A szabadkőművesektől a szakdolgozatírásig: mire jó a könyvtár?

Az ember a tanulmányai során előbb-utóbb eljut a könyvtárba, aztán van, aki ott is marad, és van, aki miután kivette a Szigeti veszedelmet, hogy legalább úgy tűnjön, hogy megpróbálta elolvasni, többet nem is nagyon foglalkozik a dologgal. Mert hát milyen újdonságokkal szolgálhat a könyvtár 2024-ben, amikor az embernek ott a zsebében az internet, rajta a világ összes hülyeségével? Még a Szigeti veszedelem is ott van rajta, szabadon lehet nem olvasni, és még visszavinni sem felejti el az ember. (Persze más a helyzet, ha egy olyan csodakönyvtárról van szó, mint a Helsinkiben található Oodi, de hát az már nem is könyvtár, hanem játszótér – vagy óda a kultúrához, tudományhoz és technológiához, marketing kérdése.)

Bevallom, hogy én félig-meddig a második csoportba tartozom: sosem értettem azokat, akik egész nap képesek a könyvtárban tanulni vagy dolgozni. Utoljára huzamosabb időt az egyetem alatt, a szakdolgozat írásakor töltöttem könyvtárban, és hát, az se ma volt. Kíváncsi voltam rá, hogy milyen érzésekkel fogok visszamenni. Unni fogom? Spontán megírok egy szakdolgozatot?

Vagy úgy járok, mint amikor elhatároztam, hogy addig ki nem teszem a lábam a könyvtárból, amíg el nem olvasom Hegeltől A szellem fenomenológiájának legalább a bevezető részét, ami azzal a következménnyel járt, hogy nagyon hosszú időn keresztül bámultam ki az ablakon, mert még a semmi is érdekesebbnek tűnt, mint Georg Wilhelm Friedrich magvas gondolatai? Nem is könyvtártesztre indultam, hanem inkább saját magamat tesztelni.

A 2. számú első

Akkor viszont már kellett valami, aminek célzottan utána szeretnék nézni. Nem is annyira jobb híján, inkább azért, mert már azóta érdekelt, hogy először beléptem a Rottenbiller utca 10. alatti épületébe, úgy döntöttem, hogy megnézem, mi a helyzet éppenséggel ezzel a Szabó Ervin fiókkönyvtárral, és mi köze van a Deák Ferencz szabadkőműves páholyhoz – merthogy a falán található emléktáblák szerint valami köze van neki. A megfejtés érdekében a hely szelleme mellett (milyen meglepő) a könyvtárban megtalálható könyvekhez fordultam, illetve a könyvtár barátságos és segítőkész személyzetéhez.

És persze az Arcanumhoz, ha már az ember a beiratkozással több más adatbázis mellett ehhez is hozzáférést kap. A legnagyobb segítség persze a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár történetéről szóló két könyv volt: Remete Lászlóé 1966-ból és Katsányi Sándoré 2004-ből. Mindkét kiadvány az egész könyvtárhálózattal foglalkozik, nem kifejezetten a Rottenbiller utcai fiókkönyvtárral, viszont ennek az egyik legérdekesebb a története az egész hálózatból (ha nem számítjuk a központi könyvtárnak otthont adó egykori Wenckheim-palotát, de erről még máskor lesz szó). Akármennyire is a Rottenbilleren van, a 2. számú fiókkönyvtár nem is itt kezdte a karrierjét, és csak technikailag második: valójában a hálózat első kölcsönkönyvtára. És hogy a helyzet még valamivel bonyolultabb legyen, maga az első (második) könyvtár története sem a Rottenbilleren indult.

A Symbolikus Nagypáholytól a Rottenbillerig

Az idén 120 éves Fővárosi Szabó Ervin könyvtár története tulajdonképpen a Podmaniczky utca 45. alól, a szabadkőművesek Symbolikus Nagypáholyából indult, ahol az első tervek szerint az 1901 óta működő „ingyenkenyér-bolt” mellett nyitottak volna könyvtárat, méghozzá azért, hogy a rászorulók az „anyagi táplálék kiegészítésére” használják – írja Remete.

Az „ingyenkenyér-boltban” napi három alkalommal bárki kérhetett két szelet kenyeret, kettőt pedig elvihetett magával; ha a Podmaniczkyn megnyílt volna valaha a könyvtár, ott hasonló rendszerben könyvet lehetett volna igényelni. Ebben az esetben kész is lett volna „a szép alkotás”, amit a páholy tagjai maguk elé tűztek: a könyvtárat a Deák Ferencz páholy alapításának 25. évfordulójára időzítették volna, és ebben az esetben a kenyérbolthoz hasonlóan az üzemeltetésről, az üzlethelyiségről és a könyvtár fenntartásáról is kizárólag a páholy gondoskodott volna.