Nyilasuralom, KGST, etnikai változások a történelemérettségi második részében

2018. május 9.
tudomány
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

Négy esszétémát kapnak a diákok a középszintű történelemérettségi második részében, ebből kettőt kell kifejteniük. Az Eduline információi szerint idén a következő témák közül választhattak: az első ipari forradalom, a KGST-országok, a 300 évvel ezelőtti magyarországi etnikai változások, valamint a nyilasuralom.

A két esszé közül az egyiket rövidebben, 100-130 szóban kell kifejteni, míg a másikat 210-260 szóban. A rövidebbik fogalmazás az egyetemes történelmi témák valamelyikéről kell, hogy szóljon, míg a hosszabbik a magyar történelemről.

A témaköröket úgy jelölték ki, hogy az egyetemes, illetve a magyar történelem esetében is legyen egy 1849 előtti, illetve az utáni téma. További szabály, hogy ha a rövidebbik esszé közelmúltbeli témáról szól, a másiknak az 1849 előtti korszakból kell merítenie, és fordítva.

A történelemérettségi első részének feladatairól itt írtunk: