Magyar gyerekek az ausztriai iskolákban: „ahhoz, hogy hármasnál jobb legyél, osztráknak kell születni”

A nyári hónapokban főleg a propagandamédiában söpört végig a hír, hogy Bécsben az iskolások fele már nem is német anyanyelvű. Amit a kormánymédia nemzethalálként, apokalipsziseként és a bécsi élet elviselhetetlenségeként írt le, azt az osztrák és bécsi lapok jóval tárgyilagosabban közöltek. Az országos arány is figyelemre méltó: az iskolások negyede nem beszél otthon németül, ami vitathatatlanul azt jelenti, hogy Ausztria multikulturális ország lett. Ez persze valóban felvet egy csomó társadalmi kérdést, az egynyelvű osztrák oktatási rendszernek például szembe kell néznie azzal a valósággal, hogy a gyerekek jó része hiába ül be egy osztrák iskolába, az ott hallottakból nem sokat fog érteni.

Ausztriában a 2018/19-es tanévben vezették be a német nyelvet támogató osztályok rendszerét, ami heti 15-20 órás nyelvi órákkal (Deutschförderklassen) vagy heti 6 órás segítő tanfolyamokkal (Deutschförderkurse) segíti a németül nem beszélő diákokat. Szakértők szerint bár a cél az integráció, a program sokszor csak fokozza a szegregációt azzal, hogy korlátozza a német anyanyelvű diákokkal való interakciót, pedig az elengedhetetlen lenne a sikeres társadalmi és nyelvi beilleszkedéshez. De az iskoláknak a nyelvi órák megszervezése is nehézséget okoz, sőt a program hatékonyságát sem értékelték előzetesen – derül ki a Bécsi egyetem erről szóló kutatásának honlapján. Így nem meglepő, hogy a németül nem tudó tanulók 44 százaléka képtelen megtanulni két év alatt úgy németül, hogy utána sikerrel vegye az iskolát, olvasható az az osztrák Szövetségi Oktatási, Tudományos és Kutatási Minisztérium megbízásából készült 2022-es értékelésből.

Ami a bevándorlók származását illeti, a listát vezető németek, románok, törökök és szerbek után a legfrissebb osztrák statisztikák szerint Magyarország lett az ötödik legnagyobb külföldi származási ország Ausztriában: a kint élő magyar állampolgárok száma 2015-höz képest 2024-re 54 939-ről 107 264-re nőtt, azaz 52 325 fővel emelkedett a létszámuk. (Az adatok csak a magyar állampolgársággal rendelkezőkre vonatkoznak, és nincsenek adatok azokról a szomszédos országokból érkezőkről, akik amúgy magyarnak vallják magukat.)

Ezek a számok már magyar kutatók érdeklődését is felkeltették. Árendás Zsuzsát, a CEU Demokrácia Intézet és a HUN-REN TK Szociológiai Intézet társadalomkutatóját és Trencsényi Klára dokumentumfilm-rendezőt, a CEU vendégprofesszorát saját gyerekeinek élményei is ösztönözték arra, hogy a két ország közötti kulturális és tudományos együttműködést elősegítő Osztrák-Magyar Akció Alapítvány támogatásával megvizsgálja, hogyan alakult az elmúlt tíz évben a Bécsbe kiköltözött magyar családok iskolai beilleszkedése, és milyen mértékű integrációt biztosít az osztrák iskola a német nyelvet nem beszélő magyar gyerekek számára.

„Az ördög ugye mindig a részletekben rejlik” – mondta Árendás, miután október 23-án a kutatás egyik partnerintézményében, a bécsi Sigmund Freud magánegyetemen bemutatták kutatási eredményeiket. A szakember szerint ugyanis az osztrák modell papíron valóban integrál és feloldja azt a dilemmát, hogy a gyerekeket együtt vagy külön kell-e tanítani. Ellentétben például a holland modellel, ahol a hollandul nem beszélő diákok külön iskolákba kerülnek, Ausztriában a külföldi gyerekek már az első naptól az osztrák társaikkal járnak egy iskolába – igaz, úgy, hogy a közös órákról kiemelve kapják a német órákat.

„Az eredeti koncepció szerint, miközben bent ül a németül nem tudó gyerek az osztályban, a tanárok mind jó fejek, és kidolgozott módszereik vannak arra, hogy hogyan kell integrálni egy gyereket egy közösségbe. De persze ez koránt sincs így. Volt olyan interjúalanyunk, aki azt mesélte, hogy a tanár két hét után sem jött rá, hogy a gyerek nem kuka, csak egy szót sem beszél németül. Nehéz eldönteni, hogy azért, mert nem is látott még ilyet, és fogalma sincs, hogy mit kell vele kezdeni, vagy nem szóltak neki, hogy van egy németül nem beszélő gyerek az osztályban. Szóval a tanárok sem kapnak ehhez sok segítséget. Másrészt azt is gondolják, és ez tényleg így is van, hogy majd hallás után megtanul a többi gyerektől németül, de arra meg az osztály nincs felkészítve, hogy mától jár itt velünk egy kisfiú vagy kislány, aki nem beszél németül, de fogadjátok szeretettel. Először kicsit megbámulják, aztán hátat fordítanak neki, tehát a dolog közösségi része sem működik.”

Árendás szerint gondok vannak azzal is, amikor kihúzzák a gyerekeket saját osztályukból a nyelvoktatás miatt, ami az eredeti koncepció szerint a készségtárgyak, a rajz- és a zeneórák helyett zajlik. A teljesítményorientált osztrák iskolákban az első pillanattól kezdve a magyar diákoknak is meg kell írniuk a földrajztesztet vagy a matek- és történelemdolgozatot, tehát mindent úgy kell csinálniuk, mint a többieknek, és csak annyi könnyítést kapnak, hogy maximum két évig nem osztályozzák le őket. „De a pszichés nyomás ugyanúgy ott van rajtuk, miközben az olyan tárgyakról szedik ki őket, ahol egyébként még tudnának is valamit felmutatni, mert azok kevésbé kötődnek a verbalitáshoz. De még ez sincs feltétlenül így, mert néha olyan sok osztályban van németül nem beszélő gyerek, hogy nem lehet összehangolni az óráikat, és teljesen esetleges, hogy milyen órákról szedik ki őket.”

És akkor még nem beszéltünk a módszerről és a tananyagról. Árendás szerint a tanárok sincsenek rendesen felkészítve erre a feladatra, és arra nincs reflexió, hogy egy idő után a gyerekek különböző szinteket érnek el. Jól érzékelteti a helyzetet az Árendásék előadásában idézett anya, akinek bár a gyereke kapott elegendő németórát,

„úgy érezte, hogy nem halad a némettel, mert szerintem az órák nem voltak elég hatékonyak. Túl játékosak voltak, vagy nem tudom. Ezért végül felvettem egy online magyar némettanárt, aki heti négy-öt alkalommal tanította, hétvégén is. Nagyon sok órát vett. Tanácstalan voltam, mit tegyek, de lépnem kellett, mert a gyerek nem tudott beilleszkedni. (...) Az osztályfőnöke pedig az osztály előtt megszégyenítette N-t. Egy idő után már nem mert megszólalni. (...) Szörnyű volt. (…) Volt olyan, hogy a tanárnő kiengedte a gyerekeket, és kijött hozzám az utcára, miközben N ott állt mellettem, elkezdte szidni N-t, és azt mondta, hogy soha nem találkozott még ilyen gyerekkel.”

Szinte lehetetlen bekerülni egy gimnáziumba, ha ötödik után érkezik valaki Magyarországról

„A rendszer ráadásul úgy képzeli, hogy ez az idegen nyelvű gyerek kicsi gyerekként érkezik az osztrák iskolába” – mondta Árendás, utalva az osztrák oktatási rendszer korai szelektivitására. Hasonlóan a német rendszerhez, az osztrák iskolákban már a negyedik osztály után szétválasztják a gyerekeket a jegyeik alapján gimnáziumi, érettségit adó és érettségit nem adó szakképzési irányokba. „A rendszer annyira rigid, hogy a szakközéből átnavigálni a gimnáziumba szinte lehetetlen, mert nem azonos tárgyakat tanítanak a két típusú iskolában, így nagyon nehéz letenni a különbözeti vizsgát. A másik irányba viszont annál inkább vannak történetek. Jellemzően a rasszizált bevándorló csoportokhoz tartozó gyerekeket terelik a gimnáziumból a szakképzés felé, és bár a nagy szelekciós pont negyedik után van, nyolcadik után is nem be, hanem inkább kiterelik a gimnáziumokból azokat, akik nem odavalók.”

De ha már az ötödik osztálytól „érdem alapján” választják szét a gyerekeket, akkor hogyan tud felvenni egy Magyarországról érkező, mondjuk hatodik osztályos általános iskolás gyereket egy bécsi gimnázium, amikormár a negyedik osztály végén megszületik a döntés arról, hogy ki hol folytathatja a tanulmányait?