Egy texasi férfi megpróbálta felrobbantani az internetet

2021.04.12. · TECH

Az amerikai igazságügyi minisztérium azzal vádol egy texasi férfit, hogy megpróbálta felrobbantani az Amazon virginiai adatközpontját, amelyről azt állította, hogy az internet 70 százalékának működtetéséért felelős. A 28 éves Seth Aaron Pendleyt csütörtökön vették őrizetbe, miután egy titkos ügynöktől robbanóanyagnak feltüntetett, de valójában ártalmatlan tárgyakat vásárolt egy FBI-akció során – írja a Vice.

A MyMilita.com nevű, magánmilíciák szervezésére létrehozott szélsőséges fórumon Dionysus néven posztoló férfi korábban azzal büszkélkedett, hogy ott volt a Capitolium januári ostrománál, és bár nem ment be, az épületből sikerült üvegdarabokat hazavinnie – az ezt követő online aktivitását pedig már az FBI is figyelte, az oldal egyik látogatójának bejelentése alapján. Dionysus azt írta, hogy „egy kis kísérlet lebonyolítását” tervezi, ami veszélyes és valószínűleg nagy port kavarna a legfelsőbb körökben.

Az ügyészség közleménye szerint amikor egy másik felhasználó rákérdezett Dionysus tervére, a férfi annyit válaszolt: „halál.” Miután az FBI megszerezte Dionysus emailcímét, ami Pendley nevén volt regisztrálva, először az egyik forrásukat küldték a férfira, hogy minél többet megtudjon az akcióról. A forrás szerint Pendley C4 plasztik robbanóanyaggal tervezte megtámadni az Amazon Web Services virginiai adatközpontját – hiedelmeivel ellentétben azonban ezzel nem tudta volna az internet 70 százalékát lekapcsolni, sőt az adatközpontok decentralizáltsága miatt valószínűleg nem okozott volna tartós kárt az online ökoszisztémában.

Egy strasbourgi felhőszolgáltató cég adatközpontjában 2021. március 10-én kitört tűzeset során több millió weboldal állt le, a francia internet jelentős részét érintve. Egy Amazon-tűz nagyságrendekkel nagyobb károkat okozna.
photo_camera Egy strasbourgi felhőszolgáltató cég adatközpontjában 2021. március 10-én kitört tűzeset során több millió weboldal állt le, a francia internet jelentős részét érintve. Egy Amazon-tűz nagyságrendekkel nagyobb károkat okozna. Fotó: EyePress via AFP

Az FBI forrása végül március 31-én kötötte össze Pendleyt a beépített ügynökkel, akit a robbanóanyag-ellátójaként mutatott be neki. A rögzített beszélgetések során Pendley elmondta, hogy a támadás az FBI, a CIA és más szövetségi ügynökségek szervereit is elpusztítaná, és ez a reményei szerint „feldühítette volna az oligarchákat”.

Pendley április 8-án találkozott az ügynökkel a robbanóanyagok átvétele miatt, és miután a magát bombadílernek kiadó ügynök megmutatta neki, hogyan kell használni a robbanószereket, a texasi férfi bepakolta azokat az autójába, majd végül a helyszínre érkező hatóságok letartóztatták. Az ezt követő házkutatás során kézzel rajzolt térképeket és jegyzeteket találtak a robbantás terveivel kapcsolatban, továbbá maszkokat, parókákat, egy játékfegyvernek álcázott pisztolyt, valamint egy Dionysus feliratú machetét.

Ha Pendleyt bűnösnek ítélik, 20 évig terjedő börtönbüntetéssel számolhat.

Kapcsolódó cikk a Qubiten:

link Forrás