Kipróbáltuk a Vision Prót, amivel az Apple forradalmasítani szeretné, ahogyan a számítógépre gondolunk
Steve Jobs, az Apple alapítója és akkori vezérigazgatója 2007-ben mutatta be a világnak az iPhone-t, amely az érintőkijelzője és könnyű kezelhetősége révén forradalmasította a mobiltelefonok piacát, és megnyitotta az okostelefonok korszakát. Ma, 17 évvel később az a kérdés, hogy a cupertinói vállalat meg tudja-e ismételni ezt a sikert a kiterjesztettvalóság-szemüvegek terén a tavaly bejelentett és az Egyesült Államokban február óta kapható Vision Próval.
Erre a kérdésre próbáltunk választ kapni, amikor március közepén a Szifon.com nevű Apple-híroldal jóvoltából kipróbáltuk a Vision Prót, az Apple első kiterjesztettvalóság-szemüvegét. Az eszközt, amelyet néhány héttel ezelőtt vásárolt Kővári Péter (akit a magyar Apple-közösségben Jadeye néven ismernek), közel két órán át teszteltük a belvárosi iSzervizPontban – Kővári személyesen demózta nekünk a szemüveget, és megosztotta róla az eddigi tapasztalatait.
A kiterjesztettvalóság- (XR) és VR-szemüvegek piacát egyelőre a Mark Zuckerberg által vezetett Meta uralja, amelynek Quest 2 és Quest 3 szemüvegeiből több mint 20 millió darabot adtak el eddig. Ezek 200, valamint 500 dollárba (73 és 183 ezer forintba) kerülnek, vagyis teljesen más árkategóriát képviselnek, mint a 3500 dolláros (kb. 1,28 millió forintos) Vision Pro.
Amint ránézel, tudod, hogy ezt az Apple tervezte
A Vision Pro még csak a tokjában hever az asztalon, és hajlított előlapi üvegét egy huzat takarja, de már látszik, hogy gyönyörű. A nagyrészt alumíniumból, üvegből és kellemes tapintású szövetből készült eszköz formaterve messze leköröz minden korábbi XR- és VR-szemüveget – ezek ugyanis a súly- és költségcsökkentés miatt jellemzően műanyag borításúak.
Az, hogy jól nézzen ki, el is várható egy 3500 dolláros Apple terméktől, de a Vision Pro futurisztikus és prémium kialakításának van egy fontos funkciója. A cég tudta, hogy az eszköz az emberek többségét egy fura síszemüvegre emlékezteti, és emiatt azt menővé és kívánatossá kell tennie. Ezt szolgálja egy, a hajlított üveg alá helyezett külső OLED kijelző is – ha a Vision Prót a tulajdonosa viseli, akkor a szemeit és arcának egy részét kivetíti rá.
A Vision Pro a dobozban két fejpánttal érkezik, alapesetben egy olyan van rajta, ami csak a fejünk hátulján tart. Kővári azonban a másikkal használja a szemüveget, amin két pánt is van, így szerinte kényelmesebb hosszú távú használatot tesz lehetővé – mi is ezzel vágtunk neki.
A szemüveget először Kun Zsuzsi kollégánk próbálta fel, akinek évekkel ezelőtt már voltak meglehetősen rossz élményei egy HTC Vive VR-szemüveggel, ezért mielőtt kipróbálta az Apple eszközét, ismét arra számított, hogy a torz virtuális valóság annyira megkavarja majd az agyát, hogy utána órákig egy sötét szobában kell kapkodnia a fájdalomcsillapítókat.
De nem ez történt. Először azon lepődött meg, hogy bár a Vision Pro nehéz és szokatlan, egészen természetesen viselhető, és a kivitelezése lényegében tökéletes. A szemüveg először automatikusan beállította magát a pupilláink távolsága alapján, majd Kővári segítségével végigcsináltuk a kezdeti kalibrációs lépéseket, amire a szem- és ujjmozdulatokkal történő vezérlés működtetéséhez van szükség. Zsuzsi ezután már gyorsan megszokta a szemüveg kezelését, és annyira intuitívnak találta, mint egy okostelefon használatát.
Ezután percekig vigyorogva nézte az Apple által rögzített, a látóteret 180 fokban lefedő immerzív videókat, dinoszauruszokat simogatott és belekóstolt abba, hogy miként manipulálhatók a Vision Pro alkalmazásai tekintettel és kézmozdulatokkal. Arra szerinte nem lehet panasz, hogy a szemüveg mennyire jól kiegészíti a valóságban látottakat és milyen egyszerű megtanulni a használatát, de ha az utcán egy Vision Prót viselő ember sétálna vele szembe, azt valószínűleg aggasztónak találná.
Nekem néhány nappal korábban volt szerencsém kipróbálni az eszközt – még ha csak negyed óra erejéig is –, így már akkor átestem az arcomba üvöltő dinoszaurusz által okozott sokkhatáson. A demók és videók helyett ezért inkább az eszköz tényleges képességeiben akartam elmélyedni, konkrétabban megnyitottam pár böngészőablakot, és magam elé vetítettem Kővári MacBook Prójának kijelzőjét (a Vision Pro automatikusan felajánlja a Mac kijelzőjének megosztását, ha azonos Apple-felhasználóval jelentkeztünk be rajta). Ezután elkezdtem a térben össze-vissza helyezgetni az ablakokat, amire lehetőséget ad az eszközön futó visionOS, amely az Apple szerint a „térbeli számítástechnika” eljövetelét ígéri.
A teszt alatt az egész felhasználói interfész gördülékenynek és könnyen használhatónak tűnt, ami a Vision Pro által alkalmazott természetes beviteli eszközökkel, vagyis a tekintetünkkel és ujjainkkal vezérelhető – szemünket és kézmozdulatainkat beépített kamerák követik folyamatosan. Hugo Barra, aki korábban a Meta VR-szemüvegeinek fejlesztését vezette, márciusban részletes tesztet írt a Vision Próról, amiben a szemmel és ujjal történő vezérlést az iPhone forradalmi felhasználói interfészéhez hasonlította, amely az egyszerre több érintést kezelő (multi-touch) kijelzője miatt volt olyan szenzációs.
Annyi pixel, hogy el se hiszed
A Vision Próba két, egyenként majdnem 4K felbontású (3660 x 3200 pixeles) mikro-OLED kijelzőt szereltek, emiatt a képe elképesztően részletes, a színei káprázatosak, és még az OLED-ekre jellemző, valódi feketék megjelenítésére is képes. Amint az iFixit kiszámolta, az egyenként 12 millió pixeles kijelzők inchenként 3386 képpont felbontásúak (pixels per inch, PPI), ami több mint hétszerese az iPhone 15 Pro Max 460 PPI-s kijelzőjének. De még ez az elképesztő felbontás sem elegendő ahhoz, hogy az emberi szem ne szúrja ki a pixeleket – ehhez annak közel kétszeresére lenne szükség, ezért az Apple egy trükkhöz folyamodott, hogy elrejtse őket.
A cikk innentől csak a Qubit+ előfizetőinek elérhető. Csatlakozz, és olvass tovább!
Ha már van előfizetésed, lépj be vele. Ha még nincs, válassz csomagjaink közül!