Mértékletesség vagy innováció: hogyan ne pusztítsuk el a bolygónkat?

Ha a Föld véges, az emberi mohóság meg végtelen, akkor minden valószínűség szerint előbb utóbb elpusztulunk - fogalmazhatnánk át kicsit sarkosra Thomas Malthus lelkész-közgazdász kétszáz éves jóslatát. Akkor még egymilliárdan voltunk a Földön, negyven év múlva meg várhatóan tízmilliárdan leszünk. Hogyan is tudna ennyi embert eltartani ez a bolygó?

Charles C. Mann amerikai tudományos újságíró két végletesen eltérő megoldást ütköztet The Wizard and the Prophet (A varázsló és a próféta) című, idén angolul megjelent könyvében. Az egyik oldalon ott vannak a varázslók, akik az innovációt és a radikális technológiai változást hirdetik. A másik oldalon vannak a próféták, aki az emberi önmegtartóztatásban látják a megoldást, és óva intenek attól, hogy beleavatkozzunk a természet körfogásába. A szerző a két oldalt a XX. század két nagy hatású, bár nem közismert tudósának életén és munkásságán keresztül mutatja be.

Vogt, a próféta

A könyvbeli próféta William Vogt ornitológus, a modern környezetvédelmi mozgalmak atyja. Az 1940-es években azzal a feladattal küldték Peruba, hogy dolgozzon ki egy megoldást a helyi kormoránpopuláció csökkenésének megállítására, mivel annak ürüléke értékes talajtrágyának számít. Vogt felismerte, hogy a madárpopuláció változását a szardellák számának átmeneti csökkenése okozza, aminek viszont az időjárás ciklikussága, az El Niño jelenség adja meg a magyarázatát.

Vogt ugyanakkor a guanotermelők bánatára arra jut, hogy mégsem szabad beavatkozni a folyamatba, mert különben felborulna a szardellák és a madarak közti törékeny egyensúly. 1948-as sikerkönyve ezt az egyensúlyi koncepciót vitte tovább, de immáron a bolygó elpusztulását vetítette előre, amennyiben nem állítjuk le sürgősen az emberi túlfogyasztást és túlszaporodást. A későbbiekben Vogt egyre inkább úgy érezte, hogy nem értik meg vagy nem veszik komolyan apokaliptikus jóslatait. 1968-ban öngyilkos lett, így pont nem élte meg a globális környezetvédelmi mozgalmak ekkor kezdődő felfutását, amelyek üzeneteire oly nagy hatással volt.

Borlaug, a varázsló

A könyv másik főhőse, a varázsló, Norman Borlaug amerikai mezőgazdász, akinek a növénynemesítésben elért eredményei vezettek el az úgynevezett zöld forradalomhoz. Borlaug az 1940-es években a Rockefeller alapítvány megbízásából utazott Mexikóba, hogy segítsen a helyi mezőgazdaság felfuttatásában. Arra jutott, hogy szükség volna egy olyan búzafajtára, ami magas terméshozamú, és ellenáll a betegségeknek, főként a szárrozsdának. Így aztán kísérletezni kezdett: hatezer fajta búzát keresztezett, míg fel nem fedezett egy olyan törpenövésű fajt, aminek hatszoros a terméshozama a korábban használt fajtához képest. Néhány évvel később már az egész ország az általa nemesített búzafajtát használta.

Ezek után Borlaug Indiában és Pakisztánban segített sikerre vinni a hasonló kísérleteket. Munkáját 1970-ben Nobel-békedíjjal jutalmazták, miután a fejlődő országokban addigra egymilliárd embernek elegendő extra élelem termeléséhez vezetett az általa elősegített mezőgazdasági forradalom. Borlaug 2009-ben bekövetkezett haláláig elkötelezetten érvelt a mezőgazdasági termelékenység növelésének szükségszerűsége, így például a génmódosított növények elterjesztése mellett.

Kinek van igaza, a prófétának vagy a varázslónak?

A két főhősön kívül a könyv számos további tudós életét és munkásságát mutatja be, négy nagy téma köre szervezve. Ezek a termőföld, az ivóvíz, az energiakészletek szűkössége, illetve a klímaváltozás. Mind a négy téma esetében az a kérdés, hogy az adott erőforrás szűkössége-sérülékenysége milyen gátat jelent az emberiségnek, és erre milyen megoldási javaslatok merültek fel.

Ahogyan azt a könyv részletesen végigvezeti, mind a négy területen hasonlóan sarkosan eltérő megoldásokkal álltak elő a varázslók és a próféták, és minden esetben éles vita zajlott a felek között. A varázslók olyan grandiózus, új technológiára építő megoldásokat javasolnak, mint a génkezelt élelmiszerek, a Vörös-tenger vizének sótlanítása, a légkör összetételének átmeneti megváltoztatása, vagy a szén- dioxid befogása és tárolása. Ezzel szemben a próféták általában a kisebb léptékű technológiai változást, illetve az önmegtartóztatást vagy az államilag limitált fogyasztást szorgalmazzák. Így támogatják például a megújuló energiahordozókat, de adóztatnák a szén-dioxid-kibocsátást; támogatják a biogazdálkodást, de büntetnék a víz pazarlását. A varázslók megoldási javaslataival szemben általában arra szokás felhívni a figyelmet, hogy azok negatív környezeti mellékhatásokkal járnak, a veszélyeik még nem ismertek, illetve ha esetleg növelik is a Föld embert eltartó képességét, nem eredményeznek végérvényes megoldást.

Mann könyvének egyik fontos erénye, hogy bár nem foglal állást abban, hogy összességében a varázslóknak vagy inkább a mágusoknak van-e igazuk, az adott részkérdések mentén ismerteti a tudományos konszenzust. Így azért világosan lejön, hogy a kőolaj végességét (ez az ún. olajhozamcsúcs-elmélet) hirdető próféták tévedtek, de az ember okozta klímaváltozás igenis óriási kihívás, hiába bagatellizálta sokáig számos varázsló. Szórakoztatóan ismerteti a kötet azt is, hogy mennyiben várhatjuk a megoldást a vega életmódtól vagy az atomenergiától.

A másik nagy plusz, hogy miközben természettudományos vitákat mutat be, valójában az ezek mögött megbújó társadalmi, politikai mozgalmakat és emberi tulajdonságokat segít megérteni. Hogyan lehet az, hogy ennyire polarizált világban élünk, ahol a tudósok és követőik varázslókra és prófétákra oszlanak? Milyen értékrendbeli, hitbeli különbség rejlik a technológiai optimista próféták és a pesszimista, olykor luddita hajlamú próféták között?

A The Wizard and the Prophet legelgondolkodtatóbb része, amikor fény derül főhőseink munkásságának visszásságaira. William Vogt és követőinek bolygó iránti aggódása munícióul szolgált a születésszám erőszakos állami szabályozásának. A Borlaug által elindított zöld forradalmak pedig nagy mértékben növelték az egyenlőtlenséget, miután az új vetőmagok a befolyásos rétegekhez kerültek, a szegényeket pedig elűzték a földjeikről. Ráadásul ezek az új „földbárók” túlhasználták a növényvédőszereket, ami komoly környezeti károkat is okozott. Ez is rávilágít a könyv azon tézisére, hogy míg a tudósok elméleti és laboratóriumi modelleken keresnek megoldásokat a Föld problémáira, legalább olyan fontos felmérni ezek valódi társadalmi és gazdasági hatásait is.

A könyv megjelenését nagy nemzetközi lelkesedés fogadta, különösen a közgazdászok körében: Tyler Cowen amerikai közgazdász podcast-interjút készített róla, William Easterly, szintén amerikai közgazdász, hosszú recenzióban méltatta. Hatszáz oldal nem kevés, de ha idén csak egy könyvet olvasol el a növénynemesítésről, ökológiáról és úgy általában a bolygónkról, akkor mindenképpen ez legyen az!

A szerző a CEU School of Public Policy kutatója.