Az újságírás költséges dolog. A közönség azonban nem szeret fizetni az információkért, sőt egyenesen elvárná, hogy az újságírók ingyen lássák el hírekkel. Etikai szempontból ugyanakkor olyan szigorral ítéli meg a sajtó teljesítményét, mint az iskoláét vagy a templomét – írja Walter Lippmann újságíró 1922-ben az amerikai közvéleményt vizsgáló, azóta is sokat idézett könyvében, a Public Opinionban.

Bő száz évvel később ez jellemzi a magyar sajtó helyzetét is. A Reuters Institute tavalyi jelentése szerint hazánkban mindössze a közönség 8 százaléka fizet elő az online hírekre, és csupán az emberek 22 százaléka bízik a médiában. A magyar közönség szigorú ítélete azonban nem méltányos: a hazai politikai újságírók nincsenek könnyű helyzetben. Egyszerre sújtják őket a médiát világszerte meghatározó piaci és technológiai kényszerek és a kelet-európai térségben különösen gyakori politikai nyomásgyakorlási kísérletek. A tavaszi országgyűlési választás eredménye mégis azt mutatja, hogy a szakma különösen makacs képviselői sikerrel dacoltak a mostoha körülményekkel, és hatékonyan végezték munkájukat. A független újságírók kulcsszerepet játszottak az Orbán-kormányok hatalmi és pénzügyi visszaéléseinek feltárásában, és hozzásegítették a választókat ahhoz, hogy tájékozott és bölcs döntést hozzanak – bizonyítva, hogy ma is szükség van az újságírás klasszikus értékeire.

Írásomban a magyar média helyzetét tekintem át, majd megfogalmazok néhány olyan javaslatot, amely a romló feltételek közepette is segíthet megtartani az újságírást – azt a szakmát, amely nélkül nincs képviseleti demokrácia.

Piaci és technológiai kényszerek

A kommunikációs technológia változásai felforgatták a hirdetési piacokat. A web1, majd a web2 megjelenése (vagyis a digitalizáció és a platformizáció) után a világpiacon féltucatnyi techóriás került meghatározó, monopolközeli helyzetbe. A Google, a Meta, az Amazon, a Microsoft és a többi elhalássza a hirdetéseket a hagyományos hírszervezetek elől – mégpedig anélkül, hogy szerkesztőségi tartalmat nyújtana. A hagyományos hírszervezetek folyamatosan csökkenő bevételekből kénytelenek gazdálkodni, munkatársaik egy részét elbocsátják. Egyre kevesebb a szakújságíró.

A technológiaváltás és a leépítések miatt megváltoztak a médiafogyasztási szokások is. A nagyközönség egyre kevésbé bízik a hagyományos hírszervezetekben. Sokan átpártoltak a hivatásos újságíróktól a digitális platformokon elérhető civil újságírókhoz, akik ma már – a Reuters Institute találó fordulata szerint – „alternatív média-ökoszisztémát” alkotnak: egy olyan nyilvános teret, amelyben keveredik tény és vélemény, igazság és hazugság, újságírás és aktivizmus. Az influenszerek – bloggerek, vloggerek, podcasterek – világában nincsenek etikai kódexek, kollektív szerződések, elszámoltathatóságot nyújtó szakmai testületek. A civil újságírók sokszor nem kérdezik meg a másik érintett felet, nem ellenőrzik független forrásokból az információikat. Egyre több az olyan médiafogyasztó is, aki a mesterséges intelligenciát használja politikai tájékozódásra.