Miért lepték el Budapestet a dolmányos varjak?

Lassan egy lépést sem lehet megtenni Budapesten anélkül, hogy egy dolmányos (avagy szürke, kálomista) varjú (Corvus cornix) ne kísérné figyelemmel, hogy mit művel az ember. Ez legfeljebb azoknak jelenthet problémát, akik tényleg elhiszik azt a konteóparódiát, miszerint madarak nem is léteznek, csak eszközök arra, hogy megfigyeljék az embert, esetleg azoknak, akik ugyan hisznek a madarak létezésében, de éppen a dolmányos varjútól félnek. Mindkettő elég nagy hülyeség, de joggal adódik a kérdés: tényleg több a dolmányos a városban, és ha igen, miért? És kinek áll ez érdekében?

Elsősorban maguknak a dolmányosoknak – derült ki Orbán Zoltánnak, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szóvivőjének, a Madártávlat magazin főszerkesztőjének a Qubit kérdésére adott válaszából. A dolmányos varjú állománya az egész országban, így Budapesten is növekszik, ami nem is csoda, hiszen az opportunista madaraknak a város tökéletes élőhelyet jelent. Orbán Zoltán azt is megjegyezte, hogy helyi megfigyelésekből nem lehet a populáció méretére vonatkozó következtetéseket levonni, ebben az esetben az országosan és évente folyamatosan végzett állományfelmérések adatai szerint több a dolmányos – bár az észlelést több tényező is befolyásolhatja, például az is, hogy egy nagyobb termetű, látványos madárról van szó, amit könnyebben észrevesz az egyszeri járókelő. Pláne az, aki egyébként is kedveli ezeket a madarakat, bár az is igaz, hogy éppen a varjaknak valamiért nem olyan jó a sajtójuk, mint mondjuk a sokak által imádott rigóknak.

Igazságtalan vádak

Ennek az egyik oka a fiókareptetés alatt tanúsított viselkedésük lehet, ilyenkor a varjak, különösen a dolmányosok április végétől június közepéig megpróbálják elriasztani az embert is a még ügyetlen fiatalok közeléből. További problémát jelenthetnek a figyelmeztetések ellenére otthon nevelt, majd a természetbe visszaengedett állatok, amelyek a többieknél agresszívabban követelik az ételt az embertől, mert megszokták, hogy ad nekik – csak azt nem feltétlenül értik, hogy nem mindenki örül neki, ha hirtelen a vállára vagy a fejére röppenve kérnek enni.

Vagy itt van például olvasónk, Krausz Kinga videója, amelyen egy csivavával veszi fel a harcot az éhes dolmányos:

link Forrás

Magyarországon épp tavaly tavasszal tört ki varjúpánik, amiért a szülők megpróbálták elriasztani a járókelőket, ekkor Budapest 13. kerületében döntött úgy az önkormányzat, hogy csapdákkal fogják majd be a felnőtt madarakat. Miután kiderült, hogy a befogott állatokat nem nyaralni viszik, hanem elpusztítják, a fiókák pedig így elkerülhetetlenül éhen halnak, a kerület madárbarát lakosainak tiltakozása miatt az önkormányzat elállt a befogástól. A felröppent rémhírek ellenére (vérző fejek, riadalom, hitchcocki jelenetek) a dolmányosok nem jelentenek veszélyt az emberre, nem is lennének alkalmasak rá, hogy komolyabb sérülést okozzanak, legfeljebb akkor, ha valaki úgy megijed tőlük, hogy elesik vagy baleset éri – ezért is érdemes tisztában lenni azzal, hogy mire képes egy dolmányos, és mire nem.

Márpedig elég sok mindenre képes, hiszen a varjúfélék a világ legintelligensebb állatai közé tartoznak, de a maga bő fél kilójával (a kifejlett példányok 540-600 grammos súlyt érnek el) nem tud komoly sérülést okozni az embernek. Orbán Zoltán szerint a riadalmat leginkább az okozhatja, hogy a városi ember már elszokott az állatok természetes viselkedésétől, ezzel párhuzamosan pedig egyre több olyan faj települ be az evolúciós alkalmazkodási folyamat részeként vagy részben akár az emberi üldözés elől – mint a varjúfélék – a nagyvárosokba, amelyek korábban nem éltek itt.

Vadásszák, hát költözik

Így hódította meg a korábban félénk örvös galamb (Columba palumbus) is a szuperoptimális életfeltételeket kínáló várost, és így fordulhat elő, hogy az ember egyre gyakrabban szürke gémmel (Ardea cinerea) is összefuthat Budapest belső kerületeiben is. A dolmányos varjú, a szarka és a szajkó külterületen szabadon vadászható július elsejétől február utolsó napjáig – az ezredfordulóig a vetési varjú is gyéríthető volt, ki is irtották az állomány 93 százalékát, ezért kellett védetté nyilvánítani. A varjúfélék tömeges és gyors urbanizációja miatt gyakran felmerül, hogy ez a madaraknak az üldözés elleni védekezésre adott válasza is lehet. A városban ugyanis tilos a vadászatuk és ennivaló is akad, így nincs miért csodálkozni, hogy inkább itt vernek tanyát: ellenségük itt nem nagyon van, és mivel opportunista fajról van szó, a jég hátán is megélne, nemhogy egy kukákkal, maradékokkal, parlagigalamb-fészkekkel, termésekkel, kutya- és macskatáppal teli tálakkal, parkokkal teli városban.