Betiltották az arcfelismerést a maine-i Portlandben
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
A Maine állambeli Portlandben elfogadtak egy törvényjavaslatot, ami megtiltaná az arcfelismerő technológiák használatát a hatósági szerveknek. A Bangor Daily News azt írja, hogy a kezdeményezés célja a városi arcfelismerő rendszerek felszámolása volt.
A városi tanács augusztusban szavazott a javaslatról. A képviselők arra szavaztak, hogy ideiglenesen tiltsák be az arcfelismerőket. A november 4-i szavazáson megerősítették a korábbi eredményt, és hatályba léptették a rendeletet.
A kezdeményezést az Amerikai Demokratikus Szocialisták év elején vették fel a szavazólapokra, több más kezdeményezéssel, például a 15 dolláros minimálbérrel és a bérleti díjak korlátozásával együtt. Az új intézkedés konkrét büntetési tételeket is megfogalmaz: a magánszemélyeket 1000 dolláros illeték megfizetésére kötelezhetik a rendelet megsértése esetén, a város alkalmazásában álló személyeket pedig fel is függeszthetik az állásukból.
Portland nem az egyetlen város, ahol hadat üzentek az arcfelismerő technológiának: ők csak San Francisco és Boston, no meg az oregoni Portland példáját követik. Júniusban a demokraták beterjesztettek az amerikai kongresszus elé egy törvényjavaslatot, ami szövetségi szinten tiltaná meg a bűnüldöző szerveknek az arcfelismerő technológiák használatát.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
A detroiti rendőrség beismerte, hogy az arcfelismerő technikája 96 százalékban téved
Nemrég ártatlanul tartóztattak le egy fekete férfit, akit tévesen azonosított a rendőrség arcfelismerő szoftvere. A polgárjogi szervezetek betiltanák, a rendőrség tovább alkalmazná az eddig használhatatlannak bizonyult rendszert.
Londonban bevezetik az arcfelismerésre képes térfigyelő kamerákat
A londoni rendőrség szerint megérett a technológia az éles bevetésre, de a tesztek független elemzései szerint még mindig nem elég megbízható a rendszer. Volt olyan teszt, ahol a riasztások 81 százaléka téves volt.
San Francisco az első amerikai város, ahol betiltották az arcfelismerő technológiát nyilvános helyeken
A megfigyelő rendőrállamot igyekeznek elkerülni San Franciscóban, de többek szerint ezzel hasznos eszközt vesznek ki a bűnüldözők kezéből.