A szovjet bukástól az orosz bukásig: így szorultak vissza az orosz fegyverek a nemzetközi piacokon

„Miért gyártunk tarackokat, amikre senkinek sincs szüksége, és amiket senki sem akar megvásárolni?” Ezt a kérdést Viktor Csernomirgyin orosz miniszterelnök 1993 nyarán tette fel, és arra utalt vele, hogy másfél évvel a Szovjetunió felbomlása után végre megérett a felismerés: ideje kevesebb fegyvert gyártani. De a felismerést követték-e tettek? Átalakult-e az orosz gazdaság, vagy lényegét tekintve maradt olyan, mint amilyen a szovjet korszakban volt? Mi a tényleges helyzet? Valóban kevesebb fegyvert gyárt Oroszország, mint gyártott egykor a Szovjetunió részeként, vagy mára – a háború körülményei között – újra hadigazdasággá vált? Ahhoz, hogy választ tudjunk adni erre a kérdésre, érdemes röviden áttekinteni az orosz fegyvergyártás és -kereskedelem történetét azóta, hogy 1991 végén felbomlott a Szovjetunió.

Az adatok forrásaként mindenekelőtt a stockholmi békekutató intézet (Stockholm International Peace Research Institute, SIPRI) adatbázisaira hagyatkoztam, de számos egyéb kutatás eredményét is felhasználtam, amelyek közül talán a legfontosabbak a brit nonprofit szervezet, a Chatham House fegyverkereskedelemmel foglalkozó anyagai.

Az a feltételezésem, hogy az orosz fegyvergyártás csak nagyon nehezen tudja a modern igényeket kielégíteni, mert a nyugati technológiáktól jelentősen elmarad és nem eléggé hatékony, csak részben igazolódott. Az orosz fegyverkínálatban ugyanis jelen vannak fejlett eszközök is – olyanok, amiket Oroszország nem csak szegényebb és fejletlenebb országokban tud értékesíteni.

A második hipotézisem az volt, hogy az orosz fegyverexport volumene és ezzel együtt nominális értéke a Szovjetunió felbomlása óta folyamatosan csökkent. A tényleges helyzet azonban nem ez. A fegyverexport mennyisége és értéke nem lassú lejtmenetben csökkent, hanem hol látványosan nőtt, hol drasztikusan visszaesett. A folyamat négy, egymástól jól elkülöníthető időszakra bontható. Az első a kilencvenes évekre esik, amikor a korábbi rendszerből örökölt intézmények elveszítették presztízsüket, és már nem működtek olyan hatékonyan, mint korábban. Ebben az időszakban komoly zavarok jellemezték az állam és a hadiipari vállalatok kapcsolatait. A második periódus Vlagyimir Putyin első két elnökségét (2000-2008), a medvegyevi közjáték éveit (2008-2012) és a harmadik mandátumát töltő Putyin első két évét (2012-2014) foglalta magában, vagyis a Krím annektálását megelőző másfél évtizedet. Ezekre az évekre a folyamatos növekedés és kiszámíthatóság volt jellemző. Oroszország sikerrel tudta felújítani kapcsolatait korábbi üzleti partnereivel, miközben arra is képes volt, hogy új megrendelőket találjon. A harmadik időszak (2014-2021) meglehetősen vegyes képet mutat. A Krím elcsatolását követő években akadtak olyan térségek, amelyek államaival sikerült bővíteni a kapcsolatokat, és azok a korábbiaknál nagyobb mennyiségben vásároltak fegyvert Oroszországtól. Ugyanakkor azok a szankciók, amiket a nyugati államok a Krím-félsziget annektálását követően rendeltek el, komolyan megnehezítették a hadiipar működését, és korlátozták a fegyverexport lehetőségeit is. A negyedik időszak 2022 februárjával vette kezdetét, vagyis azok után, hogy Oroszország nyílt és teljes háborút kezdett Ukrajna ellen. Ez egyfelől súlyos csapást mért az orosz fegyverkivitelre, másfelől – a jelentősen megnövekedett állami megrendeléseknek köszönhetően – élénkítően hatott a hadiipari termelésre.

Oroszország hadiiparáról és külföldi fegyverüzleteiről sok minden elmondható, az azonban nem, hogy a témában kevés cikk született volna. Oroszország a Szovjetunió felbomlása óta – a hadiipar működését nehezítő körülmények ellenére – folyamatosan az egyik legjelentősebb fegyverexportőrként van jelen a piacon, ezért érthető az a kiemelt figyelem, amivel a külvilág követi Moszkva fegyverüzleteit. Ugyanakkor problémát jelent, hogy főként nyugati forrásokból tudtam dolgozni, aminek az az oka, hogy orosz oldalon alig születnek a hadiiparral és fegyverkereskedelemmel foglalkozó nyilvános elemzések, illetve hiányoznak az ingyenes adatbázisok. Mindezt tetézi, hogy a Krím annektálása óta az orosz állami statisztikai szolgálat (Федеральная Служба Государственной Статистики) hivatalos oldaláról egyre több korábban hozzáférhető adat tűnik el. Az Ukrajna ellen indított 2022-es invázió kezdete óta ez a folyamat még inkább felgyorsult, és nemcsak a hadiiparról, de az orosz gazdaság általános állapotáról is egyre nehezebb hitelt érdemlő képet nyerni.