Magyarországnál csak Észtországban növekedtek gyorsabban a lakásárak az EU-ban

2022.10.07. · majom

168 százalékkal nőtt meg a lakások négyzetméterára 2010 óta Magyarországon, aminél csak Észtországban volt nagyobb a drágulás, ott 198 százalékkal kerül többe ma egy négyzetméter, mint 2010-ben. A 27 uniós tagállamból mindössze háromban csökkentek az ingatlanok ára, 24-ben nőtt a lakhatás ára. Észtország és Magyarország mellett Luxemburgban, Lettországban, Litvániában, Csehországban és Ausztriában volt a legnagyobb az áremelkedés, ezekben az országokban több mint a dupláját kell a 2010-es áraknak fizetni minden egyes négyzetméterért. A lakhatás ára csak Görögországban, Olaszországban és Cipruson mérséklődött 2010 óta – derül ki az Eurostat legfrissebb statisztikáiból.

A lakásvásárlás szinte mindenhol jobban drágult, mint a bérlés, ami a friss adatok szerint egyébként ugyancsak szinte minden EU-tagországban lényegesen jobban terheli az emberek pénztárcáját, mint 2010-ben. A lakásbérlet ára egyébként 2010 óta egyenletesen növekedett, lakásárak viszont a teljes időszakra vetítve jelentős ingadozást mutattak. 2011 vége és 2013 eleje között meredeken csökkentek, majd egészen 2014-ig stagnáltak. A gyors, a bérlés árát is jócskán leköröző növekedés 2015 elején indult. 2010 és 2022 között az ingatlanárak átlakosan 48, míg a bérlés ára átlagosan mindössze 18 százalékkal nőtt.

Észtország mind a lakásárak, mind a bérleti árak növekedésében éllovas lett. Ott a bérlemények árai még a lakástulajdon szerzésénél is jobban megnőtt, ma 214 százalékkal kell többet fizetni a bérlésért, mint 2010-ben.