Tíz hónapot kell kibírniuk zaklatással vádolt társukkal az antarktiszi bázis tudósainak – de mi az a kabinláz?

Februárban a dél-afrikai fenntartású antarktiszi Sanae IV kutatóbázis egyik munkatársa kétségbeesett e-mailt küldött az illetékes minisztériumnak, amelyben arra panaszkodott, hogy ő és kollégái nem érzik magukat biztonságban a bázison, mert az egyikük bántalmazta és halálosan megfenyegette a felettesét, valamint szexuálisan zaklatta egy másik munkatársát.

A kutató kiléte az e-mailből nem derült ki, csak annyi, hogy egy férfiról van szó; Dion George dél-afrikai környezetvédelmi miniszter szerint vizsgálat indult az ügyben, felülvizsgálták a megvádolt férfi pszichológiai profilját, és a távolból tanácsadással és mediációval próbálják oldani a feszültséget. Más lehetőségük nemigen van: miután az Agulhas II jégtörő a tél beköszönte előtt elhagyta az Antarktiszt, a kutatók tíz hónapig a bázis foglyai maradnak. Ha azt valamilyen oknál fogva mégis el kellene hagyniuk, a legközelebbi menedék a tőlük 300 kilométernyire lévő német bázis lenne.

Nem kellett közbelépni

A dél-afrikai halászati, erdészeti és környezetvédelmi minisztérium közleménye szerint a helyzet nem követeli meg, hogy a kutatókat kimenekítsék a Sanae IV-ről – ami már csak azért is jó hír, mert ez csaknem lehetetlen, vagy legalábbis irtózatosan költséges lenne, de az aggasztó hírek miatt folyamatos kapcsolatban állnak a bázis legénységével, így az erőszakoskodással vádolt férfival is.

A közlemény szerint a férfi megbánást mutatott, írásban is bocsánatot kért a felettesétől, akit megütött, továbbá a bázis többi lakójától is elnézést kért. A konfliktust az okozta, hogy a kutatócsapat vezetője átütemezte egy időjárásfüggő feladat végrehajtását, ami miatt át kellett alakítani az egész bázis napirendjét. A szexuális zaklatás vádját a minisztérium szerint még vizsgálják.

Dion George szerint a konfliktust sikerült elhárítani, a kedélyek lecsillapodtak, a minisztérium által megbízott pszichológusok pedig „szinte napi kapcsolatban” állnak a Sanae IV lakóival.

Egy horrorfilm kezdete

A történet úgy indult, mint egy horrorfilm, de úgy tűnik, szerencsésen rendeződött (kivéve persze, ha a bepanaszolt kolléga valójában egy alakváltó földönkívüli). A horrorfilmes párhuzam nemcsak A dolog miatt adja magát, hanem azért is, mert a bázis előző áttelelő legénysége, akik közül valaki a mostani misszióban is részt vesz, tavaly viccből le is forgatott egy háromperces kisfilmet, amelynek végén a kutatók kétségbeesetten kimenekülnek a hófúvásba, ahonnan már csak kísérteni térnek vissza.

A felvételt nem tették közzé, de egy 12 évvel ezelőtti hasonló videón, ahol a bázison tanyázó T3-zombikirálynővel hülyéskednek, jól látszik, hogy zombik, alakváltók és bekattanó kollégák nélkül is elég ijesztő helyről van szó: a teljes elszigeteltség, a mínusz 23 fok és a 240 kilométer per órás szélrohamok már magukban is embert próbálóak. Nem csoda, hogy az Antarktiszra készülő kutatókat és műszaki személyzetet alapos pszichológiai vizsgálatoknak vetik alá, hogy eldöntsék, alkalmasak-e a feladatra – az e-mail írója szerint viszont a problémás kolléga esetében ez a vizsgálat nem volt elég alapos, és ugyan már azelőtt is lehetett látni, hogy valami nem stimmel vele, az illetékesek nem vették komolyan a figyelmeztető jeleket.

link Forrás

Élet a kolónián

Az alaposabb vizsgálatok a jövőbeli missziók szempontjából is fontosak lehetnek, de a kabinláz nemcsak az Antarktiszon áttelelő kutatókat érinti, hanem mindenkit, aki hosszas izolációra kényszerül – például azokat az űrhajósokat, akik egy Mars-misszióra készülnek, vagy akár a Nemzetközi Űrállomásra. A Sanae IV nem is nagyon különbözik egy űrhajótól vagy egy marsi kolóniától, ami ugyanis a sivár külvilágot vagy a megközelíthetetlenséget illeti, a bázis lakói ugyanúgy lehetnének akár a Holdon is, mint az Antarktiszon.

Nem csoda, hogy nem ez volt az első eset, hogy valaki besokallt: néhány évvel ezelőtt egy antarktiszi kutató fejszével esett neki egy kollégája laptopjának, 1984-ben pedig egy argentin misszió vezetője gyújtotta fel az Almirante Brown kutatóbázist, hogy ne kelljen még egy évet eltöltenie ott. A legénységet végül az amerikai Hero hajó menekítette ki az Antarktiszról.

Persze nem minden eset ilyen látványos vagy drámai: Neil Malan fizikus szerint, aki 1999-ben telelt át a Sanae IV-en, adódnak kisebb feszültségek, de az emberek általában képesek alkalmazkodni egymáshoz és az extrém körülményekhez. Szerinte a hiba végső soron nem is a különleges körülményekben keresendő, hanem az emberekben, és hasonló esetek sajnos akármelyik munkahelyen előfordulhatnak, csak ezek éppenséggel nem kerülnek be a hírekbe.

Mi az a kabinláz?

Az angol kifejezés (cabin fever; nem meglepő módon ezen a címen is forgattak már horrorfilmet) eredetileg valószínűleg a behavazott kunyhóban (cabin) rekedt emberekre jellemző ingerlékenységet, alvászavarokat és depressziót jelölte. Az első írásos említését a legtöbben 1918-ra datálják, a havasokban rekedt pionírok mellett lehetséges eredettörténetként említik azt is, amikor a lázas (tífuszos) beteg karanténban otthon maradt, és ennek hatására lett ingerlékeny, letargikus vagy depressziós, de egy másik magyarázat szerint a hosszas hajóutak unalma miatt jelentkező tüneteket is így hívták. Akárhogy is, a kabinlázat nem ismerik el pszichiátriai betegségként, ám Vaile Wright, az Amerikai Pszichológiai Társaság klinikai kutatási igazgatója szerint ettől még nagyon is létező tünetegyüttesről van szó, csak épp a hivatalos definíciója hiányzik.