A Rug Art Festen visszarángatják a szőnyeget a földre

A hónap elején megnyitott szőnyegkiállítás, a Rug Art Fest a CAFe Budapest kortárs művészeti fesztivál részeként október 22-ig látogatható a Bálnában. A padlóra szánt, teljesen szőnyegszerű szőnyegek mellett faliképeket, szobrokat, képeket és különféle installációkat is kiállítanak, nem is beszélve az előadásokról és interaktív programokról. A nagyjából ezer négyzetméteres Makett teremben viszont a leginkább szembetűnő dolog az, hogy tele van szőnyeggel.

Az ember már a kiállításra is egy szőnyegszerű valamin keresztül juthat be, igaz, ez pont nem a földön van, hanem – Kapu néven – egyfajta függönyként ereszti be a látogatókat a kiállítótérbe. Ez egyébként a Bálna orrában található, az első emeleten, és kívülről egész érdekes élmény lehet a beavatatlanoknak, hogy odabent egy csomó ember úgy bóklászik a parkettán, mintha gombát keresne, pedig csak a kiállított darabokat nézegeti. A gombászással való hasonlóságot tovább növeli, hogy ha az ember kíváncsi a felhasznált anyagokra vagy az alkalmazott technikákra, egy kis táblán olvashatja a részleteket, így még le is guggol, és óvatosan felszed a földről valami apró tárgyat –még a mozdulatsor is a helyén van.

A varázsszó: RYIJY!

A megnyitó alkalmából különféle előadásokkal is várták a látogatókat, és ilyesmire még a jövőben is lehet számítani, illetve workshopok is lesznek, ahol megpróbálhatunk magunk is szőni. Nagyon valószínűnek tűnik, hogy ez még annál is bonyolultabb, mint amilyennek tűnik, és elég bonyolultnak tűnik: van olyan technika, aminek már a neve is úgy hangzik, mintha olyan földönkívüliek találták volna ki, akik nem a telepatikus képességekben vagy a szuperintelligenciában jeleskednek, hanem az iparművészetekben és a lakberendezésben. A varázsszó a ryijy (ejtsd: rüjü), ez egyébként egy, az északi országokra jellemző szőnyegcsomózási technika.

Az idei kiállításon a papírtól készült szőnyegtől kezdve a terepasztalra emlékeztető alkotásokon át az újrahasznosított darabokig gyakorlatilag minden elképzelhető anyag megtalálható volt: a választék a hagyományosabb fazonoktól kezdve, amelyeket az ember akár otthon is el tudna képzelni tényleges szőnyegként, a használt kávékapszulából vagy alufóliából készült kárpitokig terjed, de akad fémszálas falidísz is. És bár a rendezvény középpontjában a szőnyegek és kárpitok állnak, jut hely másnak is: a megnyitón Rozsnyay Béla szobrászművész játszott a fémszobrain, Farkas Erzsébet hegedűművész kíséretével, de akad interaktív kép is, amin például a falon lehetett malmot játszani. Külön jó jelnek értékeltem, hogy hiába lehet a kis mágneses figurákat áthelyezgetni a képen, még egyiket sem lopta el senki.

Vissza a szőnyeghez

Ahogyan Kovács Móni, a kiállítás tervezője (aki maga is textiltervező művész), elmondta, a cél az volt, hogy az emberek amellett, hogy műalkotásként tekintenek a kiállított darabokra, vegyék tudomásul azt is, hogy a szőnyegek szőnyegek. A textilképeknek vagy falikárpitoknak is megvan a maguk szerepe – a falon, képként, de amit a padlóra terveztek, azt itt a padlón is helyezték el, néhány olyan berendezési tárggyal és aprósággal, amelyek társaságában akár otthon is el tudunk képzelni egy-két darabot.

Technikában és anyagban persze nagy a szórás, de ezek a szőnyegek elvileg alkalmasak a hétköznapi használatra is – más kérdés, hogy vajon mennyire kényelmes őket használni, illetve célszerű-e végigtrappolni egy elég drága darabon kutyaszaros cipőben. A falikárpitról is kiderült, hogy egyáltalán nem a nagymamák által hímzett, népi bölcsességeket megosztó falvédőkről szól a műfaj, és könnyen lehet, hogy nemhogy a nagymama, hanem még az unokáink is bőszen aggatják majd a textilt a falra, csak épp egy kicsit más megközelítésben. Ebben is nagy a szórás: ugyanúgy belefér az, hogy valaki egy éven keresztül dolgozik egy darabon, mint az, hogy a gyártás részben vagy egészben gépesített. Ilyenkor a művész a felhasznált anyaggal variál, kitalálja, hogy miből legyen, milyen színek szerepeljenek benne, milyen legyen a textúrája és a tapintása, ilyesmik.

Ha már textúráról van szó, Kovács Móni fémszálakat sző a pamutba – mármint akkor, ha falra szánja a textilképet, a földre teljesen szőnyegszerű szőnyegeket készít. Az interaktivitásnak és annak, hogy a földön helyezték el a szőnyegeket, épp az volt a célja, hogy visszarángassák a földre a szőnyeget, meg lehessen tapogatni a műtárgyakat – ez a szándék tetszik, bár egyszerű látogatóként nekem például fogalmam sem volt róla, hogy a normál használatra szánt szőnyeg valaha is távozott a padlóról. Most már mindenki megnyugodhat: visszakerült.