Így már kevésbé lesz hátborzongató a Google beszélő robotasszisztense

A Google beszélő robotja hatalmas feltűnést keltett a techcég éves fejlesztői konferenciáján májusban, amikor bemutatták, hogy milyen párbeszédet folytat egy mit sem sejtő fodrásszal, aki végig abban a hitben van, hogy egy élő ember van a vonal túlsó oldalán. Így mostantól a Duplex robotként mutatkozik be

A hatásszünetekkel és laza köznyelvi fordulatokkal megspékelt beszélgetés után többen azzal vádolták a Google-t, hogy olyan mesterséges intelligenciát fejlesztett, amely alkalmas az emberek megtévesztésére, és elmossa a természetes és mesterséges intelligencia közötti határt. 

A Duplexet azzal a céllal fejlesztették, hogy leegyszerűsítsék a telefonos ügyintézést, például ha az ember asztalt szeretne foglalni egy étteremben. Scott Huffmant, a projekt vezetőjét meglepte, hogy sokan a fejlett intelligencia jelének tartják a párbeszédképességet, hiszen a rendszer csak nagyon szűk keretek között működik, ahol könnyen kiszámítható, hogy mit reagál a másik fél.

Ennek ellenére a Google fejlesztése nagy port vert fel a mesterséges intelligencia világában, ugyanis a hétköznapi csevegés látszatát fenntartani még ilyen szűk határok között is nehéz. A Duplex öt hívásból négyet hiba nélkül képes lebonyolítani, amikor pedig elveszíti a fonalat, egy hús-vér ember veszi át tőle a vonalat. Huffman szerint valószínű, hogy a jövőben még eredményesebben működik majd a rendszer. 

A robotot három feladatra készítették fel: meg tudja kérdezni, hogy mikor tart zárva egy üzlet, képes asztalt foglalni, és még a fodrászhoz is bejelentkezik helyettünk. A Google bejelentése szerint először ezeket a területeket fogják tesztelni, majd jöhetnek az újabb kihívások, ezekhez külön fejlesztői csapatokat állítanak majd össze.

Kinyírhatják a Google Newst Európában

A Google elkezdett utalgatni rá, hogy bezárhatja híraggregátorát Európában, ha életbe lépnek az EU szerzői jogi irányelvei. A bevételeihez képest minimálisan adózó cég társadalmi szolgálatnak fogja fel a Google Newst.