Miskolci diák aranyéremével végződött a Nemzetközi Informatikai Diákolimpia

Pénteken véget ért az idei Nemzetközi Informatikai Diákolimpia (IOI), a világ legrangosabb informatikai diákversenye, amelyen 96 ország több mint 350 tanulója mérte össze tudását a rendkívül fejlett algoritmikus gondolkodást igénylő feladatokban. Az 1989 óta megrendezett esemény házigazdája a tavalyi szegedi olimpia után idén az egyiptomi Alexandria volt.

A diákolimpián a magyar középiskolások közül aranyérmet szerzett Molnár István Ádám, a miskolci Földes Ferenc Gimnázium diákja, aki az egész idei versenyszezonban kiemelkedő teljesítményt nyújtott: a Közép-Európai Informatikai Diákolimpián abszolút első helyezettként szerzett aranyérmet, míg a májusi Csapat Diákolimpián (IIOT) kulcsszerepe volt abban, hogy csapata megszerezte az első helyet.

link Forrás

Czanik Pál, a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium diákja ezüstérmet szerzett. Bata Zsombort (Friedrich Schiller Gimnázium és Szakközépiskola, Pilisvörösvár) a verseny zsűrije dicséretben (honourable mention) részesítette, Görömbey Tamás (Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium) pedig szintén jó teljesítménnyel végzett a mezőny első kétharmadában.

A magyar diákok a Neumann János Számítógéptudományi Társaság (NJSZT) tehetséggondozási programja keretében, az ELTE Informatikai Karával szoros együttműködésében készültek fel a 2024-es IOI-ra. A csapatot Horváth Gyula, az ELTE Informatikai Karának címzetes egyetemi docense vezette, a csapatvezető-helyettes pedig Erdősné dr. Németh Ágnes, a Neumann Társaság tehetséggondozásért felelős alelnöke volt.

A 2024-es alexandriai Nemzetközi Informatikai Diákolimpia magyar csapata
photo_camera A 2024-es alexandriai Nemzetközi Informatikai Diákolimpia magyar csapata Fotó: Vincze Dorottya (ELTE IK)

Az idei informatikai kötődésű diákolimpia-szezon ezzel majdnem a végéhez ért, már csak egy verseny van hátra: a Szaúd-Arábiában szeptember 8-12. közt zajló IAIO (International Artificial Intelligence Olympiad), mely az első egyéni, nem csapatok közti MI-diákolimpia, ahol idén utoljára szoríthatunk a magyar tehetségeknek – írja az NJSZT közleménye.

* * *

Minden eddiginél brutálisabb témával, a két és fél éve zajló ukrán háborúval, annak ukrán, orosz és globális hatásaival, valamint a béke esélyével foglalkozunk majd a szeptemberi, csak Qubit+ tagoknak meghirdetett, exkluzív tudományos estünkön, az immár kilencedik Qubit Live-on.

Velünk lesz Sz. Bíró Zoltán történész, Oroszország-szakértő, lapunk állandó szerzője, a Budapesti Corvinus Egyetem mesteroktatója, Rácz András hadtörténész, Oroszország-szakértő, a Német Külpolitikai Társaság (DGAP) vezető szakértője és Orbán Krisztián közgazdász, közíró, a globalizáció és a gazdasági világrend elemzője. A jegyek 24 óra alatt fogytak el, ha a következő eseményünkről nem szeretnél lemaradni, iratkozz fel mielőbb a Qubit+-ra!