A nagy magyar Pannonia-kutatásból végre kiderülhet, mit is adtak nekünk a rómaiak

Pannóniának jó a brandje. A szó hallatán legalábbis számtalan dolog eszünkbe juthat: a Kádár-korszak népszerű motorja, a Vukot vagy a Mézga családot gyártó filmstúdió, az Antal Imrével is reklámozott cigaretta vagy épp a magyar ementáli, de a harminc felettieknek még a Pannon GSM-szignál és Jamie Winchesterék reklámzenéje is bőven a fülükben csenghet. Ezeknél talán ritkábban gondolunk a márkanevek eredetére, a Dunántúlt az ókorban benépesítő illír törzsre (vagyis a pannonokra), valamint a tágabb élőhelyüket később leuraló római provinciára, Pannoniára.

De még ha gondolnánk, sem biztos, hogy tudnánk, pontosan mit is kellene elképzelnünk. Pedig látszólag egész nagy tudásanyag gyűlt össze az időszámításunk szerinti első és negyedik század között hol virágzó, hol barbár támadásoknak kitett Pannoniáról: több tucat települését ismerjük Savariától Sopianae városán át Aquincumig, a kor régészeti kutatásai végigkísérték a 20. századot, és máig több száz oldalas könyveket lehet megtölteni a tárgyi és írásos emlékeinek elemzésével. De mi van akkor, ha a rengeteg adat és lelet sem ad teljes képet arról, pontosan kik és hogyan éltek szerte Pannoniában?

Itt jön be a képbe a 21. század történettudományának nagy csodafegyvere, az archeogenetika. A HUN-REN BTK Archeogenomikai Intézete alig három éve alakult, de máris MTA Lendület-kutatócsoportot tudott felállítani, amelynek célja, hogy biorégészeti eszközökkel (tehát olyan területek ötvözésével, mint a régészet, a biológia, a genetika vagy az antropológia) feltárja, hogy a késő római korban itt élt különböző népességek milyen kapcsolatban álltak egymással, milyen volt az életmódjuk és az egészségi állapotuk, illetve milyen körülmények között haltak meg. A Szécsényi-Nagy Anna által vezetett kutatás azért is különösen izgalmas, mert az eredmények könnyebb befogadhatóságának érdekében olyan eszközök bevetését is tervezik, amilyeneket eddig csak nagy nemzetközi projektekben láthattunk: az emberi és állati maradványok alapján például a pannoniai emberek arcát vagy épp az általuk használt lovak és tevék kinézetét is igyekeznek rekonstruálni.

Biorégészet a peremvidéken

Az Archeogenomikai Intézet a Bölcsészettudományi Kutatóközpont legfiatalabb csoportja, amit 2021 márciusában a Régészeti Intézetből kivált kb. húszfős, jórészt molekuláris biológusokból álló csapat alapított. Azzal, hogy genetika helyett genomika került a nevükbe, Szécsényi-Nagy szerint azt próbálták kifejezni, hogy ők az egykor élt biológiai szervezetek teljes örökítőanyagát szeretnék vizsgálni, tehát nemcsak a mitokondriális DNS-re, vagyis az anyai leszármazási vonal egy-egy részletére kíváncsiak, hanem a teljes genomra.

A csoport 2026-ig dolgozta ki kutatási stratégiáját, amelynek középpontjában a Kárpát-medencében élt népességek genetikai kutatása áll, a kezdetektől a napjainkig – ideértve az őskori, a római és a népvándorláskori populációkat is. Ezek egy részében már zajlanak kutatási projektek, de 2023-ban az MTA Lendület programjában is elnyertek egy támogatást „Élet és halál a római civilizáció peremén: Pannonia közösségeinek komplex biorégészeti elemzése” című pályázatukkal. Ahogy az a projektet bemutató március 6-i műhelykonferencián is elhangzott, nagyon ritka, hogy egy ilyen fiatal kutatócsoport Lendület-pályázatot nyerjen – ez is alátámasztja az archeogenetika kiemelt jelentőségét.

Molnár Antal történész, a BTK tudományos főigazgató-helyettese és a Történettudományi Intézet igazgatója a konferencián elmondta, hogy ez a tudományág egy olyan markánsan új forrásanyagra nyit kaput, ami a hagyományos történeti, régészeti, néprajzi, filológiai vagy textológiai kutatások számára teljesen hozzáférhetetlen. Ráadásul az archeogenetikának nemcsak akkor van nagy jelentősége, amikor az írásbeli források nagyon csekélyek, hanem akkor is, amikor bőségesen vannak írásos források, de azokból hiányzik a kontextus. Ez igaz a Pannonia-kutatásra is, de Molnár egy levéltári példával szemléltette a jelenséget:

„Ez nagyjából olyan forradalmi változás, mint 1990 után az állambiztonsági szolgálatok történeti levéltárának a megnyitása: volt egy képünk a szocializmus évtizedeiről, aztán kaptunk egy teljesen új képet. A személyi kapcsolatoknak, emberi tényezőknek olyan rétegeire mutatnak rá ezek a források, amelyek korábban legfeljebb naplókból voltak kideríthetők. Na, ilyen az archeogenetika is: van egy nagy tudásanyagunk, ami a 15-16. századtól gyűlik a római korról, Pannonia és Dacia provinciák, tehát a peremvidék területéről, és az után a szűrt fény után, ami évszázadokon át bevilágított ebbe az alagútba, most jön egy teljesen más fény, amitől hirtelen értelme lesz nagyon sok mindennek, a képzőművészeti ábrázolásoktól a sírfeliratokig.”