Hogy szavazhattak erre az idiótára?

„A világ tele van rosszabbnál rosszabb vezetőkkel, akik gyanakvást és komoly ellenérzést keltenek bennünk” – kezdődik Metz Rudolf politológus frissen megjelent kötete, A megosztó vezetők és követőik – egy kollektív Rorschach-teszt. Ez még a laikusnak is igaznak tűnik: előbb-utóbb valóban mindenkit megutálunk, vagy legalábbis gyanakvással szemlélünk, aki magas polcra kerül. Vagy épp ellenkezőleg, elkezdjük isteníteni. Egyik sem tűnik jó ötletnek.

Idióták, bolondok, gazemberek

Az egyik probléma az, hogy démonizáljuk a vezetőket, a másik az, hogy mindent megbocsátunk nekik. A harmadik meg az, hogy elhisszük, hogy olyanok, amilyennek mutatják magukat – innen pedig könnyű hamis ítéleteket hozni: nem a mi kutyánk kölyke, biztos hülye, mondhatja az egyszeri választópolgár.

Soros-bérenc, hiperaktív, pszichopata, mániás – amikor pedig a diagnózis átcsúszik valamilyen szakmai szintre, életbe kellene lépnie a Goldwater-szabálynak, vagyis annak, hogy a pszichológusok és pszichiáterek nem nyilvánítanak véleményt olyan közszereplőkről, akiket nem vizsgáltak személyesen, és azok nem járultak hozzá ahhoz, hogy közzé is tegyék a róluk szóló diagnózist. De mit lehet tenni, ha úgy tűnik, hogy tele van a politika közveszélyes idiótákkal?