A Google feltöltötte a Chrome-ot a Windows Store-ba, a Microsoft meg kidobta

2017.12.20. · TECH

A Google a napokban gondolt egyet, és egyetlen merész húzással feltöltötte közismert böngészője, a Chrome telepítőjét egyik legnagyobb riválisa, a Microsoft webes boltjába, a Windows Store-ba.

Mit tett erre a Microsoft?

Egyetlen merész húzással törölte a Chrome-ot a Windows Store-ból, arra hivatkozva, hogy a Google magasan piacvezető böngészője megsérti a webes bolt szoftverekre vonatkozó alapelveit. A Microsoft ugyanakkor közölte: szívesen látja a Chrome-ot a Windows Store-ban, ha az megfelel a cég által támasztott követelményeknek, erre viszont a dolgok mostani állása szerint meglehetősen kevés az esély.

Sok fake között egy nem fake

A Google a Verge értesülései szerint azért szánta el magát a pimaszságra, mert a Windows Store-ban jó ideje egymást érik a hamis Chrome-változatok, és úgy gondolta, hogy ha már a Microsoft nem tud mit kezdeni az évek óta ismert problémával, legalább legyen ott a Store-ban a hamisítatlan Google-böngészőre mutató link is. 

A Microsoft webes boltjába feltöltött alkalmazásoknak a főszabály szerint a Windows 10 html- és JavaScript-motorjait kell használniuk, a Chrome viszont a Google saját renderelő motorjával, a Blinkkel működik, és valószínűtlen, hogy erről a Google lemondana csak azért, hogy a böngészője megfeleljen a Microsoft Store követelményeinek.

Edge-dzsel töltik a Chrome-ot

Így ha valaki a Chrome-ot szeretne használni a Windows 10-et futtató pécéjén, továbbra is arra kényszerül, hogy megnyissa a Microsoft saját browserét, az Edge-et, és azzal töltse le a Google böngészőjét, ami vicces ugyan, de bevett gyakorlatnak számít a Windows-felhasználók körében, akik sokszor egyetlen egyszer és egyetlen célra használják az Edge-et: arra, hogy letöltsék vele a rivális Chrome-ot.

A Google böngészője hosszú ideje verhetetlennek tűnik a browserek piacán: ebben a pillanatban a Statcounter szerint a felhasználók 55, a Netmarketshare szerint csaknem 59 százaléka Chrome-mal webezik, függetlenül attól, hogy milyen operációs rendszert használ. A népszerűségi listákon fej fej mellett a második a Firefox és a Microsoft korábbi böngészője, az Internet Explorer, mindkettő 13-15 százalék körüli részesedéssel. Az Edge-et a felhasználók 3-4 százaléka használja webezésre.