Miért nincsenek valódi népszavazások Magyarországon?

Mécs János, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának alkotmányjogász oktatója és kutatója tavaly októberben publikált egy tanulmányt, amelyben arra a kérdésre a keresi a választ, hogy miért nincsenek Magyarországon népszavazások. A tanulmány még az előtt született meg, hogy a Kúria három hete szembement a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) döntésével, és népszavazásra alkalmasnak minősítette ezt a kérdést: „Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés helyezze hatályon kívül a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvényt?”

A kritikusok szerint a szóban forgó törvény hatályon kívül helyezése azt jelentené, hogy „kiemelt közérdekre” hivatkozva bármilyen szabályt át lehetne hágni. Amikor megkérdeztük Mécs Jánost a Kúria döntéséről, azt mondta, hogy az teljesen szembemegy azokal a megállapításokkal, amikre ő egy hónappal ezelőtt jutott, és hogy kutatóként egyelőre nem tudja az új helyzetet értékelni; ehhez szerinte érdemes fél-egy évet várni.

Ha viszont kilépünk a jogtudományos keretek közül, kínálkozik észszerű megoldás: a Kúria mostani döntésével demonstrálni tudta függetlenségét, és ez még a kormánynak is jól jöhet az Európai Unió jogállamisági eljárásában. Mindeközben a népszavazásból mégsem lesz semmi, mert a kormány úgy keveri a jogalkotási kártyákat, hogy mire összegyűlhetne a 200 ezer ajánlás, addigra a 2006. évi LIII. törvény kritikus szabályai már beépüljenek az építészeti törvénybe. Azaz, most átment a jogorvoslati rendszeren egy kérdés, csak mire népszavazást lehetne tartani, addigra a tárgya már teljesen értelmét vesztette.

A rendszer tehát picit variált azon, amiről Mécs tanulmánya szól, de a lényeg nem változott: Magyarországon nem lehet érdemben olyan népszavazást tartani, amilyet a nép szeretett volna.

Hülyének nézve

Mécs két hónapja még arra jutott a tanulmányában, hogy az Alaptörvényből és a népszavazást szabályozó egyéb jogszabályokból az olvasható ki, hogy nem nehéz népszavazást tartani Magyarországon. Ehhez képest azonban az elmúlt években egyetlen olyan országos népszavazásra sem került sor, amit nem a kormány kezdeményezett.

A tanulmány összegyűjt számos olyan, jogászszemmel botrányos népszavazási döntést az elmúlt évek Magyarországáról, ami lehetetlenné tette egy-egy népszavazás megtartását. Példa erre a CEU maradásáról szóló népszavazási kezdeményezés elkaszálása: ebben az esetben a népszavazás kezdeményezője arról kérdezte volna a választópolgárokat, hogy hatályon kívül helyezze-e az Országgyűlés a CEU hazai működését ellehetetlenítő törvényi feltételeket, amelyeket 2017-ben fogadott el az Országgyűlés. A lényeg az volt, hogy ha a CEU itthon szeretett volna működni, akkor ahhoz nemzetközi megállapodásra lett volna szükség, amelyet a kormány nem kötött meg.

Az ilyen országos népszavazási kezdeményezés esetében az NVB-nek kell a kérdést hitelesítenie és eldönteni, hogy a kérdés tényleg az országgyűlés hatáskörébe tartozik-e, nem kizárt-e a kérdés feltétele, és végül azt, hogy a kérdés egyértelmű-e. Az NVB döntése ellen a Kúriához lehet fellebbezni.

A CEU-s kezdeményezés esetében az NVB az adu ász jogi érvet vette elő: a kérdés az NVB szerint nem volt egyértelmű. A bizottság és a jogorvoslati fórumként eljáró Kúria is azt kimondta, hogy a választópolgárok számára nem egyértelmű, mit jelentenek a kérdésben szereplő fogalmak, így például a „felsőoktatási intézmény” vagy az „oklevelet adó képzési tevékenység”. A Kúria szerint ezek fogalmak ismeretéhez a választópolgároknak ismerniük kellene a felsőoktatás szabályozását.