Február közepén indított honlapjával bontott zászlót az az alulról szerveződő civil hálózat, amelynek önkénteseket tömörítő tagszervezetei az elmúlt néhány évben önállóan, egymástól függetlenül aktivizálódtak, hogy megállítsák, és ha lehet, vissza is fordítsák szűkebb környezetük rohamos kiszáradását.

A pár hetes VízŐrző Mozgalom civil alapítói a szokásos keretekből kilépve a későbbiekben sem tervezik intézményesíteni, hivatalos bejegyzésekkel szentesíteni a halózatépítő tevékenységüket; a honlapon olvasható hitvallásuk szerint „egy nagy ernyőszervezet helyett sok kis helyi közösségre van szükség, akik egymást segítve, de lokálisan cselekednek”. Ahogy azt az elmúlt 2-3 évben tették a homokhátsági Kiskunmajsa-Marispusztától a Dabasi-turjánoson át a zalai Nemesszentandrásig: az ökológia elvi és gyakorlati sorvezetőjét követő, kis léptékű „háztáji” vízmegtartási és -visszatartási akcióikat jobb híján Facebook-csoportokban megszervezett önkéntes kubikos kalákákban megvalósítva.

Búvópatakok

„A 22-es rekordaszály ránk rúgta az ajtót, az ökológiai degradáció a laikusok ingerküszöbét is átlépte, az alföldi ökoszisztémák veszteségét már nehéz lett volna százalékokban kifejezni, fajok tűntek el egyik pillanatról a másikra, hogy végleg vagy csak átmenetileg, az sokszor még ma sem látszik”– mondja a mozgalom honlapját készítő és gondozó Szabó András. Az informatikai projektmenedzserként dolgozó önkéntes vízőrző egyike azoknak az úttörőknek, akik Németh András ökológus vezetésével kétkezi munkával, de tudományos alapossággal álltak neki megtartani a vizet a Szolnoktól délnyugatra fekvő jászkarajenői pusztákon.

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) által már 2004-ben a félsivatagos övezetek közé sorolt Homokhátság északkeleti határán, a Gerje és a Körös-ér nevű vízfolyások közötti szántókkal szabdalt szikes pusztákon Németh és a az ország túlfeléről is érkező önkéntesekből, valamint helyi gazdálkodókból, állattartókból, vízügyes és természetvédelmi szakemberekből álló önkéntes brigádok a víz helyben tartásának „környezetbarát, fenntartható, alacsony költségvetésű” módszerét vetették be.

„Ásó, talicska és vödör segítségével helyben kidöntött holtfákat és a helyi talajt töltésnek használva építettünk időszakos torlaszokat, bontható hódgát-analógokat az oldalirányú kivezetésekhez” – sorolja Szabó. Mint mondja, mindeközben az a kezdettől fontosnak tartott cél is teljesült, hogy a laikus önkéntesek élményszerűen tapasztalják meg a táj valódi, ökológiailag komplex működését. Az önkéntesek a terepen azt is megtanulhatták, hogy az akciók előtt az önkormányzati, nemzeti parki, vízügyi engedélyek mellett az érintett területeket tulajdonló vagy művelő gazdák írásos hozzájáruló nyilatkozatait is szükséges hiánytalanul beszerezni. A tervezésből és a kivitelezésből pedig tilos kifelejteni a vízügy, a mezőgazdaság és a települések épített infrastruktúráját, más különben nagyobb lesz a kár, mint a haszon.

Kis léptékben nagyot

„Egy élő, egészséges és ellenálló Kárpát-medencét vizionálunk, helyreállított tájat, amely képes a benne élő közösségek megtartására, köztük az emberére is. Olyan tájat, ahol a természet és az ember harmonikus működése biztosítja a vízkészletek megőrzését, a biológiai sokféleséget és a helyi kultúrák fennmaradását” – áll a mozgalmi honlapon publikált alapítói állásfoglalásban.

A sárréti, marispusztai, hosszúcsemői, zalai önkénteseket tömörítő társaságok mellett az ivó- és szennyvízhálózat állapota miatt a kormányzat helyett is aggódó Víz Koalíció, valamint a Kárpát-medencében egyre sürgetőbb paradigmaváltó vízgazdálkodási koncepciót kidolgozó, valamennyi érintett szakterület és tudományág képviselőit tömörítő Vízválasztó Mozgalom is tagja a hálózatnak. Ezért is lehet, hogy a küldetésben deklarált helyi szintű vízmegtartás és -visszatartás víziója szerintük „csak a teljes Duna Vízgyűjtőre értelmezhető”.

Szabó a Qubitnek azt is elmondta, hogy a helyi szinten és regionális léptékben is a természeti táj eredendő működésén alapuló területhasználathoz szükséges szemléletváltás az ökológiai vízgazdálkodás gyakorlatát napi szinten alkalmazó nemzeti parki berkekben már régen megtörtént, mostanra pedig a vízügyi, erdészeti és mezőgazdasági szakemberek közül egyre többen ismerik fel, hogy az eddig vallott és alkalmazott módszerek csak rontanak a katasztrófaközeli helyzeten.

Bár az államigazgatásban nem történt még áttörés, a táji szintű vízvisszatartásról szóló diskurzusba sorra kapcsolódnak be az erdészetek, agrár- és vízügyi intézmények, tudtukon kívül megvalósítva a Homokhátságon a Horizont Európa MOSAIC projekt keretében folytatott részvételi akciókutatás egyik fő célkitűzését, miszerint a probléma valamennyi érintettjének részvételével abszolvált tanulási folyamat vezethet optimális megoldáshoz.

Lépéskényszer

A tavaly májusi felállítása után pár hónappal még az aszályvédelmi operatív törzs is elismerte, hogy a kormányhatározattal vízpótlásra átnevezett öntözés aligha állítja meg Magyarország kiszáradását. A vízhozamok csökkenése, a bevágódott folyómedrek talajvízszintre gyakorolt negatív hatása, a beszivárgás ellen ható párolgás növekedése mellett mára szinte teljesen megszakadt a természetes kapcsolat a mezőgazdasági területek és a meglévő felszíni, illetve felszín alatti vízkészletek között.

Dedák Dalma, a WWF Magyarország környezetpolitikai szakértője a Qubitnek korábban azt mondta, hogy a mezőgazdaságot szolgáló meglévő felszíni tározó kapacitások bővítése csak részmegoldás. Ágazatokon átívelő komplex stratégia nélkül az ad hoc állami beavatkozások jó esetben is csak részmegoldások, az önkéntes vízőrzők kis léptékű beavatkozásai pedig ugyan helyi szinten enyhítik a problémát, de szükség van a nemzeti parkok, erdészetek és vízügyi igazgatóságok táji szintű beavatkozásaira is.

Némi optimizmusra ad okot, hogy idén már elérhető a „Természetközeli és vizes élőhelyek kialakítását elősegítő beruházások és azok fenntartása” című, az Európai Unió által finaszírozott pályázat felhívása, amely a korábbi próbálkozásokhoz képest látványosan magas összegekkel dolgozik. A vizes élőhelyek kialakítására 958 euró/hektár, a fenntartásra pedig évente 911 euró/hektár igényelhető, ami már tényleg olyan szint, ami a gyakorlatban is képes mozgásba hozni a döntéshozókat. A támogatás egyik fontos célja, hogy a szántón vagy gyepen megjelenő belvizeket ne ellenségként kezeljük, hanem visszatartsuk, és ezzel visszanedvesítsük a területeket.