Ha energiaforradalomhoz nem is vezet, az általános jólétet szinte biztosan növelné a közösségi energiaszolgáltatás

Szeptemberben jelent meg a Szolidáris Gazdaság Központ Transzformátor nevű energiaközösségi fejlesztőszervezetének Energiaforradalmi kiáltványa. A szöveg hatásos víziót fest fel egy olyan témában, ami az elmúlt években egyre fontosabbá vált: olyan áramrendszer mellett érvel, ami megújulókon alapszik, és ráadásul nagyrészt közösségi, tehát nem vállalati tulajdonban van.

A Transzformátor olyan világot képzel el, amelyben a méltányos élet alapvető szükségletei, az étel, az energia, a lakhatás mindenkinek biztosított. Ennek megvalósulását a szervezet helyi közösségekben, szolidáris és autonóm együttműködésben képzeli el. Ehhez pedig szükségünk van arra, hogy az emberek maguk rendelkezhessenek energiatermelésük és felhasználásuk felett, akár szövetkezeti alapelvek mentén is – ezt nevezik energiademokráciának. A Transzformátor tehát demokratikus think-tankként, ami a közösségi tulajdonban álló, fenntartható energiagazdálkodásért dolgozik. Ennek megvalósításáról, azaz az átalakulásról szól a kiáltvány, ami az általunk megkérdezett független szakértő szerint sem hagymázas álom csupán, de kérdések, észrevételek azért akadnak bőven.

A Transzformátor programjának legfontosabb üzenete, hogy az energiatermelésben és -felhasználásban nem feltétlenül a profit logikájának kellene érvényesülnie. Számtalan olyan szegmense van a társadalomnak, amiben nem a profit szervezi meg az adott rendszert: a közoktatás, a közegészségügy, az önkormányzati közterületek kezelése vagy a közösségi közlekedés mind-mind olyan terület, ahol a pénzügyi szempontok csak másodlagosak. Az elsődleges az emberek életfeltételeinek biztosítása és így a közösség hosszú távú működőképessége, jólléte.

A Transzformátor szerint az energia olyan minimum, amit ebbe a körbe kellene sorolni, mert energia nélkül ugyanúgy nem tudunk méltó életet élni, mint ahogyan például közoktatás nélkül sem. Fabók Márton a Transzformátor koordinátora kérdésünkre elmondta, hogy számos országban egyre meghatározóbbak a közösségi jellegű energiamegoldások. Erre példa a szövetkezetek vezető szerepe a német energiaipari átalakulásban, az Energiewendében. A köztulajdonú energiacégek létrehozására is egyre több példa van: Nagy-Britanniában loo most zajlik egy új, köztulajdonban álló tiszta energiával foglalkozó vállalat, a Great British Energy létrehozása, de Hamburg és számos más német település önkormányzata is kivásárolta a piaci cégeket, és saját kezébe vette az áramellátást. Demokratikus vagy szolidáris gazdasági alapon szerveződő városi/térségi áramrendszerek tehát már léteznek, de Fabók szerint országos szinten egyelőre inkább előremutató példák kínálkoznak, mintsem teljesen ilyen alapokon álló rendszerek.

Az energiatermelés ugyanakkor nagy befektetést igényel (persze a közoktatás vagy a közegészségügy talán még nagyobbat), de ezzel együtt is fontos kérdés, hogy meg lehetne-e most valósítani egy ekkora volumenű befektetést. A kiáltványban erről azt mondják, hogy az áramellátás mint közszolgáltatás megvalósításához az államnak és az önkormányzatoknak szolidáris gazdasági szervezetekkel (pl. energiaszövetkezetekkel) együttműködésben kell dolgozniuk. Tehát az irány a Transzformátor szerint az lenne, hogy a szövetkezetek megújuló energiaforrásokat működtetnek, ellátva ezzel saját magukat és a környezetüket. Ahhoz persze, hogy ne a nagy erőművek domináljanak, hanem akár kisebb, megújuló energiákra szervezett rendszerek, csökkenteni is kell az energiafelhasználást.

A hatékonyság növelése a Transzformátor szerint önmagában nem elég. Mint írják, „a Jevons-paradoxon megmutatja, hogy a széntüzelés hatékonyságának növekedése végül mégis a szénfogyasztás növekedését eredményezte már az ipari kapitalizmus hajnalán. Ugyanez látható ma a villanyautók terén is: hiába a hatékonyabb elektromotorok és akkumulátorok, az autóhasználat és az autók mérete egyre nő.” Ez az irány radikálisnak tűnik: a mindennapokban ritkán hallani arról, hogy az energiafogyasztás önkorlátozással is csökkenthető és csökkentendő is.

Vékony András, a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont kutatója szerint a kiáltvány szűken vett energia-szakmai javaslatai között vannak olyanok, amelyek egybecsengenek a szakértői konszenzussal, de olyanok is, amelyek megkérdőjelezik azt. Ilyen szerinte például a megújuló energiaforrások száz százalékos aránya vagy az áramfogyasztás csökkentése. Ezek szerinte ugyan lehetséges forgatókönyvek, de korántsem egyértelmű, hogy szükségesek-e, és valóban a legjobbak-e. Vékony szerint a megújuló-arány esetében az nukleáris és a szabályozási célú gázos erőművek szerepe jelent kérdést, de ezek megtartása vagy elengedése sem okoz önmagában energiaforradalmat.