A civil szervezetek korlátozása az autokráciák lényege

Június elején jelent meg Deák Izabella doktori disszertációjának könyvváltozata, A civil szervezetek szabadsága és egyenlősége. Demokratikus és autokratikus szabályozási modellek címmel. Az időzítés tökéletes: Deák egy-két évvel korábban írt munkája már gyakorlatilag a nyomdában volt, amikor a kormány elkezdte azokat a módszereket használni a civilek ellen, amiket ő a világ legsötétebb sarkaiban talált meg a kutatásához.

A könyv bemutatja, hogy miért is lennének olyan fontosak a civil szervezetek egy demokratikus társadalomban, és hogy miként próbálják épp ezért korlátozni a működésüket az autokráciák vagy az autokratizálódás útján járó kormányok.

Uralommentes kommunikáció

A könyv a civil társadalmat a kortárs filozófus-szociológus, Jürgen Habermas elméletére alapozva tárgyalja, aki az uralommentes kommunikációval azonosítja a civil szférát. Habermasnál a civil szféra a hatalmi befolyással szembeni ellenállás tere; az a társadalmi mező, amibe nem szólhat bele sem az állami, sem a gazdasági hatalom. Ez a szféra függetlenséget jelent, és így a szabad, tisztességes választások előfeltétele is.

Ahhoz, hogy egy társadalmi vitában racionális döntésre jussunk, nem szabad, hogy a döntési folyamatot politikai vagy gazdasági erők korlátozzák vagy torzítsák el, ezért fontos a civil szervezetek függetlensége és az, hogy mindenkinek joga legyen megszólalni és megkérdőjelezni mások álláspontját – mutat rá Deák az elméletek alapján.

Habermas szerint a civil szervezetek közvetlenül részt vesznek a nyilvános kommunikációban, vagy tevékenységükkel hozzájárulnak a nyilvános vitához. Így pedig a civil szféra közvetíti a társadalmi diskurzust, írja Deák. Egy nagyon aktuális példán bemutatva: az olyan jogvédő civil szervezetek mint az Amnesty Magyarország, a Háttér Társaság, a Magyar Helsinki Bizottság, a Szivárvány Misszió Alapítvány és a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) aktívan alakították azt a vitát, hogy meg szabad-e tartani Budapesten a melegek jogaiért küzdő rendezvényt, a Pride-ot. Az ilyen, a kormányzattól független hangok nélkül a kormányzat narratívája leuralná és valószínűleg el is döntené a vitát.

Deák hivatkozik Jean L. Cohenre és a magyar származású Andrew Aratóra is, akik kiegészítik Habermas elméletét azzal, hogy a civil szféra szabadságát jogokba is kell önteni ahhoz, hogy a szerepüket betölthessék. Ha ez megvan, akkor tudja a civil szféra ellátni a feladatait:

• a társadalmi értékek, érdekek képviseletét,

• a nyilvánosság formálását,

• riadóztatást társadalmi veszély esetén,

• a társadalmi részvétel, önkéntesség fokozását

• és a demokratikus működés elősegítését.

Deák hangsúlyozza, hogy csak az a szervezet tekinthető civilnek, amely erősíti a demokráciát és az emberi jogokat; a puszta részvételiség nem elegendő, ha nem járul hozzá a demokratikus értékekhez. Ez azért fontos, mert részvételiségnek minősülhet még egy elnyomó, akár önbíráskodó szervezetben való aktivizmus is, ez azonban nem járul hozzá a demokratikus értékek erősödéséhez, így a szerző szerint nem része a civil szférának.

A civil szervezetek és az állam

A civil szféra és az állam kapcsolata egy demokráciában három dolgot jelenthet: