21 milliárd kilométeres távolságból indították újra a Voyager-1 hajtóműveit

A NASA égisze alatt működő Jet Propulsion Laboratory csapatának sikerült újraindítania 40 éve fellőtt Voyager-1 röppályakorrigáló (trajectory correction maneuver, TCM) hajtóműveit. A szondát 1977. szeptember 5-én indították el a Jupiter és a Szaturnusz feltérképezésére, hajtóművei utoljára 1980 novemberében működtek. Kiderült, hogy a Naprendszert 2012 augusztusában elhagyó szonda használaton kívüli meghajtói kitűnően funkcionálnak.

A NASA közleménye szerint a szonda régóta csak a standard helyzetszabályzó motorjait használta ahhoz, hogy kommunikációra alkalmas pozicióba navigálja magát. Az elmúlt három évben azonban e meghajtók teljesítménye csökkent, ezért alternatív megoldást kellett találniuk. Ehhez több évtizednyi dokumentációt vizsgáltak át, köztük például az elavult, assembly kódban írt szoftverekét is.

A Jet Propulsion Laboratory csapata november 28-án kezdte el tesztelni a tartalék hajtóműveket, és minden egyes próbaindítás eredményeire 19 órát és 35 percet kellett várni, mert ennyi idő alatt jutnak el a jelek az űrszondáról a földi antennákhoz. November 29-re kiderült, hogy a hajtóművek jól használhatók, úgyhogy januárban teljesen átállnak erre a tartalék rendszerre.

A mérnökcsapat 2018 januárjától a TCM-hajtóműveket használná a hagyományosak helyett, ezzel 2-3 évvel hosszabbíthatják meg a Voyager-1 élettartamát.

A Voyager-1 és a Voyager-2 néhány hét különbséggel indult 1977-ben. A szondák küldetése az volt, hogy hatalmas utat bejárva elemezzék a Naprendszer gázbolygóit, azaz a Jupitert, a Szaturnuszt, az Uránuszt és a Neptunuszt. A szondák teljesítették elsődleges küldetésüket, majd folytatták az utazást. A becslések szerint a Voyager-2 néhány éven belül szintén kilép a csillagközi űrbe.

Nem lehetetlen, hogy egy nap a Voyager-2 TCM hajtóműveit is tesztelik majd, igaz, ezen az űrszondán sokkal jobb állapotban vannak a helyzetszabályzó motorok, mint a Voyager-1-en.