A nagy streamingplatformok újratermelik a médiaimperializmust Kelet-Közép-Európában
A globális médiaipar stratégiáiban térségünk, Kelet-Közép-Európa még mindig fogyasztóként és nem előállítóként szerepel: nem mi termeljük azt a zenét és mozgóképet, amely a nagy streamingplatformokon jelentős forgalmat és pénzt generál. Ezek a szolgáltatók Varsón kívül irodákkal sincsenek jelen a térség városaiban, Milánóból és Londonból tartják szemmel, mi történik errefelé. A Spotify-on a feltörekvő előadóknak eleve sincs sok esélyük jelentős láthatóságot generálni, ha pedig kelet-európaiak, akkor még annyi se: a lejátszási listákra nem tudnak odakerülni, miközben a listák szerkesztői stábja és a szerkesztés szempontjai sem transzparensek. A mozgóképipar pedig még mindig leginkább olcsó szervizháttérként és érdekes lokációk forrásaként tekint a térségre, miközben a helyi gyártású produkciókba is exportálja a nyugati filmipari storytelling bevett módszereit, a sorozatdramaturgiát és -esztétikát.
A médiatudománnyal, filmmel és kultúrakutatással foglalkozó Petr Szczepanik, a prágai Károly Egyetem film tanszékének docense a BME Gazdaság- és Társadalomtudományi Karán tartott előadást múlt csütörtökön. A streaming kritikai földrajza: zene, film és televízió a globális Keleten (Critical Geographies of Streaming: Music, Film and Television in the Global East) című előadás leginkább arról szólt, hogy a streamingplatformok mennyire egyenlőtlen feltételek mellett integrálják térségünket a globális kulturális piacokba.
Szczepanik szerint a Spotify, a Netflix, az HBO újratermelik a Nyugat és Kelet közti területi egyenlőtlenséget, a zene és a mozgókép monetizációs modelljei még mindig elsősorban a nyugati előállítókat preferálják, és a „médiaimperializmus” csontosodik meg ezekben a struktúrákban. De az előadás azt is felmutatta, hogy ezekre a folyamatokra milyen lokális válaszok láthatók.
A médiakutató előadása néhány kulcsfogalom köré épült. Az „alárendelt térbeli közelség” (subordinated proximity) fogalmával Szczepanik egy sajátos hierarchiát írt körül, amely szerinte abban is tükröződik, hogy a médiatudományban a Kelet-Közép- Európa még mindig alultárgyalt, egyszerűen „nem elég érdekes”: viszonylag közel van a centrumhoz, de már elég messze ahhoz, hogy ne tűnjön relevánsnak, miközben még mindig más térségek leírásához használt fogalmakkal közelítik meg. A platformokhoz való hozzáférés pedig megvalósul ugyan, de alárendelt helyzetből. A térbeli kapuőrzés (spatial gatekeeping) azt írja le, hogy miként reprodukálják az alárendelt pozíciót a platformok, illetve a köréjük épült közvetítők (például a disztribútorok, amelyek elhelyezik az új zenéket a platformokon). Aztán a platformok eleve egyenlőtlen elvárásrendszere szakmai kényszerré válik az alkotók, előadók számára, és kialakul az „algoritmikus felzárkózás” (algorithmic catching up) követelménye, amelyben a „Nyugathoz való felzárkózás”, az „utolérés” jól ismert vágya él tovább, csak éppen a platformkapitalizmus keretrendszerében.
Petr Szczepanikkal másnap reggel találkoztunk Budapest talán egyetlen olyan kávézójában, ahol folyamatosan jazz szól, és ahol naponta lépnek fel hazai jazzelőadók. Azzal kezdtük a beszélgetést, hogy az általa leírt helyzet mennyire emlékeztet a rendszerváltás utáni időkre, amikor a nagy nyugati lemezkiadók beléptek a térségbe. Innentől kezdve a helyi előadók is világszerződéseket írtak alá, csakhogy a világsiker ettől nem került közelebb.
A cikk innentől csak a Qubit+ előfizetőinek elérhető.
Csatlakozz, és olvass tovább!
Ha már van előfizetésed, lépj be vele. Ha még nincs, válassz csomagjaink közül!