az átmenetnek, hogy a külső mintákban is sokpártrendszerek uralkodtak. A magyar átmenet szempontjából talán legdöntőbb Németországban például szintén sokpártrendszer működött. Ezidőtájt itthon nem igazán volt ismeret az angolszász kétpártrendszerekről, vagy ha volt is, ez marginális vagy passzív ismeret volt, értve ez alatt azt, hogy nem sokan voltak akkoriban, akik a magyar demokráciát ilyen kétpártrendszer formájában képzelték el.

Itt máris szembetalálkozunk a pártrendszer átalakulásának, dinamikájának kérdésével, tudniillik azzal, hogy egy ilyen indulásban benne rejlett-e az a kimenetel, amit 2026-ban tapasztalunk. 2026-ban ugyanis egyértelműen közel vagyunk a kétpátrendszerhez. Igaz ugyan, hogy a parlamentet három párt alkotja, s az is tény, hogy a három párt megoszlása meglehetősen egyenlőtlen (hiszen a Tisza Párt hatalmas arányban van jelen egy középpárti Fidesszel és egy kispárti Mi Hazánkkal szemben), de látható módon új pártpolitikai képlet van kialakulóban. Nem tudjuk még, hogy létrejön-e egy Tisza-Fidesz (vagy bármilyen más) kétpártrendszer, de nagyon úgy néz ki, hogy az irány e felé mutat.

A pártdominancia első megnyilvánulása

De mi lökte ebbe az irányba a magyar pártfejlődést?