Négy nőt elégettek itt, ahol állsz – így működött a hétköznapi gyűlölet háromszáz éve

Virág Kata, Tót Anna, Kasza Sára, Sigó Kata. Négy nő a Miskolc melletti Igrici községből, akit 1717. novemberében állítottak a sedria, azaz a vármegyei bíróság elé. Boszorkányság volt ellenük a vád. Ahogy Túrós Dezső a Borsodi boszorkányperek című írásában, a Borsodi Szemle egyik 1961-es számában idézi:

„…az ügyész vádjára e szerencsétlen négy asszonyt is I. István király II. Dekrétumának 31. és 32. Fejezetei, valamint a hazai gyakorlat alapján, mint »bűvös-bájos boszorkányokat« másoknak elrettentő és irtóztató példájára, boszorkány-társaikkal és több hasonló cselekedeteik kivallására, irtóztatóképpen megkínoztatván, a büntetésnek helyén effective executione mediante – megégetésre deliberálta”.

Valószínűleg a sedria deliberálta őket, vagy inkább a bíró, ez a cikkben nem egészen világos, mindenesetre eszerint a négy nőt kivégezték. Méghozzá a legkegyetlenebb módon: megkínozták, majd elevenen elégették őket. Hogy pontosan milyen forrást idéz a szerző, vagy honnan kever szövegeket a saját mondataiba, az nem derül ki egyértelműen, de sejthető, hogy a megyei levéltárban talált bírósági iratokat dolgozta bele az anyagba. A filológiai hanyagságokon felülemelkedve, egyéb helytörténeti közleményekből tudható, hogy a kivégzésre 1717. november 29-én, Miskolcon, a mai Búza téren került sor, amelyet akkor Égetőpástnak hívtak.

Két miskolci származású fiatal, Kazsimér Soma költő és K. Takács Márton fotográfus-képzőművész nemrég egy művészeti akció keretében helyezett el emléktáblát a Búza téren (vagyis az Égetőpáston) a négy kivégzett nő nevével és az évszámmal. Az eseményről videót készítettek, egyfajta road movie-t az odavezető útról, majd a tábla elhelyezéséről, a videót pedig beton-installációba foglalták, amely mintha arra a durva felületre rímelne, amelyre a táblát fölragasztották a Búza téri Coop üzlet hátsó épületfalán. Boszorkánytábla (2024) című munkájuk a Maleficae – A mágiától az online varázslásig című kortárs művészeti kiállításon látható, a Budapest Galériában.

„Vagy nyolc éve, egy helytörténeti munkában olvastunk először az igrici boszorkányokról és arról, hogy az általunk jól ismert Búza térnek háromszáz éve milyen funkciója volt. A mi életünkben, mindennapjainkban, fiatalságunkban fontos szerepet töltött be, hisz jelenleg Volán pályaudvar, ahol gyakran búcsúztunk az esti bulik után az utolsó éjszakai busznál a környező településeken élő barátainktól, vagy indultunk mi magunk is innen meglátogatni őket. Ez a kettősség, ez a disszonancia fogott meg minket, és az már nyolc éve is biztos volt, hogy a tér ezen – az emlékezésből jellemzően kicsúszó – aspektusát is valamilyen módon szeretnénk jelölni a területen. Emléket állítani azoknak, akiket kitakartak, de éppúgy részei a tér történetének” – mondták a művészek a Qubitnek.

A két művész korábban is foglalkozott már a történelem rejtett vagy éppen fiktív oldalaival, a legendák, mítoszok, mondák alakjaival. Lidércek, rémek, vérfarkasok is előfordultak már náluk, adott esetben a médiahack eszközét is bevetve teremtették meg a kitalált alakok médiabeli reprezentációját, vagy visszamenőleg egy adott figura vagy történet fiktív forrásait. Itt azonban másról van szó.

A négy nő története igaz, és még a részletek is ismertek valamennyire – bár egyes források szerint nem is biztos, hogy mindegyiküket kivégezték. A Magyarországi boszorkányperek oklevéltára című, 1910-ben megjelent MTA-kötet a Hazánk s a Külföld című közlöny 1869-es kiadására hivatkozva például azt írja, hogy „Miskolczon, 1717 november hó 29-én tartott törvényes ülésben tárgyaltatott Lengyel Tamásné Virág Kata, Gombos Györgyné Tóth Anna, Szász Györgyné Kasza Sára és Tóth Istvánné Sigó Kata pere, a kik »bűvös-bájos igriczi boszorkány asszonyoknak« mondatnak. A három elsőbb nevezettel mi történt, nem tudatik. De Sigó Kata hóhér által való megsütögettetésre és azután eleven megégetésre itéltetett.” A sütögetés kifejezés, amelyet ma leginkább egy jámbor barbecue-party leírásában lehetne elképzelni, mintha jelentéktelenítené a pokoli kínokat, pedig ténylegesen arról van szó, hogy máglyára küldés előtt még megkínozták az elítéltet.