A gyerekeket a bizonytalan jövőre kell felkészíteni, ezért a kreativitás legalább olyan fontos, mint a tananyag

Egy hatodikos osztályban a gyerekek halálosan unják a történelemórát. Amikor a középkori városokat tanulják, a tanár hiába próbálja feldobni az órát az izgalmas részletek kiemelésével, még mindig csak annyi történik, hogy a tanár kint áll a katedrán és felolvassa az érdekes történeteket. Aztán egyszer csak történik valami: az iskola belevág egy új programba, bevonnak a történelemtanításba egy művészt, aki teljesen felborítja a szokásos tanórai menetet. Labirintust építenek, oszlopokat díszítenek, természetben található anyagokból középkori festéket gyártanak, ami annyira feldobja a gyerekeket (miközben rengeteget tanulnak is belőle), hogy még a végén a kirekesztett, senkivel sem barátkozó kislányból is sztár lesz, mert valamelyik feladatot ő tudja a legjobban megoldani.

Az igaz történet február 27-én hangzott el Budapesten, az Írók Boltjában, ahol Lannert Judit és Németh Szilvia, a T-Tudok Tudásmenedzsment és Oktatáskutató Központ oktatáskutatói mutatták be a kreatív tanulásról szóló frissen megjelent könyvüket.

„Olyan történeteket tettünk be a könyvbe, amik valóban hazai iskolákban történtek meg, és mindegyiknek megmértük a hatékonyságát is. A könyvindító sztori azért is kiemelkedő, mert több perspektívából mutatja meg, hogy mire képes az iskolai oktatás, ha egy kicsit is kilép a saját komfortzónájából”

– mondta Németh a könyvbemutatón.

Az oktatáskutatók 10 éve kezdték el meghonosítani az eredetileg Nagy-Britanniában kifejlesztett, Kreatív Partnerség (Creative Partnership) elnevezésű programot, amelynek tapasztalatait egy bő 600 oldalas kézikönyvben foglalták össze, amit a szerzők nemcsak pedagógusoknak és gyerekekkel foglalkozó szakembereknek, hanem a kreativitás fejlesztése iránt érdeklődő laikusoknak is szánnak. „Arra gondoltunk, hogy a magunk mögött hagyott 10 év tapasztalata és mérései után ideje az elméletet is mögé tenni. Így született a könyv” – mondta Lannert.

Bár a kreativitásról az embernek elsőre könnyen Csíkszentmihályi Mihály pszichológus juthat az eszébe, Lannert nem az ő munkásságából merített ihletet. „Őt a zsenik érdekelték, és én így nem tudtam megfejteni a kreativitás titkát” – mondta. A két oktatáskutatót ugyanis nem a világot megváltani képes emberekre jellemző, úgynevezett nagy kreativitás izgatta, hanem a kis kreativitás, amit akár az iskolában is lehet fejleszteni. Lannert ezért inkább az olyan könyvekre tekintett példaként, amiket sikeres vállalkozók írtak, például A Pixar története, amely szemléletesen bemutatja, hogyan lehet kreativitással átvészelni a kudarcos időszakokat, és végül ragyogó sikert elérni. Ez már sokkal közelebb áll az oktatáskutatókat is érdeklő kis kreativitáshoz, ami nem csupán az alkotást jelenti, hanem sokkal inkább egy olyan kreatív gondolkodásmódot, amely a kritikai szemléletet is magában foglalja. Németh szerint a programjukkal azt igyekeznek elérni, hogy a gyerekek „legyenek kitartók, meg tudjanak küzdeni adott helyzetekkel, a hibázást ne lássák veszélynek és jöjjenek rá, hogy egy adott probléma különböző módokon is megközelíthető vagy megoldható.”