Itt a remek lehetőség: egy japán startup elindítja a ballonos kereskedelmi űrrepülést, amire már lehet is jelentkezni
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Kedden jelentette be egy japán startup, az Iwaya Giken, hogy demokratizálni kívánják a világűrt, méghozzá azzal, hogy mindenki számára lehetővé tennék, hogy közelről is megtekinthessék azt. Ehhez kétüléses gömbkabint fejlesztettek T-10 EARTHER névvel, amellyel hamarosan a vállalkozó kedvű űrturisták repülhetnek is.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a projekt azért lehet olcsóbb, mint a rakétás ürrepülés, és azért nem kell hozzá speciális kiképzés sem, mert a kabinok maximum 25 kilométerre távolodnak el a Föld felszíétől. Ez nagyjából a sztratoszféra magasságának felét jelenti, de innen már a Földre és a világűrre is remek kilátás nyílik, írja a Phys.org.
A kétüléses 1,5 méter átmérőjű gömbkabinok légmentesen záródnak és héliummal emelkednek a magasba. A vállalat ígérete szerint javarészt újrahasználhatók, így lényegesen kevesebb szemetet termelnének, mint a rakétás utazások. A repüléseket Japán légtere felett hajtanák végre, az indítás és az érkezés helyszíne pedig a hokkaidói ballonkikötő lesz. Az emelkedés a becslések szerint kb. 2 óráig tarthat.
Bár a cég víziója, hogy találmányukkal széles körben elérhetővé váljon az űrutazás, vagy legalábbis a sztratoszféra meghódítása, valójában az első ballonos repülések kb. 24 millió jenbe (180 000 dollár) kerülnének, ami később néhánymillió jenre (kb. 10 ezer dolárra) csökkenne.
A repülésekre már lehet jelentkezni egészen augusztusig, októberben pedig be is jelentik az első szerencséseket, akik 25 kilométeres távolságból tekinthetnek majd rá a Földre egy-egy hét eltéréssel.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Magyar származású kanadai üzletember indul holnap a Nemzetközi Űrállomásra
Pénteken a történelemben először indul civil küldetés a Nemzetközi Űrállomásra. A SpaceX Crew Dragon Endeavour űrhajójának fedélzetén a profi amerikai parancsnok mellett ott lesz egy volt izraeli vadászpilóta, egy amerikai üzletember és a kanadai Mark Pathy is, akinek apai nagyszülei magyarok voltak. Ők fejenként 55 millió dollárt fizettek a kalandért.
Először szállt fel sikeresen az űrhajó, amivel a SpaceX embereket küldene a Marsra
A Starship eddigi legnagyobb prototípusa elképesztő látványt nyújtott a 150 méter magas repülése és leszállása közben – mintha egy gabonasiló arrébb ugrott volna egy kicsit.