Putyin már megtette, amit Orbán Viktor tavaszra ígér – így néz ki egy politikai nagytakarítás

Mivel a magyar miniszterelnök a közelmúltban tavaszi nagytakarítást ígért, talán érdemes felidézni, hogy az efféle nagytakarítás mivel is járt ott, ahol ezt több lépésben már megtették. Oroszországról lesz szó, ahol a politikai okokból üldözöttek adatait egybegyűjtő szervezet, az OVD-Info regisztere szerint az elmúlt 13 évben több mint ötezer embert vontak bűnvádi eljárás alá politikai okokból. Közülük bírósági szakaszba több mint háromezer személy ügye került, és a kiszabott 3242 ítéletből mindössze 11 volt felmentő. A szabadságvesztésre ítéltek összesített büntetési ideje megközelíti a 13 ezer évet, vagyis a büntetések átlagos hossza 4 év körüli.

Ma is közel ezerötszázan töltik politikai okokból börtönbüntetésüket, ami kiváltképp annak ismeretében elgondolkodtató, hogy a Hruscsov-korszak (1953-1964) második felétől látványosan csökkent a politikai okokból elítéltek száma. A Szovjetunión belül létező orosz tagköztársaság korabeli büntető törvénykönyvének előbb egy, majd a hatvanas évek közepétől két szakasza alapján szabtak ki politikai okokból ítéleteket. A büntető törvénykönyv 70. szakasza a „szovjetellenes agitációért és propagandáért”, míg a később hatályba lépő 190. szakasza a „szovjet állam- és társadalmi rendre vonatkozó szándékosan hamis koholmányok terjesztéséért” vonta felelősségre a bűnösnek talált szovjet állampolgárokat. Ha megnézzük a fenti két törvénycikk alapján elítéltek számának alakulását, akkor azt látjuk, hogy 1956 és 1960 között 4676 esetben hoztak börtönbüntetéssel járó ítéletet, míg 1960 és 1965 között már csak 1072 esetben. A következő öt évben még ennél is jóval kevesebben voltak azok, akiket politikai okokból ítéltek el (697 fő). 1971 és 1975 között ugyan némileg nőtt a számuk (803 fő), de a Brezsnyev-korszak (1964-1982) végén, 1976 és 1980 között már csak 374 fő elítélésére került sor, ami azt jelentette, hogy évente átlagosan 70 ember került politikai okokból börtönbe. A következő öt évben, amiben benne volt a KGB egykori főnökének (Jurij Andropov) 16 hónapig tartó regnálása is, némileg megnőtt a politikai okokból elítéltek száma (540 fő), Gorbacsov főtitkárrá választásával (1985. március) azonban látványosan csökkent a fenti két paragrafus alapján elítéltek köre. Számuk 1986 és 1987 között mindösszesen 28 fő volt. (Lásd: Kramola. Inakomiszlije v SzSzSzR pri Hruscsove i Brezsnyeve [1953-1982 gg.], Moszkva, 2005.,40.oldal)

Ha mindezt összevetjük azzal, ami 2012-től – Putyin látványos represszív fordulatának kezdetétől – jellemzi az oroszországi igazságszolgáltatást, akkor arra a meglepő felismerésre juthatunk, hogy a késői Szovjetunió politikai ügyekben mutatott bírósági gyakorlata már Gorbacsov előtt is jóval engedékenyebb volt, mint amilyenné a késői putyini időszakban vált.

Nem véletlen a 2012-es szakaszhatár. Ekkor vette kezdetét az a változás, ami élesen megkülönbözteti Putyin első két elnökségének (2000-2008) viszonylag mérsékelt autoriter korszakát a későbbi represszív – a civil szervezeteket, a független sajtót és a politikai ellenzéket egyre kiterjedtebben vegzáló – autokratizmusától. A fordulatra annak következtében került sor, hogy a rezsim a 2011 végén megtartott dumaválasztáson, majd három hónappal később, a márciusi elnökválasztáson arra kényszerült, hogy a választási eredményeket durván meghamisítsa, és azért, hogy a későbbiekben hasonló, könnyen leleplezhető beavatkozásokra ne legyen szüksége, néhány új törvény elfogadásával és számos törvénymódosítással reagált.

Ekkor indult el az internetes tartalmak politikai célú ellenőrzése, és jelentősen megszigorították a tüntetések szervezésének és megtartásának feltételeit is. Újrafogalmazták a hazaárulás tartalmát, míg a rágalmazás tényállását visszavezették a büntetőügyek közé. Törvényt hoztak a homoszexualitás propagandájának tilalmáról, és kiegészítették a civil szervezetekre vonatkozó normát a „külföldi ügynök” passzussal.

Ez az utóbbi keltette a legnagyobb visszhangot – nem véletlenül. A civil szervezetekre vonatkozó szabályokat már 2005-ben, az ukrajnai „narancsos forradalom” hatására is módosították, amikor újraszabályozták bejegyzésük feltételeit, a régieket pedig új eljárásra kötelezték, miközben pénzügyi ellenőrzésüket is jelentősen megszigorították. 2012-ben azonban még ennél is tovább mentek. Ennek hátterében az állt, hogy a rezsimet az elcsalt választások által kiváltott nagyvárosi tiltakozások meglepték és egyben meg is rémisztették. A heteken át tartó tüntetésekért a hatalom az akkor még létező tényleges politikai ellenzéken túl a civil szervezeteket tette felelőssé. A Kreml célkeresztjébe mindenekelőtt azok az alapítványok és szervezetek kerültek, amelyek az állampolgári tudatosság és méltóság felébresztésén és erősítésén dolgoztak. A törvénymódosítás célja a civil szervezetek munkájának ellehetetlenítése volt. Egyfelől olyan adminisztratív kötelezettségekkel terhelték meg őket, amitől azt várták, hogy azok hatására közéleti aktivitásuk jelentősen csökken majd, másfelől pedig a működésük anyagai alapjának megrendítésével igyekeztek megnehezíteni a tevékenységüket. Az oroszországi NGO-k működése ekkorra már jelentős mértékben függött a külföldről származó adományoktól, ami nem volt meglepő, hiszen a hatalom már korábban gondoskodott arról, hogy a hazai üzleti világ féljen a civil szervezeteket bármilyen módon is támogatni.

A civil szervezetekre vonatkozó törvény módosított változata mindazon politikai tevékenységet folytató nem kormányzati szervezeteket, amelyek külföldről anyagi támogatáshoz jutnak, arra kötelezte, hogy „külföldi ügynökként” jegyeztessék be magukat. A széles körben megütközést keltő rendelkezés a „politikai tevékenység” fogalmát rendkívül kiterjesztően határozta meg. Eszerint politikai tevékenységet folytató szervezetnek minősül minden olyan alapítvány és csoport – kivéve a pártokat –, amelyek működése „az államhatalom szervei által elfogadott döntések befolyásolására, az állami politika megváltoztatására, a közvélemény ennek érdekében történő áthangolására irányul”. Az ilyen tevékenységet folytató szervezeteknek, amennyiben külföldről bárminemű anyagi támogatáshoz jutnak, az új szabályozás szerint az Igazságügyi Minisztérium által kezelt regiszterbe „külföldi ügynökként” be kell jegyeztetniük magukat, és a külföldről származó támogatásokról negyedévenként be kell számolniuk. De nemcsak ezt a kötelezettséget rótta rájuk a törvény. A fentieken túl a szervezeteknek félévente jelentést kell tenniük működésükről és irányítóik tevékenységéről is. Az új szabály arra is kötelezte a civil szervezeteket, hogy évente auditáltassák magukat, továbbá hogy kiadványaikon, hirdetéseikben, minden nyilvános szereplésükkor tüntessék fel, hogy „idegen ügynökként” működnek. Mindennek – a megbélyegző megnevezésen túl – az volt a nyilvánvaló célja, hogy a rájuk terhelt bürokratikus kötelezettségekkel és kiadásokkal alaposan megnehezítsék tevékenységüket.

A „külföldi ügynök” kitétel kezdetben kizárólag jogi személyekre – civil szervezetekre és alapítványokra – vonatkozott. 2017 őszén azonban hatályát kiterjesztették a sajtótermékekre is, beleértve az internetes tartalomszolgáltatókat is, a következő év elején pedig úgy módosították a törvényt, hogy immár természetes személyek is „idegen ügynökké” minősülhettek. Idővel eme stigmatizáló státusz elnyerésének két feltétele közül – politikai tevékenység és külföldi anyagi támogatás – az utóbbi eltűnt. Vagyis immár „külföldi ügynökké” lehetett nyilvánítani bárkit és bármely szervezetet anélkül, hogy azok bárminemű külföldi támogatáshoz jutottak volna. Ezt az a 2022 júliusában elfogadott újabb törvénymódosítás tette lehetővé, ami kimondta, hogy a „külföldi ügynök” státusz elnyeréséhez ezentúl elég, ha az arra felhatalmazott hatóság kimondja, hogy az érintett személy vagy szervezet „külföldi befolyás” alatt áll, és ehhez nincs szükség annak bizonyítására, hogy külföldről anyagi támogatásban részesült. A „külföldi befolyást” a törvény a következőképpen határozta meg: „Ilyen befolyás alatt áll az a személy, akinek valamilyen külföldi forrás támogatást nyújt, vagy a szóban forgó személyt befolyása alatt tart, beleértve ebbe a kényszerítést, a meggyőzést vagy egyéb módszereket.”

A törvény kiegészítéseinek sora ezzel még távolról sem zárult le.