Deutsch Tamás: A kormányzati gondolkodás szerint nincs külön hagyományos sport és esport
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Ritkán látott gyorsasággal hozták össze Magyarország első nagyszabású esportrendezvényét: alig több mint négy hónapja jelentették be, hogy a magyar állam kétmilliárd forinttal támogatja meg a budapesti V4-es esportbajnokságot, 2018. március 23-án pedig már el is kezdődött a BOK Csarnokban (volt SYMA) egész hétvégén zajló fesztivál, amelyen több tízezer látogatóra és versenyzőre számítanak a szervezők.
A fesztivált felvezető konferencián előadást tartott a lassan Magyarország hivatalos esportpolitikusává érő Deutsch Tamás is, aki a Digitális Jólét Program miniszterelnöki biztosaként, a Sportegyesületek Országos Szövetségének elnökeként, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnökeként és az esportot az elsőkként adoptáló MTK elnökeként nyugtatta meg a közönséget, hogy a kormányzati gondolkodás szerint nincs külön hagyományos sport és esport. És az is kiderült, hogy tovább bővült a magyar klubok esportszakosztályainak sora: most már végre semmi akadálya egy hivatalos Fradi-Újpest videojáték-rangadónak.
Az egymillió euró összdíjazású rendezvényen két csapatsportban (Counter-Strike: Global Offensive) és két egyéni versenyben (Clash Royale, FIFA 18) csapnak össze a magyar, szlovák, cseh és lengyel játékosok, de emellett koncertek, közönségtalálkozók, cosplay show-k, kvízek és még offline sportlehetőségek is lesznek, a dartstól és a vívástól a honvédségi kiképző akadálypályáig.
Mivel a játékszerverek nem ismernek határokat, általában országos vagy globális esportrendezvényeket szerveznek, ehhez képest mindenképp különös a magyarországi esemény V4-es jellege. Bíró Balázs, a Magyare Esport Szövetség elnöke szerint azonban a négy ország közti történelmi kapcsolat az esportban is tovább él, ezért döntöttek a regionális tematika mellett – azt egyelőre nem tudni, hogy a hagyományteremtő esportfesztivál következő felvonásáról a lengyel, a cseh vagy a szlovák állam intézkedik majd.
A magyar esporthelyzetet az alábbi cikkben mértük fel:
Az MTK már FIFA-ban, a Honvéd Counter-Strike-ban is nyomul. Meg lehet élni az esportból?
Az ökölvívás és a kajak-kenu mellett egyre több nagy múltú magyar sportklub indít külön szakosztályt a versenyszerű videojátékozásnak. Márciusban jön a kétmilliárd forintos állami támogatással megtolt esportfesztivál a visegrádi négyek részvételével.
És ellátogattunk a Budapesti Honvéd esportakadémiájára is:
A 21. századi apuka már nem vívni, hanem Counter-Strike-edzésre hordja a gyerekét
A kosaras és a birkózó gyerekek közé megérkeztek a legelhivatottabb videojátékosok is a Dózsa György úti sporttelepre, ráadásul igazi CS-legendák tartják nekik az edzéseket. A Qubit videóriportja a Honvéd esportközpontjából.