A Bitcoin árfolyama elérte a 10 000 dolláros álomhatárt

2017.11.29. · gazdaság

Idén január elején nagyjából 1000 amerikai dollárt ért egy bitcoin, a világ legismertebb kriptovalutája, november 28-án, kedden viszont már 10 000 dollárt adtak érte a mértékadó luxemburgi kereskedőnél, a Bitstampnél, szerda reggel pedig 10 200 dollár fölött állt az árfolyam.

Ez azt jelenti, hogy a bitcoin árfolyama kevesebb mint egy év alatt 940 százalékos árfolyamnövekedést produkált, és ezzel minden korábbi saját rekordját megdöntötte. Arról nem beszélve, hogy aki esetleg az indulás utáni évben, 2010-ben vásárolt egyetlen bitcoint az akkori árfolyamon, vagyis 1 amerikai dollárért, és megállta, hogy túladjon rajta, mostanra hozzávetőlegesen megtízezerszerezte vagyonát. Nem tízszerezte; tízezerszerezte.

Lehet, hogy lufi, de népszerű lufi

A titkosításra és egy blokklánc (blockchain) adatbázisra épülő, a centralizált pénzügyi rendszereken kívül álló, az anonim kereskedést lehetővé tévő virtuális valuta 2017-ben folyamatosan döntötte a rekordokat. A szédült árfolyamnövekedés fő oka, hogy az intézményi befektetők egyre jobban érdeklődnek a bitcoin iránt, annak ellenére, hogy a pénzügyi világ hosszú ideig elzárkózott attól, hogy tudomást vegyen a valuta létezéséről – ha pedig mégis tudomást vett róla, akkor rendszeresen felfújt lufinak minősítette, ami előbb-utóbb úgyis kipukkan.

Legutóbb, 2017 szeptemberében Jamie Dimon, az USA legnagyobb bankja, a JPMorgan Chase vezérigazgatója nevezte nemes egyszerűséggel „ostobaságnak” és „csalásnak” a bitcoint, és bár az ilyen kijelentések hatására a kriptovaluta árfolyama rendszerint jól kimutatható pillanatnyi zuhanást produkál, a folyamatos, trendszerű növekedés egyelőre megállíthatatlannak tűnik.

photo_camera A Bitcoin árfolyama a kezdetktől napjainkig. Az idei növekedést érdemes figyelni. Forrás: Coindesk

„Az árfolyamnövekedés folytatása annak a hosszú távú trendnek, amit a Japánban zajló spekulációs tevékenység, illetve a kriptovaluta-piacon magukat először kipróbáló intézményi befektetők mozgatnak” – mondta a Reutersnek Thomas Glucksmann, a hongkongi Gatecoin kereskedőház marketinigazgatója, aki szerint a mostani rekord a bitcoint övező izgalmi állapotnak és a kriptovaluta jövője iránt tanúsított optimizmusnak tudható be.

A látványos növekedéshez az is hozzájárult, hogy nemrég az olyan eddig bitcoinszkeptikus amerikai kereskedők, mint a CME Group vagy a chicagói opciós tőzsde (CBOE) is bejelentették: terveik között szerepel, hogy elkezdenek kereskedni a virtuális valutával.

Zimbabwéban még drágább

A bitcon egyébként a 10 000 dolláros álomhatárt kisebb kereskedőknél, illetve egyes országok piacain már korábban átlépte: Dél-Koreában például már hétfőn is csaknem 11 000 dollárért adták-vették a kriptovalutát, Zimbabwéban pedig nemrég volt olyan nap, hogy a 17 000 dollárt is bőven meghaladta a bitcoin árfolyama.

Az üzleti világban Novo néven elhíresült korábbi hedge fund-főnök, Michael Novogratz a CNBC-nek azt nyilatkozta: egyáltalán nem tartja kizártnak, hogy a Bitcoin árfolyama 2018 végére eléri a 40 000 dollárt. Azt azért hozzátette: a kisbefektetőknek nem javasolja, hogy vagyonuk több mint 1-3 százalékát bitcoinba fektessék, míg a tehetősebbek szerinte elmehetnek 5-10 százalékig is.

Neves pénzügyi szakértők, köztük a Reuters által idézett Tidjane Thiam, a Credit Suisse vezérigazgatója ugyanakkor továbbra is rendületlenül arra figyelmeztetnek, hogy bitcoin nem más, mint lufi, a lufik pedig előbb-utóbb óhatatlanul kipukkannak.