„A elmúlt 20 évben figyelemre méltó dolog történt az indiai iskolai oktatásban. India elérte a 100 százalékos beiskolázási arányt az általános iskolákban. Ez a rendkívüli eredmény bizonyítéka annak, hogy az indiai állam képes jó dolgokat tenni az állampolgáraiért, ha úgy akarja” – írja a politikai, társadalmi és gazdasági kérdéseket elemző magazin, a Frontline 2025. szeptemberi, az oktatásról szóló tematikus számában.

Hogy mitől számít mindez rendkívüli eredménynek? A világ legnépesebb országáról van szó, ahol

• 35 magyarországnyi területen 155 magyarországnyi, közel másfél milliárd ember él 28 szövetségi államban és 8 szövetségi területen.
• A lakosok több száz nyelvet és dialektust beszélnek, ezek közül az indiai alkotmány 22 nyelvet ismer el hivatalosan (scheduled languages).
• Az országban több ezer közösség él: őslakos törzsek (például gond, bhil), regionális és nyelvi csoportok (mint a bengáliak, a tamilek vagy a pandzsábik), valamint különféle vallási és etnikai kisebbségek (muszlimok, szikhek, parsik).

Nem csoda, ha a különböző etnikai, vallási, szociális hátterű gyerekeket nem lehetett egyik pillanatról a másikba beterelni az iskolákba. India függetlenné válásának évében, 1947-ben az általános iskolai beiratkozási arány még alig érte el a 40 százalékot, ráadásul a helyzet államonként is nagyon változó képet mutatott. A legmagasabb iskolázási arányokat délen, a legalacsonyabbakat Észak-Indiában mérték. Az 1960-as és 70-es évek nagy állami iskolabővítési programjainak eredménye lett, hogy a beiratkozási arány 60–70 százalék közé emelkedett, de Keralában és Tamil Naduban már akkoriban is a gyerekek közel 100 százaléka járt iskolába. Az 1980-as, 1990-es évekre a beiratkozási arány már több államban is elérte a 80–90 százalékot, de például Bihar, Uttar Pradesh és Rajasthan jóval ez alatt maradt. 2001-ben indult a Sarva Shiksha Abhiyan, egy országos oktatásfejlesztési program, aminek hatására a 2000-es évek végére már országosan is 95 százalék fölé emelkedett a beiratkozási arány, és 2010 körül – a Right to Education Act hatására, ami törvényben garantálja minden 6–14 éves gyermek számára az ingyenes és kötelező alapfokú oktatást, gyakorlatilag elérte a 98–100 százalékot.

A nagyságrendeket jól mutatja, hogy Indiában csak tanárból több van, mint Magyarország teljes lakossága: a 2024/25-ös tanévben 1,47 millió iskolában 246,9 millió tanulót 10,12 millió tanár tanított.

Az indiai iskolák 70 százaléka állami fenntartású, 23 százaléka állami támogatás nélküli, de államilag elismert magániskola. Emellett több mint 19 ezer muszlim vallási iskola, úgynevezett madrassza is működik, ahol a Korán és az iszlám jog tanítása mellett világi tárgyakat is oktatnak. A madrasszák és az egyéb típusú iskolák 3-3 százalékot, míg a főleg állami fenntartású, de magán, civil vagy egyházak által működtetett és a hátrányos helyzetű gyerekeknek fenntartott bentlakásos iskolák az összes intézmény körülbelül 1 százalékát teszik ki.

Ennél is figyelemreméltóbb, főleg Európa gazdagabb országaiból nézve, hogy a gyerekeknek csupán a negyede nem tartozik valamilyen hátrányos helyzetű kategóriába. A kedvezményezett kasztokhoz (scheduled castes – SC) tartozók – olyan történelmileg marginalizált csoportok, amelyeket a kasztrendszer évszázadokon át súlyosan hátrányos helyzetbe hozott, és amelyeknek az állam ma külön védelmet és pozitív diszkriminációt biztosít az oktatásban – 43,9 millióan vannak, ami a tanulók közel 18 százaléka. Az őshonos törzsek (scheduled tribes – ST) – vagyis India hivatalosan elismert, elszigeteltebb, saját nyelvekkel és hagyományokkal rendelkező közösségei szintén kiemelt támogatást és kvótákat kapnak – ide 24,3 millió tanuló sorolható, az összes diák nagyjából 10 százaléka. Az egyéb hátrányos helyzetű osztályok (other backward classes – OBC) nagy és heterogén kategória, ahová olyan csoportok tartoznak, akik sem a SC-be, sem a ST-be nem sorolhatók, de ők is hátrányos helyzetűek, és nekik is járnak a kvóták és oktatási támogatások: ők 111,7 millióan vannak, ami az összes diák közel 45 százaléka.

Az indiai iskolán belül a vallási kisebbségek is jelentős arányt képviselnek: ők közel 50 millióan vannak (20 százalék), ezen belül a muszlim tanulók mintegy 40 millióan (16 százalék).

Az indiai iskolák infrastruktúrája is sokat javult: ma már majdnem mindenhol van ivóvíz, és több mint 93 százalékukban áram. Ugyanakkor az internethozzáférés és a számítógépes ellátottság még mindig nem általános, és az akadálymentes infrastruktúrában is komoly hiányosságok mutatkoznak.

Ahogyan a számokból is látszik, Indiában működik a világ egyik legnagyobb és legkomplexebb oktatási rendszere, amiben az állami, a magán- és az egyházi iskoláknak elvileg egyszerre kellene megfelelniük a szövetségi és a tagállami szabályozásoknak, (bár, mint látni fogjuk, a nem állami iskoláknak ez nem mindig sikerül). A rendszer irányítását a szövetségi kormány oktatási minisztériuma látja el, de az oktatás alapvetően tagállami szintű, emiatt nemcsak komoly egyenlőtlenségek tapasztalhatók, de a tananyag tartalmában is nagy különbségek lehetnek.