Az ID Software klasszikusa, az eredetileg 1993-ban megjelent Doom minden idők legtöbbet portolt játéka – vagyis ez az a program, amit már mindenen futtattak már, amin lehet, és egy csomó olyasmin is, amin látszólag nem lehet, de mégis. A játék története szerint a Marson szó szerint elszabadul a pokol: egy félresikerült teleport-kísérlet után véletlenül kaput nyitnak oda, az alkalmat kihasználó démonok és zombik pedig ellepik a bázist, és kipusztítják az egész legénységé. Az emberiség utolsó reménysége Doomguy, a tengerészgyalogos, aki láncfűrésszel, shotgunnal és BFG-vel (feloldása: Big Fucking Gun) megtisztítja a bolygót a pokolfajzatoktól.

A moddolási lista szinte a végtelenségig bővíthető: John Romero klasszikus FPS-e futott már krumplival üzemelő számológépen, terhességi teszten, de még kenyérpirítón, routeren, fényképezőgépen és inzulinpumpán is. A Gondosóra viszont eddig kimaradt a sorból, ezt a hiányt pótolta Bódai András, a Képzőművészeti Egyetem intermédia szakos negyedéves diákja, amikor az eredetileg az egyedül élő idősek megsegítésére eszközre telepítette a játékot, de nem volt egyszerű eljutnia idáig, és a legfőbb problémát nem is az okozta, hogy a Gondosórát nem erre találták ki: a kenyérpirítót sem, mégis sikerült valakinek. A gond az információhiány volt.

A Gondosóra-program

Ahogy Bódai a Qubitnek elmondta, akkor merült fel benne az ötlet, amikor felkérték, hogy szerepeljen a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület MODDING: Here’s All The Data kiállításán (maga a kiállítás is az eredeti Doom .wad kiterjesztésű fájljairól kapta a nevét, ezek feloldása ugyanis Where’s All The Data). Eredetileg nem igazán tudta, mit csináljon, de miután a Doomot már boldog-boldogtalan módosította, szeretett volna egy magyar csavart adni a történetnek, és a nagypapája miatt eszébe jutott a Gondosóra, ami az előző kormány szerint egy európai sikertörténet, példátlan a kontinensen, és hatalmas segítséget jelent a 65 év felettieknek, akik ingyen juthatnak hozzá az eszközhöz.

Az óra riaszt, ha elesik a viselője, a rajta lévő középső gomb megnyomásával kapcsolja a diszpécserszolgálatot, ha pedig úgy tűnik, hogy baj van, hívja a rendőröket, a mentőket és a tűzoltókat. Az már csak a bónusz, hogy a regisztrált időseknek még ingyen propaganda is járt: a 2026-os választási kampányban a szolgáltatáshoz hozzá tartozott az is, hogy az órák szavazásra buzdították a viselőjüket, a készülékeket pedig Orbán Viktor arcképével együtt küldték ki. Az ügyben az Integritás Hatóság vizsgálatot kezdeményezett, korábban Hadházy Ákos független képviselő foglalkozott a Gondosórák kérdésével, amelyek körül „irgalmatlannak tűnő lopásokat” gyanított.

A nyomozás

Amikor Bódainak eszébe jutott az ötlet, még nem jutottak eszébe az irgalmatlan lopások, csak az, hogy nagyapát el akarták küldeni szavazni, ami ugyan elég ciki, de hát ő (a nagyapa) legalább örült neki. A fő kérdése az lett volna, hogy az 1963-as Orbán Viktor mellett fut-e rajta az 1993-as Doom is, de erre valahogy rá is kellett jönni. Mi sem egyszerűbb: meg kell nézni a készülék specifikációit, aztán indulhat a modding.

Az óra specifikációit viszont sehol sem találta meg: sem az óra dokumentációjában, sem a neten, de még a Gondosóra-program weboldalán sem. Marketinganyagok bőséggel akadtak, sokan és sokat dicsérték a programot, de arról, hogy pontosan mi ez az egész, nem volt fellelhető információ. Volt viszont egy cím a honlapon, ami egy SOS Medical Központ nevű vállalat székhelyére mutatott, a Gondosóra titkárságának címe alatt pedig a pesterzsébeti Fidesz-székházat találta meg.

Az SOS-nél viszont már voltak specifikációk, ami alapján az órán futtatható is lett volna a játék, de ez az óra nem volt gondos, csak sima – mint kiderült, valójában ugyanaz a két termék, csak az államilag osztogatott eszközön narancssárga a középső gomb, minden másban megegyeznek. Az óra típusára rákeresve kínai oldalakon Bódai talált is elérhető darabokat 14 ezer forintos ár környékén – fontos megjegyezni, hogy ez az ár egy darabra vonatkozik, miközben Hadházy szerint a 4IG darabonként 21 ezer forintos áron vette a készülékeket egy dubaji cégen keresztül, a másfél millió kiosztott vagy megvásárolt Gondosórára pedig összesen 107 milliárd forintnyi EU-s támogatás ment el, ami a képviselő szerint óránként 71 000 forintos költséget jelent. A programban 1,5 millió órát vásároltak. Az ügyben az Integritás Hatóság vizsgálatot kezdeményezett, de a kormány bejelentése szerint a Gondosóra-program folytatódik, csak fenntarthatóbb formában – hogy ez mit jelent, az majd a későbbiekben derül ki.

Akkor most fut rajta, vagy nem?

Ez egyelőre mindegy is: fut rajta a Doom, vagy nem fut, ez a kérdés. Bódai beszerzett egy, a specifikációknak megfelelő órát, ellenőrizte a nyomtatott áramkör típusát (a NYÁK-on látható szám is egyezett), a funkciókat, mindent: a kínai óra, amit a forgalmazó elsősorban Alzheimer-kórban szenvedő betegek nyomon követésére javasol, nem más, mint a Gondosóra, és elvileg futnia is kellene rajta a Doomnak.

Bódai korábban nem barkácsolt valami sokat; ahhoz viszont, hogy az órán fusson a Doom, némi átalakítást kellett végezni. Az ehhez szükséges eszközöket kölcsönvette, a forrasztáshoz segítséget kért, az átalakításhoz szükséges fogókat pedig egy ismerőse nyomtatta 3D-nyomtatón. Bár programozni tanult, ezen a fronton nem volt sok tennivaló: pont azért, mert a Doom forráskódja már 1997 óta hozzáférhető, 1999 óta pedig a GNU General Public License alatt érhető el, rengeteg modder dolgozott a program karcsúsításán, és ezeket a modokat az eredetihez hasonlóan ingyenesen hozzáférhetővé is tették.

A modding

Bódainak a gondosóra 1 MB-os flash tárhelyére kellett volna telepítenie a játékot, amihez számos kompromisszum volt szükséges, ezek közül az egyik az volt, hogy le kellett faragni az eredeti terjedelemből (az eredeti játék két floppy lemezre fért csak fel). Mivel az órának kijelzője nincsen, csak hangszórója, a textúráktól meg lehetett szabadulni, a hangszóróhoz viszont hozzá kellett férni valahogy: ez az eredeti készülékben csak kívülről, a diszpécserközpont oldaláról volt vezérelhető, ezért Bódainak ki kellett iktatnia a GSM-modult, és úgy kellett átkötnie a lábakat, hogy a hang kijusson az órából.

A Doom, illetve a játék demója enélkül is futott volna rajta, de csak észrevétlenül – így is majdnem észrevétlen lett az eredmény, a Rottenbiller és a Damjanich utca sarkán lévő Stúdió Galériában ugyanis akkora az utca zaja, hogy alig hallani a gondos lövöldözést, ami az órából szűrődik ki. Nem véletlen, hogy Bódai a kiállítás megnyitóján sebtében nyomtatott is egy füles piktogramot, amit felgombostűzött az órát tartó posztamensre, hogy fülelni méltóztasson a közönség, enélkül a pisztolylövéseket és a démonok hörgését ugyanis könnyen elnyomja egy-egy elhaladó teherautó, amiből a környéken akad elég.

Lesz még folytatás

Az órán így végül csak a Doom demója fért el, de Bódai azért optimista: a készülékben a dokumentáció szerint rejtőzik még valahol 16 MB, ami bőven elég lenne arra, hogy a textúrákat is hozzá lehessen adni, kijelzőt lehessen rá kötni, sőt, még némi mókolással játszhatóvá lehessen tenni a játékot, ehhez pedig az óra öt meglévő gombjával is lehessen irányítani Doomguyt. Ez még viszont csak a jövő zenéje: a művész még megpróbál rájönni, hogy mit lehet lefuttatni az órán és mit nem, de amíg nem érkezik vissza a kiállított darab, nem tud tovább haladni vele, és addig nem találhatja meg azt az állítólagos plusz tárhelyet sem, ami szükséges lenne a teljes, ám bizonyára mérsékelten szórakoztató játékélményhez.

Bódai nem véletlenül választotta a mű címének azt, hogy „Van egy gon-doom”: amikor belevágott, még nem hitte volna, hogy a projekt ilyen nehéz lesz, végül is az órán vagy fut a Doom, vagy nem, de a projekt hamar kiszélesedett. Ott volt a nagypapa, akit az akkori kormánypárt szavazásra buzdított, ott volt a hiányos dokumentáció, és ott volt a ködösítés is: ez még a milliárdos költségek nélkül is gyanús, azokkal együtt meg pláne. „Adunk egy ilyen bármit most az időseknek, aztán használjuk fel reklámfelületnek, mert miért ne” – foglalta össze Bódai a kezdeti benyomásait, amelyek aztán már csak ennél rosszabbak lettek, ehhez hasonló eszközöket ugyanis (olcsóbban) gyerekmegfigyelő eszközként látott hirdetni a neten, hiszen az órában található hardver erre tökéletesen alkalmas.

Külön probléma, hogy az óra dokumentációja hiányos: Bódai ezt is pótolta, a kiállított tárgyhoz mellékelt egy használati utasítást is a mellékelt füzetke alapján, ami így nem csak egy külön műtárgy, hanem egyfajta közszolgálati hozzájárulás is, kivéve azt a részt, ahol arra szólítja fel a felhasználót, hogy rakja fel rá a Doomot. Ami aztán hozzáférhetetlenné teszi az óra eredeti vészjelző funkcióit, illetve elérhetetlenné teszi az operátort, de hát valamit valamiért: ha jól halad a projekt, egy gombnyomással most már nem egy pesterzsébeti Fidesz-irodát, hanem egyenesen a poklot lehet majd elérni, ami azért mégiscsak valami.

A kiállítás október 30-ig tekinthető meg a Stúdió Galériában, a Rottenbiller utca 35 szám alatt, a projekt részletes leírása a GitHubon érhető el.