A szülőszékek sokkal többet árulnak el a társadalom működéséről, mint gondolnánk

Amikor tudománytörténetről beszélünk, hajlamosak vagyunk komoly elméletekre, híres egyenletekre, esetleg nagy hatású személyiségekre gondolni. Természetesen mindegyik fontos a dolgok megértéséhez, és bármelyikkel el lehet mesélni a nyugati tudomány fejlődésének legfontosabb állomásait. Hasonló történeteket ugyanakkor a tárgyak segítségével is elmesélhetünk, hiszen az ember alkotta tárgyak megjelenítik az alkotóik szándékait, értékeit, hitét, tudását, így képesek megragadni egy társadalom aktuális állapotát, vagy legalább annak egy részét.

Az épületek és a szobrok például olyan ember alkotta tárgyak, amik jól mutatják a társadalom aktuális hiteit, kívánságait, és azt, hogy az adott közegben mit tartottak szépnek, előkelőnek, kívánatosnak, funkcionálisnak, esztétikusnak, miközben számos technológiai és tudományos, főképp geometriai ismeretről is árulkodnak. De nem kell feltétlenül ilyen grandiózus tárgyakban gondolkodnunk, hiszen a múltban egyes természetes és hétköznapi események során is olyan tárgyakat használtak, amik jóval túlmutattak önmagukon, és amik megfelelő kapaszkodót adhatnak a tudomány és társadalom változásainak megértéséhez. Ilyen esemény a szülés.

A szülés, mint minden más, az orvostudomány által vizsgált jelenség, egyszerre egyetemes és egyedi. A folyamat biológiai része univerzális: a magzat a világon mindenhol ugyanúgy fejlődik, és ugyanúgy halad át a szülőcsatornán. Ám minden, ami ezen túl van, és mégis a szüléshez kötődik, már egyedi, társadalomfüggő. Milyen szülést tekintünk „normálisnak”? Milyen pózban és segédeszközökkel vajúdnak a nők, és mekkora fájdalmat tartanak elviselhetőnek? Ezek mind olyan alapvető kérdések, amelyekre társadalomról társadalomra, de akár egy társadalmon belül is változhat a válasz. Birth Chairs, Midwives, and Medicine (Szülőszékek, bábák és orvoslás) című könyvében Amanda Carson Banks a tárgyi kultúra vizsgálata révén, egészen konkrétan a szülőszék változásait követve írta le a szülés és a szülés filozófiájának történeti alakulását. Noha Banks könyve 1999-ben jelent meg, kérdésfelvetései és a belőlük levont tanulságok napjainkban is érvényesek.

Már a Bibliában is találunk utalást arra, hogy nők mások ölében ülve adtak életet gyermeküknek (Teremtés Könyve 30,3, „Itt van a szolgálóm, Bilha. Menj be hozzá, hogy majd a térdemen szüljön, és én is gyermekhez jussak általa”). Ha nem épp mások ölében, akkor gyakran két, egymástól kisebb távolságra elhelyezett kövön térdelve vagy ülve szültek a nők. Az ókori Rómából is maradtak fenn olyan edények, amelyeken Zeusz egy hokedlin ülve, bába jelenlétében ad életet egyik gyermekének, Pallasz Athénénak. A hokedli, a zsámoly, majd idővel a speciális szülőszék évszázadokon át a szülés alapvető kellékének számított.

A szülést egészen a 18. századig természetes folyamatnak tekintették, amelynek két legfontosabb résztvevője az anya és a gyermek. A korai, több száz, ha nem épp ezer évig fennálló filozófia szerint a szülés nem betegség, nem kezelendő esemény, hanem teljesen normális, természetes, egészséges folyamat, amelyet a terhes nő irányít saját egyéni megérzései és fájdalmai szerint. A szüléseknél egy bába (midwife) volt jelen, aki leginkább csak asszisztált az anyának, ritkán avatkozott be. A család és rokonok természetesen jelen lehettek, a szülés pedig közösségi eseményként is funkcionált.

A bábák a szüléshez szakmájuk bizonyítékaként és legfontosabb anyagi eszközeként gyakran magukkal vitték szétszerelhető szülőszéküket. A tipikus szülőszék alacsony volt, hogy a nő a lábát a földön tartva megfelelő erőt fejthessen ki, és támasztani tudja magát. A székek kialakítása révén a bába és a rokonság hozzáférhetett a vajúdó nőhöz, és masszírozni tudta a hasát. A szék ülőlapját az esetleges vizsgálatok és a könnyebb hozzáférhetőség végett félkörívben kivágták. Természetesen számos variáció létezett a puritán székektől a díszes, faragott, bársonyos székig, az alapokban és elvekben azonban nem volt különbség.

A szülés középkori ideológiája vagy filozófiája szerint tehát a folyamat a szülő nő hatáskörébe tartozott, ahol a bába leginkább csak megfigyelt, tanácsolt, alkalomadtán beavatkozott – lényegében a természetnek asszisztált –, a szülőszék pedig mint ember alkotta tárgy ebben a folyamatban nyújtott némi segítséget speciális kialakítása révén. Ez a felfogás a 18. századtól azonban kezdett megváltozni. Ahogy a korábbi vallási és egyházi tilalmak egyre szélesebb körben veszítették érvényüket (a középkorban nem boncoltak szisztematikusan, noha az utóbbi években ennek ellenkezőjére is kerültek elő bizonyítékok), az orvostudományok hirtelen és átfogó fejlődésnek indultak.