3D-s, beszél és egyenruhában van – hologram rendőr állt szolgálatba Szöulban
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Hologram rendőrt állítottak szolgálatba Szöulban, egy parkban, este hét és tíz óra között, az életnagyságú látványrendőrök megjelenése nyomán pedig időarányosan 22 százalékkal csökkent a bejelentett bűncselekmények száma – számol be mások mellett a South China Morning Post.
A dél-koreai főváros rendőrsége és a Hologrammica nevű cég tavaly októberben indított közös projektje nem pusztán dekoráció vagy PR-fogás. Az 170 cm magas, tökéletes egyenruhába öltöztetett, megszólalásig, sőt, azon túl is élethű 3D-s hologram rendőr szolgálatba állításával azt akarják lemérni, mennyire működik a prevenció, a látvány kiváltotta lélektani visszatartó hatás.
A rendőr kétpercenként bukkan fel a parkban, hogy egy rögzített hangüzenetben emlékeztesse a járókelőket arra, hogy biztonsági kamerák figyelik őket, és hogy „erőszakos cselekmények vagy más vészhelyzetek esetén a rendőrség valós időben reagál”, majd eltűnik.
A projekt Szöul „Biztonságos park” programja keretében indult, amely olyan területeket céloz, ahol gyakoriak a „közrend megzavarására irányuló cselekmények", például ittas garázdaság, erőszakos viselkedés, és ahol fokozott rendőri jelenlétre van szükség. A rendőrség a projekt sikere nyomán azt tervezi, hogy más közterületen is beveti a hologram rendőrt.