Ha az Európai Unió tervei teljesülnek, 2027-ben lezárul egy közel hatvan éven át tartó időszak, amikor is a Szovjetunió, majd Oroszország nagy mennyiségben szállított földgázt Európába. Az első tárgyalások a Nyugat-Európába irányuló szállításokról még 1966-ban kezdődtek az olasz energetikai céggel, az ENI-vel, de az a próbálkozás nem járt sikerrel. 1967-ben viszont elindult az akkor átadott Testvériség (Bratsztvo) vezetéken a szovjet földgáz szállítása Kelet-Közép-Európába, elsőként Csehszlovákiába. (A teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy egy kis kapacitású vezeték Lengyelország irányába már 1944-ben elkészült, de annak nem volt stratégiai jelentősége.) A következő fontos fejleményre 1968-ban került sor. A Szojuznyeftyeexport és az osztrák OMW írt alá az ausztriai gázszállításokra vonatkozó megállapodást. Kezdetben az éves leszállított mennyiség mindössze 142 millió köbméter volt, ez azonban gyors ütemben nőtt. Olyannyira, hogy 2024 végéig, amikor egy üzleti vita következtében az osztrák vállalat felbontotta a Gazprommal kötött szerződését, Ausztria több mint 200 milliárd köbméter orosz (szovjet) gázt vásárolt. Ugyanebben az évben a Szovjetunió az NDK-val is megállapodott, és ennek nyomán merült fel az az ötlet, hogy az NSZK-val is szerződést lehetne kötni. A következő évben Moszkva fel is ajánlotta a nyugat-német államnak, hogy kész lenne nagy nyomású acélcsövekért és más berendezésekért cserébe földgázt szállítani. A megállapodást – az Egyesült Államok rosszallása ellenére – sikerült rövid időn belül, már 1970 februárjában aláírni.

A gáz szállítása az évszázad üzleteként is emlegetett szerződés keretében 1973-tól el is kezdődött. Moszkva első nyugat-német üzleti partnere a Ruhrgas lett. A nyugat-németekkel kötött megállapodást követően a Szovjetunió a hetvenes évek első felében sorra írta alá Bulgáriával, Magyarországgal, Finnországgal, Olaszországgal és Franciaországgal a gázszállításra vonatkozó szerződéseket. Ezeknek a megállapodásoknak köszönhetően a szállított mennyiség 1973 és 1975 között csaknem háromszorosra nőtt, 6,8 milliárd köbméterről 19,3 milliárdra. 1978-ban Jugoszlávia, majd egy évvel később Románia is csatlakozott a szovjet földgázt importáló országok köréhez. Az új vásárlók megjelenésének, továbbá a már meglévők növekvő igényeinek köszönhetően a szovjet gázexport mennyisége 1980-ra már elérte az 54,8 milliárd köbmétert. 1986-tól Törökország is a szovjet földgáz vásárlójává vált, majd a kilencvenes évek közepén Görögország és Macedónia is szerződést kötött a Gazprommal. Ez a folyamat a későbbiekben sem állt le. 2001-től a hollandok is az orosz gáz vásárlóivá váltak, 2011-től pedig – amikor az év végén átadták a Balti-tenger mélyén futó gázvezetéket, az Északi Áramlat-1-et – a dánok is elkezdtek orosz gázt venni. 2017-ben Oroszország már huszonkét európai országnak szállított földgázt. Ezek voltak azok az évek, amikor Putyin előszeretettel emlegette Oroszországot „energetikai nagyhatalomként”.