Születhet-e kényszerből szabadság?

Ismert népmesei fordulat, hogy a királyfinak álruhában kell elnyernie a szolgálólány szerelmét, hiszen már az ismeretlen szerző is úgy tudta, hogy igaz szerelem csak egyenlő felek között lehetséges. Ha ez igaz, akkor a királyfinak nem elég álruhában elnyernie választott szerelmét, valahogy meg is kell őriznie azt, azaz egybe kellene olvadnia álruhájával: nemcsak megjátszania kellene az egyenlőséget, hanem valóban egyenlővé kellene válnia. Azonban még ha le is mond a trónjáról és el is adakozza teljes vagyonát, nem szolgálná-e neveltetéséből fakadóan a szolgálólány továbbra is az immár vagyontalan királyfit házasságukban, megszüntetve az egyenlőséget és ezzel lehetetlenné téve a szerelmet?

Ebben a cikkben azt állítom, hogy többek között erről a kérdésről is szól Kemény Lili Nem című könyve. Azaz arról a kérdésről, hogy egy társadalmi egyenlőtlenségek, anyagi, nemi és társadalmi kényszerek által megformált ember hogyan képes szabadon, tehát egyenlően és kényszerektől mentesen dönteni, alkotni és szeretni. Kemény Lili önéletrajzi regényéről rengeteg recenzió és kritika született az utóbbi időben. Ez a kérdés a regény egy eddig kevésbé tárgyalt, filozófiai rétegét érinti, amely a Mohácsi Balázs által felsorolt másik négy mellett – „a szöveg egyik rétege családtörténet, egy másik szerelmes történet, a harmadik a művészettel (kevésbé az irodalommal, inkább a filmmel és a színház világával) foglalkozik, a negyedik politikainak mondható” – a szöveg ötödik rétegét alkotja.

A következőkben a könyv főszereplőjét Lili*-nek nevezem, megkülönböztetendő a könyv szerzőjétől. Az egyes szakaszok címei a regényből vett idézetek, ahogyan minden jelöletlen idézet is, amelyek az adott szakaszban tárgyalt filozófiai kérdést hivatottak a regény egyes pontjaihoz, motívumaihoz kötni. Az első két szakaszban bevezetem a kényszer és szabadság filozófiai fogalmait, majd a második két szakaszban megmutatom, hogy ezen fogalmak valóban relevánsak a könyv elemzéséhez.

„S amúgy te, Kemény? Te tudod, mi az az autotómia?”

A regény filozófiai kiindulópontját a szabadság fogalma alkotja. Szabadságon jelen esetben az önmeghatározás képességét – idegen szóval az autonómiát – értem, azaz a kényszer ellentétét. Ha például fegyvert tartanak a fejemhez és megparancsolják, hogy térdeljek le, nyilvánvalóan nem szabadon döntök amellett, hogy letérdelek: azért térdelek le, mert a fegyveres kényszerít rá. (Persze valamilyen nagyon elvont értelemben szabadságomban áll nem letérdelni, de ez oly mértékben volna észszerűtlen, hogy joggal tekinthetjük úgy: a fegyveres képes irányt szabni cselekvésemnek.) Ezzel szemben szabadon döntöttem amellett, hogy salátát eszem, ha éhes vagyok, amennyiben a döntésemet a saját érdekem vezérli: a salátát azért választottam, mert egészséges és tápláló eledel, nem pedig azért, mert másnak érdeke fűződik hozzá, hogy azt egyem.

Az esetek egy nagy részében azonban nem magától értetődő, hogy a cselekvésem mozgatórugója kényszer vagy a saját érdekem. Vegyünk példának egy tradicionális háziasszonyt, aki egész nap mos, főz, takarít, és mindent megtesz, hogy kiszolgálja a férjét. Amennyiben őt mint háziasszonyt tekintjük, joggal gondoljuk, hogy érdeke, hogy így tegyen, hiszen az a jó háziasszony, aki mos, főz, takarít, és háziasszonyként nyilván érdekében áll jól csinálni, amit csinál. Azonban közben azt is gondolhatjuk, hogy valójában nem ő választotta a háziasszonyi szerepet, hanem a társadalmi nyomásnak, a társadalom által közvetített nőképeknek és szerepelvárásoknak engedve viselkedik háziasszonyként. Valójában másnak – például a háziasszony férjének – az érdeke, hogy a háziasszony főzzön, mosson és takarítson, azaz a háziasszony nem azért dönt úgy, hogy főz, mos, takarít, mert az a saját érdeke, hanem mert valaki más a társadalmi szerep támasztotta elvárások által rákényszeríti, hogy így tegyen. A fontos különbség az, hogy míg a fegyveres áldozata tudatában van annak, hogy kényszerből cselekszik, addig a háziasszony összetévesztheti a kényszert a szabad választásával.

„Nincs olyan, hogy veleszületett jellem. Senkiben semmi állandó, semmi saját, semmi maradandó nincs.”

De miért ne választhatná a háziasszony szabadon azt, ami másnak az érdekét szolgálja? Ennek a kérdésnek a megválaszolására a filozófiában a szabadság két – inkompatibilista és kompatibilista – értelmezését szokás megkülönböztetni.