A „teremtett világ rendjére” hivatkozva férfiak és nők sajátos életfeladatainak különbözőségét hangsúlyozta köszöntőjében Semjén Zsolt a Fiatal Családosok Klubjának nőnapi kiadványában. A miniszterelnök-helyettes, ha már ott volt, ismertette a nőkkel „kiteljesedésük legbiztosabb útját”, amely szerinte az anyaságon keresztül vezet. Ezt még megfejelte azzal, hogy az „egyenlősdi mindkét nem súlyos torzulását eredményezi”. Varga Mihály pénzügyminiszter ugyanebben a kiadványban fejtette ki, hogy a láthatatlan (és fizetetlen) munka oroszlánrészét végző „hölgyek (...) szívük legszebb szándékai szerint cselekednek, a legcsekélyebb ellentételezést sem várva el, pusztán azért, mert így tartják helyesnek és jónak”. 

Vajon tényleg azért végzik a nők, nemcsak Magyarországon, hanem szerte a világban a fizetetlen munka nagy részét, mert így tartják helyesnek és jónak? Mitől függ és ki dönti el, hogy egy nőnek milyen feladatok jutnak? Milyen tényezők befolyásolják, hogy hány gyermeket szül, és azoknak hogyan próbál „jó” anyja lenni? Biológiailag determinált vagy társadalmilag konstruált-e az anyaság és az otthonteremtés? Kivel és főleg hogyan kellene megállapodnia egy ország vezetőjének, hogy több gyermek szülessen? Vagy még inkább: milyen érdekeket szolgál valójában a gyermekszülési képességük ürügyén előtérbe kerülő nők reflektorfénybe állítása?

Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke alig egy éve, közvetlenül a tavaly áprilisi országgyűlési választások után jelentette be, hogy azért kötne épp a nőkkel „átfogó megállapodást”, mert „a demográfia rajtuk áll vagy bukik, ez az ő döntésük”. A miniszterelnök komolyan vette saját magát: idén februárban bejelentett, júliustól startoló 7 pontos családtámogatási akciótervének több pontja is kifejezetten a nőket célozza, igaz, korántsem mindet. A miniszterelnöki évértékelő beszédben bejelentett, vastapssal és hangos ovációval fogadott gyermekvállalási támogatás alapvetően a negyven év alatti, házas, de még gyermektelen nőknek szól, akiknek azért még egy sor feltételnek meg kell felelniük. 

Küldetés / tudat

„Paradoxonba szorultunk, mind a férfisors, mind a női sors tekintetében. (...) Mert ne várd a férfitől, hogy azt fogja tenni örömmel, a te kedvedre, ami belőle spontán nem következik és nem tenné szívesen, hisz más a dolga a világban. (...) Mióta a világ világ a nő anyaként magában véve beteljesítette küldetését, nembeli lényegét, ezáltal királynővé válik. (...) A kölcsönös egymásra utaltság elfogadásában és megoldásában áll személyes és nembeli boldogságunk. Vagyis hangsúlyozzuk és értékeljük a nemek különbségeit. A férfi legyen férfi és nők a nők. Szelídek, kedvesek” – értelmezte a nemi szerepvállalás lényegét A nemek igényei (nő és férfi) című 2004-es előadásában, és azóta sokszor sok különböző fórumon a több száz tanulmányt és másfél ezer előadást jegyző Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus, a Károli Gáspár Református Egyetem akkori tanszékvezetője. 

A nők életfeladatait és a nekik kiteljesedésül szánt utat ma Magyarországon korántsem csak politikusok betonozzák be. A nemzetközileg ismert pszichológus két éve a mások mellett Kovács Ákos popikon és Kövér László országgyűlési elnök nevével fémjelzett emlékezetes „nőiprincípium-vitába” is beszállt. Akkori tételmondatai ellen 2016-ban több mint száz hazai pszichológus tiltakozott. Nyílt levélben fejtették ki, hogy miközben „vannak nők, akik elsősorban anyaként szeretnének kiteljesedni, és ebben a választásukban megtalálják életcéljukat”, mások „az irántuk támasztott előítéletek, társadalmi kitaszítottság, a vélt normálistól való eltérés miatt küzdenek önértékelési problémákkal, depresszióval, vagy számolnak be bűntudatról, szégyenről, esetleg az elutasításból fakadó jogos haragjukról”.

Anyaságdefiníciók a világrend szolgálatában

„Az anyaság intézménye nem más, mint történelmi és társadalmi konstrukció. A pénzkereső apából és háztartásbeli anyából álló hagyományos család pedig kulturális és történelmi aberráció” – összegezte a Bagdy-féle értelmezéstől merőben eltérő anyaságdefinícióját Deirdre Johnston amerikai kommunikációkutató és kollégája, Debra Swanson szociológus 2003-ban, a Sex Roles (Nemi szerepek) című szaklapban. Az anyaság kortárs ideológiái, vélik a témában több tudományos publikációt jegyző kutatók, a patriarchátus fenntartását szolgálják. Konzerválják a középosztálybeli nők anyagi függését, valamint a munkásosztálybeli, és bevándorló nők kizsákmányolását. „A mítosz, hogy az anyaság minden nő beteljesülésének a záloga, fenntartja a patriarchátust azáltal is, hogy minden anyai boldogtalanság és elégedetlenség hátterében az anya alkalmatlanságát sejti.”

Az anyaság intézményét hazai keretek között is vizsgálta egy magyar szerzőpáros, A jó anya mítosza Magyarországon című tanulmányukat tavaly év végén publikálták a Fordulat című társadalomtudományi folyóiratban. Csányi Gergely szociológus és Kerényi Szabina, a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóintézetének kutatója arra jutottak, hogy „a kortárs társadalmakban az anyaság a gyermek túléléséhez szükséges reproduktív munkák összessége. Jó anya az, aki nem mulasztja el az anyaság praxisába tartozó tevékenységeket, illetve azokat helyesen végzi.” A Qubitnek nyilatkozó kutatók szerint a rossz, majd később a jó anya mítoszait nem a női magfunkciók, pláne nem a nők vagy épp gyerekeik vágyai és igényei termelték ki, hanem a társadalmi és a gazdasági válságok, valamint a piacgazdaság és az ipari forradalmak.

A rossz anya archetípusa: a boszorkány

Az anyák sorsát a szerzőpáros szerint a 15-17. században kezdődött gazdasági és társadalmi átalakulás pecsételte meg. A kapitalista termelésben és iparosodásban kicsúcsosodó folyamat első csíráinak épp egy demográfiai válság közepén kellett volna növekedésnek indulniuk. A feudális társadalmi rendszerben a földek korlátozott elérhetősége, valamint a céhek szűkös befogadóképessége miatt nemcsak a terhességmegszakítás és a fogamzásgátlás, hanem az újszülöttgyilkosság is bevett módszer volt a születésszabályozásra. Ennek még a korábbi nagy pestisjárványok és az egyébként is magas csecsemőhalálozási arány sem szabott gátat. A társadalmi átalakuláshoz azonban olcsó munkaerőre lett volna szükség. Ekkor kerültek képbe a nők.

Az európai államok a „boszorkányüldözések felhasználásával és bürokratizálásával” indítottak hadjáratot a születésszabályozás, az abortusz és a csecsemőgyilkosságok ellen. „A boszorkány a 15. századra gyakorlatilag egyenlő volt a nem reproduktív nővel. (...) Németországban a 16. században még az is büntetendővé vált, ha egy anya nem erőlködött eléggé vajúdás alatt vagy a szülés után kevéssé lelkesedett a gyermeke iránt” – derül ki a tanulmányból. Több százezer nő esett az erőltetett demográfiai növekedés áldozatául, a besúgókként funkcionáló bábák segítségével pedig tucatjával hurcolták el azokat a nőket, akik szülés után bármilyen okból nem tudtak produktumot, vagyis gyermeket felmutatni.

Az önfeláldozó „jó anya”

A rossz anya archetípusának meggyökeresedése után az is gyorsan körvonalazódott, hogy „a jó anya egy vágy nélküli, szenvedély nélküli, tiszta, szelíd, aszexuális lény, aki a gyermekéért és az otthon melegéért bármit hajlandó és képes feláldozni”. Innentől datálódik, hogy a gyerekek mindenféle teljesítménybeli és magatartásbeli elhajlásáért a társadalom szemében egyedül az anya a felelős. Innen már csak egy ugrás volt a szociáldarwinizmustól áthatott 19. században eljutni odáig, hogy az anyaság a nők magától értetődő végzete és biológiailag determinált ösztöne. A 19. század végén a munkaerőpiacon dolgozó anya az elhanyagoló, vagyis a rossz anya ideáltípusává vált.

A múlt század világégései paradox helyzetet teremtettek: miközben akkor is magától értetődőnek tűnt, hogy világháborúk okozta demográfiai válságot csak a nők tudják megoldani, a munkaerőhiány miatt a termelésből is ki kellett venniük a részüket. Az egymással hidegháborúban álló, látszólag gyökeresen ellentétes társadalmi rendet építő nagyhatalmak meglepően hasonló ideológia mentén rendezték a nőkérdést. 

Benjamin Spock amerikai gyermekgyógyász és a sztálinista felzárkózó iparosodás bürokratái egyaránt abban látták a megoldást, ha a termelésnek rendelik alá a csecsemők bioritmusát. A jó anya nemcsak szült és dolgozott, de időre szoptatott, és hamar elválasztotta néhány hetes korától zöldség- és gyümölcspürékkel táplált gyermekét. A magyar propagandisták ezt még fokozni is tudták: az anyaságot olyan semmiségként tüntették fel – állítja a Helyzet Műhely tagjaiként is kutatómunkát folytató Csányi és Kerényi –, „amely mellett egy nő könnyedén elvégzi a férfiakéval vetekedő munkáját is a gyárban vagy a mezőgazdaságban”. 

A mai magyar „jó anya”

„A magyar jó anya minden reprodukciós munkát önzetlenül elvégez gyermekéért a háztartáson belül önmagát feláldozva, és minden terméket beszerez a piacról, amely elősegíti gyermeke jólétét. A magyar jó anya tudatos, tájékozott, ismeri az anyaság szakértőinek munkáit és tudományos megalapozottsággal vezeti a háztartást. A magyar jó anya elsősorban anyaként identifikálódik önmaga számára (...). A háziasszony, aki bevallja, hogy utálja a munkáját, az nem jó anya. Ezért rendszerint elnyomja magában elidegenedettségét, hogy elkerülje a bűntudat és az önmagával szembeni elégedetlenség okozta mentális összeomlást. Ennek az a végeredménye, hogy a házimunka a sors rendeltetéseként jelenik meg, mint a nő természetes hivatása és kötelessége” – ismerteti a magyar jóanyaság kortárs kritériumait Csányi és Kerényi.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) időmérleg-felvételeiből jól látszik, hogy a magyar nők átlagosan kétszer annyi informális munkát végeznek, mint a férfiak, és még azokban a családokban is a nők végeznek több házimunkát, ahol egyébként egyedül nekik van kereső állásuk – mondta a Qubitnek Csányi. A KSH Háztartási munka, önkéntes munka, láthatatlan munka című 2017-es konferenciakötetében Sebők Csilla, a szociális statisztikai osztály szakértője is kifejti, hogy „a nők erősödő munkaerőpiaci részvétele a családon belüli munkamegosztás mintázatát nem alakította át radikálisan. (...)  A nők elsősorban azokat a feladatokat látják el, amelyek tradicionálisan női munkaként élnek a köztudatban (főzés, mosás, takarítás), míg tipikusan férfi feladatnak a ház körüli és a kerti munkák (fűnyírás, sövényvágás), illetve a javítás és a karbantartás számít. A két típusú feladat időigénye, gyakorisága eltérő, a női rutin jellegű munkák többnyire rendszeres, napi tevékenységek, kevés rugalmasságot engednek meg. Ebből adódóan a feleségek háztartási munkavégzése nemcsak időmennyiségben több, hanem a feladatok elosztása is aránytalan. Továbbá a nők felelősek a feladatok tervezésért és felügyeletéért is, ezek azonban nem mérhetők.”

Magfunkciók a gyakorlatban

Noha a férfiak a legújabb KSH-adatok szerint ma valamelyest (10 perccel) több feladatot vállalnak a napi háztartási munkákból, mint 10-20 éve, a nők még így is több mint két órával többet dolgoznak otthon, mint a férfiak. Naponta. Bagdy Emőke értelmezésében ez azért lehet, mert a férfi „magfunkciója (..) a felkutatás, meghódítás, új ingerek keresése, a vetélkedés és természetesen a behatolás. (...) A termékenyítő törekvések, hiszen az ő dolga, hogy továbbadja és vigye az életet. Magvait szórni a világban”. A nőknek pedig ebben a világértelmezésben marad a „kitárulkozás, bevonzás, csábítás, csalogatás, befogadás, megtermékenyülés, és innen jön: türelmes kihordás és a falakon belül, a  családi otthonon belül a fészek melegének az óvása és táplálása, érzelmi otthon és otthonosságteremtés”. 

Miközben egy ilyen világrendben a főzés, a takarítás, a gyermekekről és idősekről való gondoskodás a nők természetes feladataként körvonalazódik, a férfiak ezekben a tevékenységekben többnyire legfeljebb „segítenek, ha ráérnek” – magyarázza az adatokat Kerényi. „Miközben manapság már elvárásként jelenik meg, hogy valamennyire azért érjenek rá, az apák többnyire az örömtelibb feladatokból, a játékból, fürdetésből veszik ki a részüket. Az a férfi, aki pelenkáz, pláne még főz is, a mai magyar társadalmi megítélés szerint már bőven túlteljesít.” 

A mottóként a kívánt gyermekek megszületésének fontosságát hangsúlyozó, Bagdyt egyik fő szakértőjeként felvonultató Három királyfi, három királylány mozgalom apatrenírozónak szánt füzetében ezt úgy foglalja össze, hogy „természetesen arra buzdítunk minden apát, hogy maximálisan vegye ki részét a gyermekgondozási teendőkből. Ugyanakkor óvva intünk minden párt attól, hogy úgy gondolja, attól lesz valaki jó apa, ha az anyához hasonlóan gondoskodik közös gyermekükről. Egész egyszerűen attól, hogy valaki apaként is pelenkázza a gyermekét, önmagában nem lesz jobb apa. Kedvezőtlen, ha a környezet elvárja ezt egy olyan férfitől, aki ettől idegenkedik.”

Van, ahol tényleg megjön a szülési kedv

Arra bőven akad európai minta, hogy a nők gyermekszülési kedvét többnyire egyébként nem kedvezményes hitellel, hanem a munka és a magánélet összehangolását segítő intézkedésekkel lehet igazán hatékonyan növelni. Az anyák munkaerőpiaci szereplését a kormány idei akcióterve például nem az apák gyermeknevelésbe, vagy háztartási munkákba – skandináv mintára való – bevonásával, hanem bölcsődei férőhelyekkel erősítené. Más kérdés, hogy csak 2022-re, és garanciát is csak az épületek megépítésére, a gondozók biztosítására nem vállaltak.

Addig is kiterjesztették a GYED intézményét a nagyszülőkre, bár a gyermekgondozás mellett a munkavállalást is lehetővé tevő GYED Extra a nagyszülőknek például nem jár. A nyugdíj előtt álló nagyszülőknek komoly fejtörést okozhat, hogy a bruttó 208 ezer forintban maximált GYED-ért cserébe lemondanak-e felnőtt gyermekük kedvéért egy esetlegesen magasabb havi bevételről. Miután pedig a gondoskodási munkákat a magyar társadalom a nőkhöz köti, ez az intézkedés is minden bizonnyal nőket von ki a munkaerőpiacról.

A mai Magyarországon hasonló elgondolásból születnek ezek az intézkedések, mint a 16. századi társadalmakban a boszorkányperek, vagy a két világháború közötti és utáni időszakban a termelési trendekre alapozó gyermeknevelési direktívák – mondták el a Qubitnek az MTA társadalomkutatói. „Amikor nincs arra valódi szándék vagy lehetőség, hogy az alsó osztályokat szociálpolitikai döntésekkel felemeljék, illetve a nőknek a férfiakéval egyenlő társadalmi feltételeket biztosítsanak, ugyanakkor szükség van az olcsó munkaerőre, mert hiányzik az alacsony hozzáadott értékű betanított munkások hada, afféle low budget megoldások születnek” – állítja Csányi és Kerényi. „A gyermekszám növekedését a történelmi példák fényében ilyenkor többnyire jól el- és előadható látszatintézkedésektől és – többnyire az egyházak által is megerősített – ideológiától várják.”