Fél évszázada vitatkoznak rajta, de ma sincs egyetértés abban, hogy mire jó a memoriter

A kormány idéntől új követelményrendszert állított az érettségiző diákok elé. A legnagyobb mértékben a középszintű magyarérettségihez nyúlt hozzá: a diákoknak nem kell már olyan gyakorlatias tudásról számot adniuk, mint hogy hogyan írnának meg egy motivációs levelet. Kell viszont egy összesen 20 pontot érő tesztet kitölteniük, amelynek része a memoriter is. Van értelme az egyre kevesebbet olvasó és a veretes szövegeket egyre kevésbé értő gyerekekkel nehézkes nyelvezetű verseket magoltatni? Műveltebbek lesznek attól, ha fejből tudják idézni a Husztot, viszont eljuthatnak akár úgy is az érettségiig, hogy – csak a tanáron múlik – még ajánlott olvasmányként sem buzdítja őket senki az évek óta Nobel-díj-esélyesnek tartott Nádas Péter vagy Krasznahorkai László műveinek megismerésére? Arról nem is beszélve, hogy az egyetlen Nobel-díjas magyar író, Kertész Imre nevét vagy Sorstalanság című fő művét a NAT nem, csak az ahhoz kapcsolódó kerettanterv említi, és az is csak a nem kötelező, de – megint csak a tanáron múlik – ajánlható irodalom között.

Az idén érettségiző tanulók és szüleik idegeit 2023-ban Rosznáky Emma azzal borzolta egy cikkében a Népszavában, hogy az, vagyis az egy évvel ezelőtti „volt az utolsó korszerű érettségi, a következő évtől jön a feketeleves”. A cikkben ezt alátámasztani hivatott vidéki magyartanár a 2024-től az érettségi vizsga részévé tett, memoritereket is tartalmazó műveltségi tesztre utalt, amelyre a tanár szerint „nem fogja tudni egy tanuló a választ, de ha tudja is, teljesen mindegy, hiszen nem ez az irodalomtanítás lényege”. Fenyő D. György, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Gimnáziumának vezető magyartanára szerint nem szerencsés, hogy a magyartanításban a memoriter használatának szakmódszertanához oktatáspolitikai jelentéstartalom is kapcsolódik. Mint mondja, a memoriternek megvan a maga jól felfogott helye az irodalomtanításban, a kérdés inkább az, hogy a mostani, a 2020-as új NAT bevezetése után a kimeneti követelményeket, vagyis az érettségi vizsgát érintő változások mennyiben szolgálják azt a célt, amit egyébként a versek tanításával el lehetne érni. Az irodalomtanítás szakmódszertanáról 2022-ben szakkönyvet, abban pedig a memoriter szerepéről egy egész fejezetet jegyző Fenyő D. szerint

„a memoriter lett az egyik ütközőfelület az irodalomértést kevésbé preferáló, tények tudására alapozó, konzervatív magyartanítás és a kreatívabb, a szövegek átfogóbb ismereteire koncentráló magyartanítás között. Így aztán a memoriter fontosságát általában azok hangsúlyozzák, akik meg vannak arról győződve, hogy a műveltség záloga az, ha egy diák megtanul egy csomó verset, életrajzot, definíciót. A korábbi modernizációs törekvések pedig egyszerűen érzéketlennek mutatkoztak a memoriterek iránt, teljesen súlytalannak tekintették azt, és egyáltalán nem tartották a magyartanítás fontos részének. Egyik sem szerencsés megközelítés.”

A fejből megtanulandó szövegek lényegét Fenyő D. az alábbiakban foglalja össze:

• Legyenek olyan szövegek, versek, amelyekre emlékszünk, mert az önmagában érték.
• Segítenek az irodalomról alkotott átfogó tudást konkrét szövegekkel alátámasztani.
• Mivel a memoriterek többnyire olyan szövegek, amelyek távol esnek a köznapi nyelvhasználattól, a megmunkáltságuk hozzáad a nyelvi érzékhez, a nyelv tudatos használatához.
• Kisebb korban, az általános iskola alsó tagozatában a versmondás önmagában örömforrás, és bár a felsőbb évfolyamokban ez sok gyerek esetében megváltozik, vannak olyan gyerekek, akiknek még idősebb korukban, akár fiatal felnőttként is örömet okoz.
• Épp a gyerekek sokfélesége miatt fontos, hogy a magyartanításban a pedagógusok minél szélesebb eszköztárral tanítsanak, és ennek része a memoriterek tanítása is.

Egyetért kollégájával a Magyartanárok Egyesületének elnöke, Arató László is, aki – bár mint mondja, ő maga egyébként nem elég találékony a memoritertanításban – úgy véli, a fejből megtanult verseknek, szövegeknek nagy szerepük van a közös nyelv, a kulturális anyanyelv megtanulásában, amit egyáltalán nem szerencsés „ósdi dolognak” tekinteni. Az ugyancsak a budapesti Radnóti gimiben tanító magyartanár szerint különösen az idősebbekre jellemző, hogy ha nem is emlékeznek túl sok mindenre abból, amit az iskolában tanultak, a versekre jellemzően igen, vagyis a szövegek megtanulása nemcsak a műveltségnek, hanem az emlékezetnek is jót tesz. Arató emellett a verstanulásnak egy olyan szerepét is hangsúlyozta, ami szélsőséges helyzetekben akár az elme épségének a megőrzését is elősegítheti. Ennek alátámasztására Radnótit említi, akiről tudható, hogy miután 1944-ben munkatáborba hurcolták, társaival együtt memoritereket mondtak egymásnak, ami „tragikusan szép példája annak, hogy amikor már semmi nincs, a versek akkor is képesek közösségi identitást formálni, hozzájárulva ezzel a kritikus helyzetekben a méltó emberi lét, a személyiség megőrzéséhez”.

A memoritervita először az 1980-as években izzott fel

Ezzel akár le is lehetne zárni a kérdést, hiszen az általunk kérdezett szakemberek hosszan sorolták a memoriterek irodalomtanításban betöltött elévülhetetlen hasznát, látszólag alátámasztva a memoritereknek az aktuális oktatáspolitika által meghatározott kiemelt szerepét. A helyzet azonban korántsem ennyire egyszerű, még akkor sem, ha egyébként első ránézésre úgy tűnhet, hogy a magyartanítás etalonjainak számító kortárs pedagógusok szinte szóról szóra ugyanazokat az érveket sorolják, amelyek – mint arról a Magyar Nyelvőr 105. évfolyama beszámolt – például egy 1981-es oktatási konferencián is elhangoztak.