10 leleplező erejű fotón Tóbiás, a fekete gólya dolgos hétköznapjai

2018.03.22. · tudomány

Idén is elsőként érkezett haza Afrikából Tóbiás, a fekete gólya. Március 2-án délután 5 órakor szállt le gemenci fészkére. 2013-ban a Duna-Dráva Nemzeti Park, a Gemenc Zrt., valamint a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület közös erővel webkamerát telepített a gólyafészek mellé, azóta élőben követhető a madarak magánélete.

Összeállításunkban Tóbiás és fiókáinak fészken kívüli pillanataiból válogattunk.

Tóbiás profilból
photo_camera Tóbiás profilból Fotó: László Anasztázia

Tóbiást még fiókaként, 1999-ben Bogyiszlón gyűrűzték meg. A megfigyelések alapján a telet a Jordán folyó mentén szokta eltölteni.

Tóbiás fiókája
photo_camera Tóbiás fiókája Fotó: László Anasztázia

Tóbiás és gyűrűzetlen párja, Sára az elmúlt 4 évben 10 fiókát neveltek fel.

Tóbiás fiókája
photo_camera Tóbiás fiókája Fotó: László Anasztázia

Tavaly az első tojás március 23-án került a bekamerázott fészekbe, ahonnan az első fióka július 10-én repült ki.

Tóbiás zsákmánnyal a csőrében
photo_camera Tóbiás zsákmánnyal a csőrében Fotó: László Anasztázia

A 180 négyzetkilométer területű Gemenci erdő egyike a kevés számú érintetlen ártéri területeknek Magyarországon.

Tóbiás féprofilból
photo_camera Tóbiás féprofilból Fotó: László Anasztázia

A fekete gólya (Ciconia nigra) a madarak (Aves) osztályának a gólyaalakúak (Ciconiiformes) rendjébe, ezen belül a gólyafélék (Ciconiidae) családjába tartozó faj.

Tóbiás
photo_camera Tóbiás Fotó: László Anasztázia

Elsősorban a vizes élőhelyek közelében elterülő erdőket kedveli. Gázlómadárként sekély vízben kutat élelem után, előszeretettel vadászik kisebb gerincesekre, vízirovarokra.

Tóbiás fiókája cserkel
photo_camera Tóbiás fiókája cserkel Fotó: László Anasztázia

Olykor a fészkelőhelye közelében elterülő mezőgazdasági területen egerészik gémekkel, fehér gólyákkal egy csapatban.

Tóbiás fiókája zsákmánnyal
photo_camera Tóbiás fiókája zsákmánnyal Fotó: László Anasztázia

Augusztusban ártereken, holtágakban gyülekezik, sokszor a gémekkel alkot egy csapatot. Afrikában telel ki, majd márciusban érkezik vissza Európába.

Tóbiás fiókája
photo_camera Tóbiás fiókája Fotó: László Anasztázia

A fotók 2016-ban és 2017-ben készültek a Gemenci erdőben, Keselyűs környékén.

Tóbiás fiókája
photo_camera Tóbiás fiókája Fotó: László Anasztázia

A fotósról: László Anasztázia a leggyakrabban egy Nikon D750-es gépet használ, témától függően 14 és 600 mm közötti objektívekkel. A Gemenci erdő a kedvenc fotózási helyszíne, és ebből a szempontból szerencsésnek érzi magát, hiszen tulajdonképpen mellette lakik. Vadakat, tájakat és ritka állatokat fényképez a legszívesebben.

A gemenci fekete gólyák után gyönyörködjön a fővárosban költő madarakban!

link Forrás