„Összedől-e az ország, ha az apukákat minden gyerek után három hónapra hazaengedjük a munkaerőpiacról?”

A nemek közötti bérszakadék Magyarországon évek óta nem csökken számottevően: az Eurostat adatai szerint 2002-ben 19,1 százalékot tett ki, míg húsz évvel később, 2022-ben 17,5 százalékot. A legalacsonyabb 2015-ben és 2016-ban volt, 14 százalékkal, de még sosem érte el az EU-átlagot, ami jelenleg 12,7 százalék körül mozog. Persze mondhatnánk, hogy a nemek közötti bérszakadék egy átlagot mutató mérőszám, amiben benne van az, hogy a nők más, általában alacsonyabban fizető foglalkozásokat választanak, mint a férfiak, más típusú cégekhez mennek dolgozni, és nem biztos, hogy a zsíros bónuszokat, az éjszakai munkát vagy a túlórákat előnyben részesítik mondjuk a rugalmas munkarenddel vagy a vállalati bölcsődével szemben.

Ha viszont az ugyanolyan foglalkozásokban dolgozó, ugyanolyan cégben robotoló férfiakat és nőket vesszük, akkor sem tűnik el a bérszakadék – csak átalakul, és időnként egészen ijesztő képet ölt. Az Eurostat adatai szerint ugyanis Magyarországon 2018-ban a felső vezető nők és férfiak fizetése között 35 százalékos bérszakadék tátongott, amit csak a senior pozíciókat betöltő jogászoknál, orvosoknál, IT-szakembereknél és más, felsőfokú végzettséget igénylő foglalkozásokban tapasztalható 37 százalékos különbség tetézett.

Pedig komoly gazdasági érdek fűződne a nemek közötti bérszakadék betemetéséhez: a Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézete (EIGE) becslései szerint az EU egy főre eső bruttó hazai termékét (GDP) 6,1-9,6 százalékkal lehetne növelni 2050-ig azáltal, ha más, a nemek közötti egyenlőséget elősegítő intézkedések mellett 1-5 százalékkal csökkentenék a bérek közti különbséget.

De hogyan lehetne ezt elérni? Megoldás lehet a női kvóta? És az apasági szabadság, ami Magyarországon hivatalosan mindössze 10 nap fizetett szabadságot jelent? Egyáltalán mit takar a nemek közötti bérszakadék? A témáról Boza Istvánnal, a Közgazdaságtudományi Intézet (HUN-REN KRTK KTI) közgazdászával beszélgettünk, aki társszerzője volt egy, a kérdést 15 országban vizsgáló átfogó tanulmánynak, amely a Nature Human Behavior folyóiratban jelent meg. Boza kutatásaiért tavaly elnyerte a Junior Prima díjat.

Qubit: Miből tevődik össze a nemek közötti bérszakadék Magyarországon? Mit takar tulajdonképpen a 17,5 százalék?

Boza István: Elöljáróban hadd mondjam el, hogy kutatóként az mennyire izgalmas dolog, hogy most már vannak olyan nagy adminisztratív adatállományaink, amiben vagy a teljes populációt, vagy annak egy nagyon nagy mintáját látjuk: a legális jövedelmekről nagyon jó információval rendelkezünk, és anonim módon tudjuk azt is, hogy ki milyen munkáltatónál dolgozik. Ezzel a háttérrel vagyunk képesek megválaszolni ilyen kérdéseket.

A Nature Human Behavior folyóiratban megjelent, nagy nemzetközi összehasonlító tanulmány, amelyben én a magyar adatokkal dolgoztam, pontosan ezt vizsgálja meg. Megnéztük, hogy a nemek közötti béregyenlőtlenségek milyen arányban keletkeznek adott munkahelyeken, foglalkozásokon vagy cégeken belül, és milyen arányban a munkahelyek között. A vállalatokon belül és azok között létrejövő bérkülönbségekről lehet úgy gondolkodni, hogy az egyik a szelekció, a másik meg nagyrészt az alkuerőhöz köthető közgazdaságtani problémák. Az első szint az, ami viszonylag ismert: más jellegű foglalkozásokat preferálnak nők és férfiak. Itt nyilván vannak fizikai adottságok, és erre jön a társadalmi nevelés és kontextus. Ez nem az én szakterületem, de szeretném azt gondolni, hogy azon már túlvagyunk, hogy azt gondoljuk, a lányok nem lehetnek tudósok, a férfiaknak meg muszáj öltönyös ügyvédnek lenni.

Fontos továbbá, hogy a cégek nagyon nem ugyanolyanok, nagyon eltérhet a bérszintjük. Nemcsak azért, mert eltérő a termelékenységük, hanem mert vannak ilyen-olyan gyerekbarát, szép környéken lévő, kevés ingázással elérhető munkahelyek. Tehát van a cégeknek egyfajta minősége, és ezzel összefüggő átlagos bérszintje. A kutatások azt mutatják, hogy a nők szisztematikusan, akár azonos foglalkozáson belül is alacsonyabb átlagfizetésű cégekbe tudnak bejutni. Illetve ez az, amit most én is pontatlanul mondtam, mert az sajnos az ilyen elemzésekből nem derül ki, hogy ide tudnak bejutni, mert mondjuk kevésbé ügyesek; ide akarnak bejutni, mert cserébe ezek a vállalatok valamivel jobbak; vagy van egy diszkriminációs csatorna, és a nagyon jó fizető cégekbe nem engedik be őket. A diszkriminációval azonban a közgazdászok kicsit mindig úgy vannak, hogy az az a faktor, amit nem tudunk semmi mással megmagyarázni.

Mára viszont a munkagazdaságtani módszertanban egyre jobb adatokból egyre több mindent meg tudunk magyarázni, ezért egyre kisebbnek gondoljuk a diszkrimináció szerepét, ami egyfelől jó hír, másfelől meg még most sem tudjuk, hogy ha a végén marad mondjuk 3 százaléknyi bérkülönbség, akkor az valami mérési problémából maradt ott, vagy tényleg az lenne, hogy még mindig ott tartunk, hogy aki a jövedelmekről dönt egy adott cégben, az többet ad a férfiaknak.

Hogyan illeszthető a képbe a gyerekvállalás?

Ennek is nagyon széles körű szakirodalma van, de idáig nem nagyon volt hozzá magyar adat. Február vége óta viszont már épp tudok mondani egy számot arra vonatkozóan, hogy a gyereket vállaló nők mennyire maradnak le gyereket nem vállaló társaikhoz képest. Mint minden esetben, itt is az történik, hogy nem ugyanolyanok azok, akik egyáltalán nem akarnak gyereket vállalni, mint azok, akik terveznek gyereket. Emiatt, ha a gyerekek nagyon szigorúan oksági hatását akarjuk nézni, vagyis azt, hogy mi az a bérkülönbség, ami tényleg csak abból fakad, hogy valaki gyereket vállalt vagy nem, akkor ezt módszertanilag finomabban kell vizsgálni. Erre már létezik bevett módszertan, de magyar számítás még nem volt rá. Két kiváló kollégával nemrég kezdtük el a kutatást, de egyelőre csupán nagyon kezdeti becsléseink vannak.

Egy nő, aki 2-5 évvel van az első gyerekének születése után, és már visszament dolgozni, olyan 8-10 százalékkal alacsonyabb bérszinten van azokhoz a nőkhöz képest, akik velük egykorúak, és gyerekük fog születni a következő egy évben. A fő hatásmechanizmus egyébként nyilván nem az, hogy visszatér a kismama, és akkor kevesebbet adnak neki. Ő azt fogja kapni, amit szülés előtt megkapott. Ez látszólag oké is, de közben az a kolléganő, aki még nem vállalt gyereket – vagy lehet, hogy soha nem is fog –, már három évvel előrébb jár. Tehát igazából az előléptetésekből, a béremelésekből maradnak ki a fiatal anyukák.