A Kossuth térre összehívott tömegdemonstráció új műfajt teremtett a tüntetéskultúrában

A Magyar Péter felhívására szombat délután a budapesti Kossuth teret és a környező utcákat megtöltő tömegdemonstráció egyedi jelenség a politikai tüntetések három évszázados történetében – állítja Mikecz Dániel politológus, a Társadalomtudományi Kutatóközpont mozgalomkutatásra szakosodott tudományos főmunkatársa.

A Varga Judit ex-igazságügyi miniszter exférje által meghirdetett esemény résztvevőit ugyanaz a közhangulat motiválta, mint a maga nemében világújdonságnak számító, február 16-án tartott influenszertüntetés százezres táborát. Az alig egy héttel korábban kipattant kegyelmi botrány a magyar társadalom közéleti érdeklődésű tagjaiban mostanra állandósította a demonstráláshoz szükséges alapmotivációt gerjesztő „valami történik” érzést.

Ám míg a bicskei gyermekotthon volt igazgatóhelyettesének kegyelmi ügye miatt a Hősök terére vonuló tömeget az erkölcsi felháborodás jellemezte, az április 6-án az emberek a Nemzeti Együttműködés Rendszerét 2010-től építő Orbán-rezsimmel szembeni ellenérzéseik okán vonultak tízezrével a pesti utcákra – állítja Mikecz.

Egyszemélyes mozgalom

Magyar ugyanazokkal a tényekkel hozta lázba a korábban nem mozduló tömeget, amelyeket az elmúlt 14 évben a kormánykritikus független sajtó és kisebb részben az ellenzék már nyilvánosságra hozott, de az intézményesített pártpolitika aktoraival szemben ő a laikus tömegek szemében hiteles embernek számít. „Insider, aki tud olyanokat mondani, amik veszélyesek a NER-re, belülről jött, de elege lett, köztudottan ismeri a gépezet működését, ezért neki tényleg el lehet hinni, hogy megbuktatható a regnáló hatalom” – mondja Mikecz.

A szakirodalom szerinte nem a szóösszetétel önellentmondása miatt nem tart számon egyszemélyes mozgalmakat, hanem mert a modern tömegtársadalmakban egyetlen ember egymagában képtelen a tömegek mozgósítására. Ugyanakkor a politikatudományok ismerik azt a jelenséget, amikor egy mozgalom intézményi háttér nélkül töri át a hallgatás falát, és bármiféle szervezett támogatás híján mozgósít tömegeket. Ilyenkor a média a mozgósítást szervező háttérszervezet, mondja a kutató.

A legismertebb példa a hatvanas évek fekete polgárjogi demonstrációsorozatát inspiráló sit-in mozgalom, amelyet 1960 februárjában egy spontán akció indított el, és amelyet a békés ülősztrájkokról tudósító sajtó terjesztett el szerte az Egyesült Államokban. (Ismert, hogy az Észak-Karolina állambeli Greensboróban négy fekete főiskolai hallgató nem volt hajlandó elhagyni a Woolworth áruház étkezdéjének pultját, amikor a személyzet megtagadta a kiszolgálásukat. A következő év szeptemberéig több mint hetvenezer ember vett részt a Jim Crow nevével fémjelzett szegregációs törvények elleni ülősztrájkokban.)

Mikecz szerint a 21. században az internet, a közösségi média hatékonyan helyettesítheti a mozgalmi hátteret hagyományosan biztosító párt- vagy szakszervezeteket:

„A virtuális térben a valóságosnál egyszerűbben elérhetők a lehetséges támogatók, akadálytalan a közvetlen, a személyesség érzetét keltő információszerzés, újságokra, rádiókra, tévékre sincs szükség ahhoz, hogy valaki értesüljön arról, hogy történik valami. A közvetlen kapcsolódásnak sincs semmiféle akadálya, kommenteket akkor is lehet olvasni és írni, amikor a szakszervezeti vagy pártirodák be vannak zárva.”