A magyarok büszkék pénzügyi tudásukra, de az idegen nyelvek továbbra is félelmetes mumusnak számítanak

Hogyan értékelik a magyarok a saját jártasságukat és kompetenciájukat a mindennapi boldoguláshoz szükséges különböző területeken? Mennyire stressz és frusztráció forrása, amikor az adott területekre kell támaszkodni a mindennapokban? Honnan szerzik a tudásukat, és hogyan látják a társadalom általános kompetenciaszintjét európai összehasonlításban? Ezekre a kérdésekre kereste a választ az Opinio Institute legújabb felméréssorozatában, amit a kutatás készítői országos reprezentatív mintákon végeztek el, mobilapplikációs adatfelvételel. A kutatás 6 ilyen területre koncentrált, amelyek közül hármat „hard skill” (vagy „reáltudás”) kategóriába szokott helyezni a közvélekedés – pénzügyi ismeretek, számítástechnikai ismeretek és műszaki skillek, pl. barkácsolás, szerelés stb. – és további hármat inkább „soft skill” (vagy „humánképességek”) jelzővel szoktak illetni (nyelvismeretek, társasági-kommunikációs képességek és alapműveltség).

A kutatás elején önértékelésre kérték a válaszadókat, azon belül is 5-ös skálán kellett elhelyezni, hogy az illető mennyire tartja magát jártasnak, kompetensnek az adott területen. Az első ábrán látható, hogy ami az önértékelést illeti, a többség nincs önbizalom híján: a területek többségében a válaszadók fele vagy több mint fele „eléggé”, vagy „teljes mértékben” jártasnak tartja magát az adott területen, és csak egy 10-20 százalék közötti kisebbség állítja ennek az ellenkezőjét. Fontos kivétel azonban a nyelvismeret: itt már csak a társadalom harmada ad kedvező önértékelést, és ennél valamivel több (36 százalék) negatívat. A magyarok a pénzügyi területen tartják magukat legkompetensebbnek, itt 56 százalékot ér el a pozitív önértékelést adók aránya.

Lényegesen árnyaltabb a kép azonban, ha nem önértékelési oldalról, hanem stressz és frusztráció forrásaként közelítjük meg a kérdést. Itt már területenként nagyobb a szórás, de minden területen a válaszadók legalább 40 százaléka rendszeresen vagy néha stressz- és frusztrációforrásként éli meg, ha az adott területen meg kell nyilvánulnia. Megintcsak az idegennyelv-használat az első számú mumus, itt a válaszadók közel 70-a éli meg stresszforrásként a megnyilvánulást, ezen belül is közel 40 százalék érez így rendszeresen. A legnagyobb önbizalom az általános műveltséget és a technológiai jártasságot övezi, ezeken a területeken csak 40 százalék körüli a szorongók köre.

Vegyes képet fest az is, hogy honnan szerzik tudásukat, ismereteiket a magyarok. A legtöbb területen a családi és ismeretségi kör az első számú információforrás. Különösen igaz ez a műszaki ismeretekre, ahol a válaszadók fele így nyilatkozott. Egyes területeken – főleg az általános műveltség területén – gyakori még a média, könyvek és filmek mint információforrás szerepe (40 százalék), más területeken, különösen a nyelvismeret terén pedig jelenlegi és korábbi tanulmányokat jelöltek meg első számú forrásként (48 százalék). Érdekesség, hogy jelenlegi vagy korábbi munkahelyükre viszonylag kevesen tekintenek úgy, mint az ismeretszerzés főbb forrására: ennek részaránya csak a társasági skillek esetén haladja meg a 20 százalékot, az általános műveltség esetén pedig csak 6 százalék tulajdonít kiemelt jelentőséget a munkahelynek.

Melyik területet tartják a legfontosabbnak a magyarok a mindennapi érvényesülésben, és hogyan oszlanak meg a vélt fontossági szintek egyes árnyalatai a különböző területeken belül? Az árnyalatok eloszlásai alapján két jól elkülöníthető csoport emelkedik ki.